Ukrajna most az ENSZ alapokmányát is védi – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Kijevben António Guterres ENSZ-főtitkárral.
(tovább…) Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Ukrajna most az ENSZ alapokmányát is védi – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Kijevben António Guterres ENSZ-főtitkárral.
(tovább…) Continue ReadingAki énekel, örök szabadságban van – vallja Jeszenszky István, művésznevén István Sky, aki gyermekkora óta a zene szerelmese. Több –…
Continue ReadingÁder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
(tovább…) Continue ReadingAz eddig alkalomszerűen megnyitott határátkelők Arad és Békes megye között teremtenek újabb állandó közúti összeköttetést.
(tovább…) Continue Reading
A hatóságok január 8-tól kezdik meg újra az útlevéligénylések befogadását.
Continue ReadingAz elégtelen tárolási kapacitás miatt az illetékes hatóság kénytelen magáncégeknél elhelyezni 373 ezer tonna búzát.
(tovább…) Continue Reading
Az oktatási minisztérium sürgősségi rendelettervezete szerint az országos tantárgyversenyeken első helyezést vagy nemzetközi versenyeken díjat nyert diákok a képességvizsgákon való részvétel nélkül is beiratkozhatnak középiskolába, még az adott osztály maximális létszámán túl is.
(tovább…) Continue ReadingA kormány nem avatkozhat bele az ortodox húsvétkor tartandó misék rendjébe – jelentette ki a kormányülés után a miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
Sikerült helyreállítani a nyári szárazság idején megfogyatkozott víztartalékokat – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (ANAR).
Continue ReadingZöld rendszámtáblát kapnak a nulla szén-dioxid-kibocsátású gépjárművek, az erről szóló miniszteri rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben – tájékoztatott Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter saját Facebook-oldalán.
(tovább…) Continue ReadingCsaknem húszezer cég zárt be Romániában az év első két hónapjában. A fizetésképtelenné vált, működésüket felfüggesztő és felszámolt vállalkozások száma több mint 20 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – állapította meg az economedia.ro gazdasági portál a Sierra Quadrant felszámoló cég elemzését ismertetve.
(tovább…) Continue Reading
Tegnap esti sajtónyilatkozatában az elnök úgy vélte, hogy a koalíciós pártok jól kezelték a Vlad Voiculescu leváltásával kialakult helyzetet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az elmúlt hat napban elhangzottak olyan nyilatkozatok, amelyek elmaradhattak volna.
(tovább…) Continue ReadingUkrajna most az ENSZ alapokmányát is védi – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Kijevben António Guterres ENSZ-főtitkárral.
A találkozót követő sajtótájékoztatón az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint Zelenszkij kiemelte: fontos, hogy a főtitkár személyesen látta a Kijev melletti Bucsában és Borogyankában az orosz hadsereg által elkövetett háborús bűnök következményeit.
Az államfő megköszönte Guterresnek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott keddi megbeszélésén megvitatta a mariupoli civilek és sebesültek kimenekítésének kérdését. Kijelentette: Ukrajna számít az ENSZ segítségére a Mariupolban ukrán ellenőrzés alatt lévő Azovsztal acélipari üzem blokádjának megszüntetésében is.
Zelenszkij az ENSZ-főtitkárral folytatott találkozóján azt követelte, hogy állítsák le az ukrán állampolgárok erőszakos áttelepítését Oroszországba. Fontosnak nevezte, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága el tudjon jutni az ukrán állampolgárokhoz, és biztosítsa hazatérésüket.
Az elnök felszólított továbbá az ukrán élelmiszer-export számára nélkülözhetetlen kikötők blokádjának feloldására is, rámutatva arra, hogy a bolygón 400 millió ember függ az ukrán élelmiszerektől.
Közben Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes a Facebookon közölte, hogy újabb fogolycserét hajtottak végre az orosz féllel. Szavai szerint 45 ukránt, köztük 13 tisztet, öt sebesült katonát és 12 civilt szabadítottak ki orosz fogságból. Arra nem tért ki, hogy cserébe értük hány orosz katonát engedtek el.
Volodimir Zelenszkij csütörtök késő esti nyilatkozatában elítélte a kijevi rakétatámadásokat, amelyek António Guterres ENSZ-főtitkár látogatása alatt történtek, és azzal vádolta Oroszországot, hogy megpróbálja megalázni az ENSZ-t.
Zelenszkij szerint a támadás „sokat elárul Oroszország nemzetközi intézmények iránti valódi viszonyulásáról”. Az ukrán elnök úgy véli, hogy az orosz vezetés célja „megalázni az ENSZ-t és mindazt, amit a szervezet képvisel”. Ez „erős választ” kíván, tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(56) "Zelenszkij: Ukrajna most az ENSZ alapokmányát is védi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "zelenszkij-ukrajna-most-az-ensz-alapokmanyat-is-vedi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 13:03:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 10:03:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414557" ["menu_order"]=> int(19070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(422380) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-28 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 12:30:00" ["post_content"]=> string(1112) "Aki énekel, örök szabadságban van – vallja Jeszenszky István, művésznevén István Sky, aki gyermekkora óta a zene szerelmese. Több – főként keleti – ősi, szakrális hangszert használ, ezenkívül gitárt, citerát, dobot. India leghíresebb sarodművészétől tanult, majd sajátos zenéjével meghódította a világot. Teltházas koncerteket ad a világ számos pontján, Magyarországtól kezdve, Ausztrián, Indián, Mauritiuson át Mexikóig.
Adásunk mai kiadásában szó lesz a csend és a zene viszonyáról, az éneklés erejéről, de megtudjuk, hogy mi a feladata a hangszerzetesnek, mi történik velünk éneklés közben, hogyan születnek a gyógyító hangok, és miből születnek Jeszenszky István dalai?
Hallgassa meg a műsort!
Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
A Sándor-palotában tartott találkozó után – Áder János társaságában tett – sajtónyilatkozatában Orbán Viktor azt hangsúlyozta: a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, mutatkoznak egy komoly energiaválság jelei és emiatt "gyötrelmek előtt állnak" az európai gazdaságok, valamint a járványok korából sem lábaltunk még ki.
Kiemelte: április 3-án az emberek egy világos döntést hoztak arról, hogy elvárják az ország vezetőitől, hogy ezekkel a veszélyekkel szemben megvédjék őket, megvédjék Magyarországot. Vagyis ki kell maradni a háborúból és a kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire olyan válaszokat kell adni, amelyek lehetővé teszik, hogy az eredményeit Magyarország megőrizhesse - tette hozzá.
Kiemelte: bár új kormány még nincs, a leköszönő kabinet hozott olyan döntéseket az elmúlt napokban, amelyek már mind ebből a logikából következnek, azaz abból, hogy meg kell védeni Magyarországot egy veszélyekkel teli évtizedben. Meghosszabbították a benzin- és élelmiszerárstopot, és a magas áremelkedési szint miatt megemelték a nyugdíjakat is - emlékeztetett Orbán Viktor.
Hozzáfűzte: Áder János államfőnek olyan kormány megalakítására tett ígéretet, amely összességben és tagjai által külön-külön is képes arra, hogy megvédje Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben is.
A Fidesz elnöke – aki ötödik alkalommal alakíthat kormányt – jelezte azt is: még nem tartanak ott az előkészületek, hogy az új kormány összetételéről konkrétumokat mondjon; több miniszterjelölttel is kapcsolatban áll, a tárgyalások haladnak, van, akivel már megállapodott, van, akivel még nem.
Jelezte ugyanakkor, hogy azt a megközelítést, ami mind a négy korábbi kormányalakításkor a munkáját irányította, most is alkalmazni fogja: a polgári-nemzeti oldal eddig úgy alakított kormányt, hogy annak összetételét és szerkezetét az előttük álló négy év feladatainak megértéséből vezette le.
Orbán Viktor azt is elmondta: ahogyan a korábbi kormányalakításoknál, most is minden miniszterrel és államtitkárral négyéves munkáról fog megállapodni. Hozzátette: azért van erre szükség, mert az élet gyorsan változik, Magyarországnak pedig mindig olyan kormányra van szüksége, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat tudjon adni.
Áder János államfő kifejtette: ez a harmadik alkalom, hogy hasonló szituációban állhatnak egymás mellett. Április 3-án a kilencedik szabad választást tartották Magyarországon, ez "a kilencedik választás volt, de mégis sok mindenben az első" – fogalmazott.
Emlékeztetett: először fordult elő Magyarország történetében 1990 óta, hogy két pártszövetség mérkőzött meg egymással a választáson, először fordult elő, hogy ilyen kevés volt a sikeresen országos listát állító pártok száma, ezen a választáson volt a legtöbb nemzetközi megfigyelő, ezután a választás után nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet és ennek következtében most született meg leghamarabb a választás jogerős végeredménye.
Megjegyezte: a választási rendszer és a házszabályok sajátos rendelkezései miatt valójában kilenc párt jutott parlamenti képviselethez.
Áder János kijelentette: "a választás eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű; a választás törvényes, alkotmányos, szabad és demokratikus volt", sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását megkérdőjelezni nem lehet.
Közölte: az alkotmányos szabályok a köztársasági elnököt jogosítják fel, hogy az Országgyűlésnek a miniszterelnök személyére javaslatot tegyen és felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására, ő pedig ezt elfogadta. A hétfői alakuló ülésen is azt javasolja az új Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek – mondta.
" ["post_title"]=> string(71) "Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "ader-janos-felkerte-orban-viktort-az-uj-kormany-megalakitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 12:52:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:52:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414553" ["menu_order"]=> int(19074) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(401431) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-22 12:59:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 09:59:33" ["post_content"]=> string(1407) "Az eddig alkalomszerűen megnyitott határátkelők Arad és Békes megye között teremtenek újabb állandó közúti összeköttetést.
A tegnapi kormányülésen született döntés engedélyezi kétoldalú megállapodás megkötését a magyar kormánnyal a Kisvarjaspuszta (Variasu) és Dombegyház, illetve Ottlaka (Graniceri) és Elek között.
A határon átvezető utak az Európai Unió forrásait felhasználva, a határ menti együttműködési program keretében épültek meg 2007 és 2013 között, annak reményében, hogy Románia már 2011-től csatlakozik a schengeni övezethez. Noha Románia szerint a csatlakozás valamennyi feltételét teljesítették, egyes tagállamok ellenkezése miatt az ország még nem része a belső határellenőrzés nélküli térségnek.

A kínai kormány bejelentette, hogy a koronavírus-világjárvány okán több mint két éve bevezetett leállás után ismét elkezdenek új útleveleket kiállítani, ami a kínai állampolgároknak újra lehetővé teszi a szabad utazást világszerte.
Kínában a világon a legszigorúbb utazási korlátozásokat vezették be 2020 elején. Akkor teljesen leállították új útlevelek kiállítását. Turisták Kínába nem léphettek be, az üzleti ügyben beutazók számára pedig kötelező hatósági karantént írtak elő. Peking december elején enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat, miután a türelmüket vesztett emberek országszerte - Kínában ritkán látott - megmozdulásokat indítottak.
A hatóságok január 8-tól kezdik meg újra az útlevéligénylések befogadását. Ugyanezzel a dátummal törlik el a Kínába beutazókra vonatkozó karanténkötelezettséget is. Az Egyesült Államok ma jelezte: fontolgatják, hogy beutazási korlátozáskat vetnek ki a Kínából érkezőkre az ottani romló járványhelyzet miatt.
A japán hatóságok tegnbap már hivatalosan be is jelentették, hogy kötelező koronavírus-teszt vár mindenkire, aki a szárazföldi Kínából érkezik a szigetországba.
" ["post_title"]=> string(53) "Ismét elkezdenek útleveleket kiállítani Kínában" ["post_excerpt"]=> string(86) "A hatóságok január 8-tól kezdik meg újra az útlevéligénylések befogadását. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "ismet-elkezdenek-utleveleket-kiallitani-kinaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-28 10:48:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:48:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422372" ["menu_order"]=> int(19076) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(414549) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-29 12:48:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:48:21" ["post_content"]=> string(1325) "Az elégtelen tárolási kapacitás miatt az illetékes hatóság kénytelen magáncégeknél elhelyezni 373 ezer tonna búzát.
Az állami tartalékokat és különleges problémákat kezelő állami hatóság (ANRSPS) kiírta a tárolóbérlésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, adta hírül az economica.net alapján a maszol.ro.
A Közbeszerzések Elektronikus Rendszerébe (SEAP) feltöltött kiírás értelmében a szóban forgó mennyiséget 10 éven át kellene tárolni, és a készletet évente cserélni. A szolgáltatás becsült értéke 232,7 millió lej, vagyis tonnánként több mint 600 lejt fizet az állam.
A stratégiai tartalék egy részét az állam maga tárolja, de kénytelen bérelni is silókat. Hogy mekkora a teljes tartalék, az államtitoknak minősül. Mindenesetre tavaly is szerződtek magáncégekkel, akkor 570 ezer tonna búza tárolásáról.
Románia éves búzafogyasztása 3,5 millió tonna körül van, míg tavaly ennek háromszorosa, 11 millió tonna termett.
" ["post_title"]=> string(53) "Kiszervezik a stratégiai búzatartalék tárolását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "kiszervezik-a-strategiai-buzatartalek-tarolasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 12:48:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:48:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414549" ["menu_order"]=> int(19077) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(414544) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-29 12:39:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:39:28" ["post_content"]=> string(865) "Az oktatási minisztérium sürgősségi rendelettervezete szerint az országos tantárgyversenyeken első helyezést vagy nemzetközi versenyeken díjat nyert diákok a képességvizsgákon való részvétel nélkül is beiratkozhatnak középiskolába, még az adott osztály maximális létszámán túl is.
A tervezet szerint a továbbiakban ezeknek a diákoknak nem is kell részt venniük a képességvizsgán.
Kallós Zoltán, az oktatási minisztérium államtitkára a Maszolnak elmondta, hogy a könnyítést egyfajta prémiumnak szánták, figyelembe véve, hogy a tantárgyversenyek győztesei meglehetősen szerény pénzjutalomban részesülnek.
" ["post_title"]=> string(80) "Nem kell képességvizsgázniuk a tantárgyversenyeken győztes nyolcadikosoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nem-kell-kepessegvizsgazniuk-a-tantargyversenyeken-gyoztes-nyolcadikosoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 12:39:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:39:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414544" ["menu_order"]=> int(19078) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(401428) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-22 12:25:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 09:25:42" ["post_content"]=> string(1387) "A kormány nem avatkozhat bele az ortodox húsvétkor tartandó misék rendjébe – jelentette ki a kormányülés után a miniszterelnök.
Florin Cîţu azt is mondta, hogy az eddigi korlátozások érvényben maradnak. Ugyanakkor az ortodox feltámadás éjjelén szűkítik a kijárási korlátozást – 22 óra helyett hajnali 5 óráig lehet kinn tartózkodni –, illetve felfüggesztik azt a kitételt, amely szerint éjszaka bárki csak felelősségvállalási nyilatkozattal léphet ki az utcára, amelyben feltünteti az úti célját. Ehelyett május 2-ra virradóra, hajnali ötig bárki nyilatkozat nélkül közlekedhet, ha azt nyilatkozza szóban az őt megállító rendőrnek, hogy feltámadási misére megy, vagy onnan jön.
A pátriárak szóvivője hangsúlyozta, hogy „a katolikusokkal ellentétben” az ortodox feltámadási szertartás éjfélkor kezdődik és 4 órakor ér véget, tehát szó sincs arról, hogy a kormány pozitív diszkriminációt alkalmazna az ortodoxokkal szemben.
Ugyanakkor az ortodox nagypénteken este nyolcig meghosszabbítják az üzletek nyitva tartásának idejét.
" ["post_title"]=> string(66) "Saját belátásuk szerint ünnepelhetik a húsvétot az ortodoxok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "sajat-belatasuk-szerint-unnepelhetik-a-husvetot-az-ortodoxok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-22 12:25:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 09:25:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401428" ["menu_order"]=> int(19079) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(422369) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-28 10:40:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:40:53" ["post_content"]=> string(1163) "Sikerült helyreállítani a nyári szárazság idején megfogyatkozott víztartalékokat hazánkban, a téli időszakra elegendő vízkészlettel rendelkezik az ország - közölte tegnap az Országos Vízügyi Főigazgatóság (ANAR).
Az ANAR és a vízi erőműveket működtető Hidroelectrica vállalat kezelésében lévő 40 legfontosabb víztározó telítettsége az augusztus végi 70 százalékról 75 százalékra (3,25 milliárd köbméter) emelkedett. Jelenleg valamennyi felhasználó számára elegendő vizet tudnak szolgáltatni, de továbbra is elsőbbséget élvez a lakosság ivóvízellátása – tájékoztat az ANAR.
Nyáron 668 kisebb településen korlátozni kellett az ivóvízellátást a szárazság miatt. Országos szinten 252 – vezetékes vízhálózattal rendelkező - településen csak a nap bizonyos óráiban folyt víz a csapból, ugyanakkor további 416 - vezetékes hálózat nélküli - településen is korlátozták az ivóvízellátást.
Zöld rendszámtáblát kapnak a nulla szén-dioxid-kibocsátású gépjárművek, az erről szóló miniszteri rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben – tájékoztatott Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter saját Facebook-oldalán.
A rendelet alapján az elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás autók fehér alapon zöld betűs rendszámtáblát kapnak. Ez a rendszer egyfajta zöld útlevélként működik majd a településeken, különböző előnyökhöz juttatva majd a környezetkímélő személygépkocsik tulajdonosait – tudatta a miniszter. Például „igény szerint” a nagyvárosokban bizonyos zónákban korlátozni lehet a belsőégésű motorral felszerelt gépjárművek behajtását annak érdekében, hogy a levegő minősége javuljon és csökkentsük a forgalmat.
A miniszter közlése szerint az első zöld rendszámtáblákat a rendelet megjelenése után hatvan nappal igényelhetik az új vagy már forgalomba írt járművek tulajdonsai.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy négy-öt éven belül 18 ezer elektromosautó-töltőállomást építhetnek a helyi önkormányzatok, amennyiben élnek a kormány és a környezetvédelmi minisztérium által nyújtott lehetőségekkel.
Az Európai Unió 2035-re irányozta elő a károsanyag-kibocsátásmentes közlekedésre való átállást, amelynek eléréséhez Tánczos Barna szerint kiszámíthatóságra van szükség. Ezt biztosítja az általa vezetett minisztérium.
" ["post_title"]=> string(61) "Zöld rendszámot kapnak a környezetkímélő gépjárművek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "zold-rendszamot-kapnak-a-kornyezetkimelo-gepjarmuvek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 12:34:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:34:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414539" ["menu_order"]=> int(19081) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(414533) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-29 12:27:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:27:51" ["post_content"]=> string(2752) "Csaknem húszezer cég zárt be Romániában az év első két hónapjában. A fizetésképtelenné vált, működésüket felfüggesztő és felszámolt vállalkozások száma több mint 20 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – állapította meg az economedia.ro gazdasági portál a Sierra Quadrant felszámoló cég elemzését ismertetve.
Az első két hónapban 11 227 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből (ez 17,1 százalékos növekedés), 5155-öt oszlattak fel (+24,4 százalék), 2465 függesztette fel tevékenységét (+22,2 százalék), és 962 vált fizetésképtelenné (+18 százalék).
Két évnyi világjárvány után a romániai cégek többsége pénzügyileg kimerült. Az infláció, az energiaárak ellenőrizetlen emelkedése most sűrűn szedi áldozatait, elsősorban a kereskedelemben, vendéglátásban és építőiparban – állapítja meg az elemzés. Az első két hónapban 1580 kereskedelmi cégek oszlattak fel, 30 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában.
Az ukrajnai háború és az Oroszországra kivetett embargó, ahonnan az építőanyagok 30 százaléka származott, jelentős áremeléseket eredményezett az építőiparban, az ágazat válsága pedig más ágazatokban működő cégek tízezreit sodorja bajba az ingatlanfejlesztőktől a pénzügyi közvetítőkig és munkaközvetítőkig. A cégek finanszírozási gondokkal is küzdenek, amit súlyosít a logisztikai költségek növekedése. Az elemzés szerint a bajba került cégek 60 százalékának gondjai a fogyasztás mérséklődésével kapcsolatosak, ami bevételeik visszaesését eredményezte.
"A bizalmatlanság az üzlet rákfenéje: ez a legrosszabb a gazdaságnak. Ha már nem bízol a partnereidben, rendkívül nagy előleget kérsz, az olyan akadályokat gördít az ületi folyamatokba, amely súlyos károsodást eredményez, főleg az olyan kicsi, tőkehiányos, sérülékeny gazdaságokban, mint amilyen a román" – idézte Ovidiu Neacşut, a felszámoló cég társtulajdonosát a Economedia.
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a romániai cégek több mint kétharmada késve egyenlíti ki a számlákat, a kifizetések átlagos ideje a két évvel ezelőtti 120 napról 145 napra nőtt. A behajtatlan tartozások mértéke jelenleg meghaladja a 350 milliárd lejt – írta a gazdasági lap.
" ["post_title"]=> string(38) "Emelkedik a bajba jutott cégek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "emelkedik-a-bajba-jutott-cegek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 12:27:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:27:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414533" ["menu_order"]=> int(19082) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(401425) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-22 11:38:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 08:38:42" ["post_content"]=> string(1108) "Tegnap esti sajtónyilatkozatában az elnök úgy vélte, hogy a koalíciós pártok jól kezelték a Vlad Voiculescu leváltásával kialakult helyzetet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az elmúlt hat napban elhangzottak olyan nyilatkozatok, amelyek elmaradhattak volna.
Az államfő több párbeszédet kért a koalíció tagjaitól, és felszólította őket, hogy tartsák szem előtt azt, amit decemberben, a kormányalakításkor vállaltak.
Az ellenzékben politizáló Szociáldemokrata Párt úgy véli, hogy a kormánypártok között távolról sem tekinthető jónak az együttműködés, ami kihat a kormányzásra és az állampolgárok életére. Marcel Ciolacu pártelnök bejelentette, hogy a parlamenti ülésszak végéig a szociáldemokraták benyújtanak egy bizalmatlansági indítványt a Florin Cîțu vezette kabinet ellen.
" ["post_title"]=> string(62) "Klaus Iohannis államfő üdvözölte a kormányátalakítást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "klaus-iohannis-allamfo-udvozolte-a-kormanyatalakitast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-22 11:38:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 08:38:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401425" ["menu_order"]=> int(19083) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(414557) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-29 13:03:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 10:03:35" ["post_content"]=> string(2766) "Ukrajna most az ENSZ alapokmányát is védi – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Kijevben António Guterres ENSZ-főtitkárral.
A találkozót követő sajtótájékoztatón az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint Zelenszkij kiemelte: fontos, hogy a főtitkár személyesen látta a Kijev melletti Bucsában és Borogyankában az orosz hadsereg által elkövetett háborús bűnök következményeit.
Az államfő megköszönte Guterresnek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott keddi megbeszélésén megvitatta a mariupoli civilek és sebesültek kimenekítésének kérdését. Kijelentette: Ukrajna számít az ENSZ segítségére a Mariupolban ukrán ellenőrzés alatt lévő Azovsztal acélipari üzem blokádjának megszüntetésében is.
Zelenszkij az ENSZ-főtitkárral folytatott találkozóján azt követelte, hogy állítsák le az ukrán állampolgárok erőszakos áttelepítését Oroszországba. Fontosnak nevezte, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága el tudjon jutni az ukrán állampolgárokhoz, és biztosítsa hazatérésüket.
Az elnök felszólított továbbá az ukrán élelmiszer-export számára nélkülözhetetlen kikötők blokádjának feloldására is, rámutatva arra, hogy a bolygón 400 millió ember függ az ukrán élelmiszerektől.
Közben Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes a Facebookon közölte, hogy újabb fogolycserét hajtottak végre az orosz féllel. Szavai szerint 45 ukránt, köztük 13 tisztet, öt sebesült katonát és 12 civilt szabadítottak ki orosz fogságból. Arra nem tért ki, hogy cserébe értük hány orosz katonát engedtek el.
Volodimir Zelenszkij csütörtök késő esti nyilatkozatában elítélte a kijevi rakétatámadásokat, amelyek António Guterres ENSZ-főtitkár látogatása alatt történtek, és azzal vádolta Oroszországot, hogy megpróbálja megalázni az ENSZ-t.
Zelenszkij szerint a támadás „sokat elárul Oroszország nemzetközi intézmények iránti valódi viszonyulásáról”. Az ukrán elnök úgy véli, hogy az orosz vezetés célja „megalázni az ENSZ-t és mindazt, amit a szervezet képvisel”. Ez „erős választ” kíván, tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(56) "Zelenszkij: Ukrajna most az ENSZ alapokmányát is védi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "zelenszkij-ukrajna-most-az-ensz-alapokmanyat-is-vedi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 13:03:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 10:03:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414557" ["menu_order"]=> int(19070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b52f2243fe8e85592fc96d6c170f3c1a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:89b7b425d800b437c4b538eb6628c45e" }