Akár 24 évbe is telhet még a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Ezt Daniel Cioloş miniszterelnök ellenőrző testülete állapította meg, miuán megvizsgálta a restitúciós hatóság tevékenységét.

Az ellenőrző testület közleménye szerint, ha továbbra is a jelenlegi ütemben folyik a 2001/10-es törvény alapján, magánszemélyek által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek elbírálása, akkor a csak 2039-ben zárul le folyamat. A kérelmek több mint 71 százaléka ugyanis még feldolgozatlan. A 2013/165-os törvény alapján elbírálandó kárpótlási kérelmek 54 százaléka esetében pedig még semmilyen lépést nem tett a restitúciós hatóság ? áll a közleményben.

A miniszterelnök ellenőrző testülete ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészséghez fordult, azt kéri tőle, hogy nézze át a felülértékelt kárpotlásokat. Mint ismert, az elmúlt évben több korrupcióellenes eljárás indult a restitúciós hatóság volt vezetői ellen amiatt, hogy ingatlanüzérek soron kívül, jogtalanul magas kárpótlási összegeket kaptak.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben szólította fel Romániát, hogy tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét.