A 214 gyermek közül 171-et a szülészeteken, 42-t a pediátriai részlegeken, egyet pedig más kórházi részlegen hagytak.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

A 214 gyermek közül 171-et a szülészeteken, 42-t a pediátriai részlegeken, egyet pedig más kórházi részlegen hagytak.
Continue ReadingElérhetetlenné vált péntek hajnalban több állami és pénzügyi intézmény honlapja az ellenük indított túlterheléses kibertámadás miatt – közölte a kormány.
(tovább…) Continue ReadingRoberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára közös sajtótájékoztatót tartott ma Brüsszelben, ahol a főtitkár…
Continue ReadingAz egészségügyi minisztérium nem mond le arról, hogy a megyei egészségbiztosítási pénztárak és a közegészségügyi igazgatóságok vezetőit versenyvizsgával nevezzék ki. Ezt az új tárcavezető mondta kinevezése utáni első sajtótájákoztatóján.
(tovább…) Continue Reading
Ma 153 házkutatást végeznek a rendőrök, illegálisan birtokolt pirotechnikai eszközök után kutatva – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR). A házkutatások…
Continue Reading
Kjell Lindgren, Bob Hines és Jessica Watkins amerikai űrhajósok, valamint Samantha Cristoforetti, az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósa tegnap startolt a…
Continue Reading
Ez 30 százalékkal több az előző napon jegyzettnél – tájékoztatottma az országos határrendészet.Közleményük szerint az ukrán-román határátkelőknél 4872, a Moldovai…
Continue ReadingElindította tegnap az Igazságügyi Minisztérium Románia új legfőbb ügyészének, valamint a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének kiválasztási eljárását. A procedúra 2023.…
Continue ReadingA román felsőházi elnök Talat Dzsaferi észak-macedóniai parlamenti elnökkel és Irene Kälinnel, a svájci Nemzeti Tanács elnökével meglátogatta a Kijev…
Continue Reading
A 272/2004-es gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot az RMDSZ több képviselője és szenátora terjesztette be a parlamentbe. A tervezetet, amely a…
Continue Reading
Rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája…
Continue Reading
A pénteki 7,63 százalékról 7,61 százalékra csökkent tegnap a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Continue Reading2022 első félévében 214 gyermeket hagytak el a szülészeten vagy más kórházi részlegeken, kettővel kevesebbet, mint 2021 első hat hónapjában – tájékoztat az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) adataiból.
A 214 gyermek közül 171-et a szülészeteken, 42-t a pediátriai részlegeken, egyet pedig más kórházi részlegen hagytak. A kórház elhagyása után 94 gyermek visszakerült a családjához, kettőt rokonoknál, kilencet más családoknál, 92-t nevelőszülőknél helyeztek el, a többiek befogadó otthonokba kerültek, hat kivételével, akik számára más megoldásokat találtak - derül ki az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság adataiból.
" ["post_title"]=> string(46) "Több mint 200 gyermeket hagytak a kórházban" ["post_excerpt"]=> string(127) "A 214 gyermek közül 171-et a szülészeteken, 42-t a pediátriai részlegeken, egyet pedig más kórházi részlegen hagytak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tobb-mint-200-gyermeket-hagytak-a-korhazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-28 10:26:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:26:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422364" ["menu_order"]=> int(19084) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(414530) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-29 12:22:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:22:06" ["post_content"]=> string(1212) "Elérhetetlenné vált péntek hajnalban több állami és pénzügyi intézmény honlapja az ellenük indított túlterheléses kibertámadás miatt – közölte a kormány.
Egyebek mellett a gov.ro, a védelmi minisztérium (mapn.ro), a határrendészet (politiadefrontiera.ro) és az állami vasúttársaság (cfrcalatori.ro) honlapját támadták a hackerek.
A kormányzati szervek IT-szakemberei együttműködnek az illetékes kibervédelmi intézmények szakértőivel a hozzáférés helyreállítása és az okok azonosítása érdekében – közölte a kabinet.
A gov.ro kormányzati portál elérhetőségét a közlemény kiadása előtt helyreállították.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a támadás csak a tárca nyilvános honlapját bénította le, amelyen nem tárolnak titkos adatokat. A támadás nem érintette a védelmi minisztérium informatikai hálózatait.
" ["post_title"]=> string(68) "Kibertámadás ért több román állami és pénzügyi intézményt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "kibertamadas-ert-tobb-roman-allami-es-penzugyi-intezmenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-29 12:22:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-29 09:22:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414530" ["menu_order"]=> int(19085) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(414517) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:51:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:51:13" ["post_content"]=> string(992) "
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára közös sajtótájékoztatót tartott ma Brüsszelben, ahol a főtitkár többek között közölte, hogy Finnországnak és Svédországnak kell eldöntenie, hogy kívánnak-e NATO-tagságot kérni vagy sem. De ha úgy döntenek, hogy jelentkeznek, Finnországot és Svédországot tárt karokkal fogadják a NATO-ban.
A két skandináv ország várhatóan májusban együtt nyújtja be NATO-csatlakozási kérelmét. Egy ma közölt friss finn közvélemény-kutatást szerint a finnek 65 százaléka támogatja a csatlakozást.
Az EP elnöke közölte, hogy az Európai Parlament további szankciókat fog követelni, valamint a jelenlegi szankciócsomagok jobb és hatékonyabb végrehajtására fogja felszólítani a tagországokat.
" ["post_title"]=> string(77) "Nincs akadálya Svédország és Finnország NATO-hoz való csatlakozásának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "nincs-akadalya-svedorszag-es-finnorszag-nato-hoz-valo-csatlakozasanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:56:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:56:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(111) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/nincs-akadalya-svedorszag-es-finnorszag-nato-hoz-valo-csatlakozasanak/" ["menu_order"]=> int(19086) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(401420) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-22 11:33:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 08:33:13" ["post_content"]=> string(1897) "Az egészségügyi minisztérium nem mond le arról, hogy a megyei egészségbiztosítási pénztárak és a közegészségügyi igazgatóságok vezetőit versenyvizsgával nevezzék ki. Ezt az új tárcavezető mondta kinevezése utáni első sajtótájákoztatóján.
Ioana Mihăilă tegnap este tette le a hivatali esküt az államfői hivatalban, majd a minisztérium székhelyén rendezett sajtótájékoztatón ismertette mandátuma főbb prioritásait. Mint kiderült, ezek megegyeznek a múlt héten leváltott Vlad Voiculescu terveivel.
Ioana Mihăilă elmondta, hogy a járványkezeléssel párhuzamosan három fő célkitűzésre fog koncentrálni: az uniós alapok lehívására és felhasználására, az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítására, valamint a kórházmenedzsment reformjára.
Rámutatott, szükségesnek tartja az átszervezést és a munka hatékonyabbá tételét mind a minisztériumban, mind a megyei közegészségügyi igazgatóságoknál, továbbá nagy hangsúlyt fog fektetni arra, hogy hivatalból tegyenek közzé minden közérdekű adatot.
Mint ismert, Vlad Voiculescu elsőként az oltási kampányra vonatkozó közérdekű informciók nyilvánosságra hozatala miatt különbözött össze a liberális párti Florin Cîţu miniszterelnökkel. Liberális körökben ugyanakkor az is elégedetlenséget váltott ki, hogy a volt egészségügyi miniszter kijelentette: lapátra teszi az összes egészségügyi vezetőt, aki nem a hozzáértése, hanem a pártkönyve alapján foglalta el a funkcióját.
" ["post_title"]=> string(85) "A minisztercsere ellenére folytatódik a megyei egészségügyi vezetők leváltása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "a-minisztercsere-ellenere-folytatodik-a-megyei-egeszsegugyi-vezetok-levaltasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-22 13:09:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 10:09:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401420" ["menu_order"]=> int(19087) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(422362) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-28 10:23:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:23:02" ["post_content"]=> string(1160) "Ma 153 házkutatást végeznek a rendőrök, illegálisan birtokolt pirotechnikai eszközök után kutatva - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
A házkutatások magánszemélyeknél és cégeknél folynak a fegyverekkel, robbanószerekkel és veszélyes anyagokkal foglalkozó igazgatóság felügyelete alatt. Az akció célja az illegális értékesítésre szánt pirotechnikai eszközök felkutatása és lefoglalása, valamint a vétkesek büntetőjogi felelősségre vonása.
A házkutatások Bukarestben, illetve Arad, Argeş, Bákó, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Buzău, Brăila, Călăraşi, Dâmboviţa, Dolj, Giurgiu, Hargita, Ilfov, Maros, Olt, Prahova, Szatmár, Szeben, Temes, Tulcea, Vâlcea és Vaslui megyében zajlanak rendőrök és csendőrök bevonásával.
A hatóságok Tűzijáték elnevezésű akciója keretében máig több mint 100 tonna pirotechnikai eszközt koboztak el ebben a szezonban.
" ["post_title"]=> string(50) "Pirotechnikai eszközök után kutat a rendőrség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "pirotechnikai-eszkozok-utan-kutat-a-rendorseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-28 10:23:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:23:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422362" ["menu_order"]=> int(19088) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(414515) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:49:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:49:53" ["post_content"]=> string(1024) "Kjell Lindgren, Bob Hines és Jessica Watkins amerikai űrhajósok, valamint Samantha Cristoforetti, az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósa tegnap startolt a floridai Cape Canaveralról, és mintegy 16 órát utazást követően ért célba. Az asztronauták a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Crew Dragon űrhajóján utaztak, amelyet egy Falcon 9 hordozórakéta juttatott az űrbe.
Az új legénység a jelenleg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén állomásozó űrhajósokat, három amerikait és egy németet - Thomas Marshburnt, Raja Charit, Kayla Barront, valamint Matthias Maurert - váltja fel. Bill Nelson, az Amerikai Űrutazási és Űrkutatási Hivatal (NASA) igazgatója azt mondta: "Kjell, Bob, Jessica és Samantha olyan kutatási vizsgálatokat fognak végezni, amelyek segítenek a NASA-nak felkészülni a Holdon - és végül a Marson - való hosszabb távú tartózkodásra".
" ["post_title"]=> string(81) "Három amerikai és egy olasz űrhajós érkezett ma a Nemzetközi Űrállomásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(117) "harom-amerikai-es-egy-olasz-urhajos-erkezett-ma-a-nemzetkozi-urallomasra-iss-mintegy-16-oraval-azutan-hogy-elindultak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:55:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:55:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(159) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/harom-amerikai-es-egy-olasz-urhajos-erkezett-ma-a-nemzetkozi-urallomasra-iss-mintegy-16-oraval-azutan-hogy-elindultak/" ["menu_order"]=> int(19089) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(414512) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:46:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:46:36" ["post_content"]=> string(482) "Ez 30 százalékkal több az előző napon jegyzettnél - tájékoztatottma az országos határrendészet.Közleményük szerint az ukrán-román határátkelőknél 4872, a Moldovai Köztársasággal közös határátkelőknél pedig 2150 ukrán állampolgár lépett be az országba.
A háború kezdetétől kedd éjfélig 801.350 ukrán állampolgár érkezett Romániába.
" ["post_title"]=> string(71) "Az elmúlt 24 órában 8635 ukrán állampolgár lépett be Romániába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-elmult-24-oraban-8635-ukran-allampolgar-lepett-be-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:57:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:57:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(104) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/az-elmult-24-oraban-8635-ukran-allampolgar-lepett-be-romaniaba/" ["menu_order"]=> int(19090) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(422360) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-28 10:18:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:18:00" ["post_content"]=> string(790) "Elindította tegnap az Igazságügyi Minisztérium Románia új legfőbb ügyészének, valamint a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének kiválasztási eljárását. A procedúra 2023. február 27-éig tart – tájékoztat a szaktárca közleményee.
A jelenlegi legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész mandátuma jövő év február 21-én jár le. A tisztségek iránt érdeklődő ügyészek február 6-áig nyújthatják be jelentkezési dossziéjukat.
A jelentkezők meghallgatása február 20-a és 23-a között zajlik az igazságügyi miniszter és a vizsgáztató bizottság jelenlétében.
" ["post_title"]=> string(58) "Elindult a legfőbb ügyész kiválasztásának eljárása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "elindult-a-legfobb-ugyesz-kivalasztasanak-eljarasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-28 10:18:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:18:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422360" ["menu_order"]=> int(19092) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(414511) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:44:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:44:22" ["post_content"]=> string(1127) "A román felsőházi elnök Talat Dzsaferi észak-macedóniai parlamenti elnökkel és Irene Kälinnel, a svájci Nemzeti Tanács elnökével meglátogatta a Kijev melletti, háború sújtotta Irpiny és Hosztomel városokat. Ukrajna bukaresti nagykövetségének Facebook-bejegyzése szerint az ukrán házelnök kijelentette, hogy 'Románia, Észak-Macedónia és Svájc parlamenti elnökeinek ukrajnai látogatása egyértelmű példája annak, ahogyan ezen országok népei támogatják az ukrán népet.'
A három parlamenti elnök úgy nyilatkozott, hogy mélyen megérintették őket a látottak, és készek továbbra is lehetőségeik szerint támogatni Ukrajnát.
asonlóképpen nyilatkozott a látogatáson részt vevő Nicolae Ciucă miniszterelnök is, aki egy tegnap esti televízió műsorban elmondta, hogy az Ukrajna háború sújtotta övezeteiben tett látogatása során olyan megrázó látványban volt része, mint katonai karrierje alatt soha.
" ["post_title"]=> string(117) "Az ukrán parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk fogadta tegnap Florin Cîţut, a román szenátus elnökét Kijevben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "az-ukran-parlament-elnoke-ruszlan-sztefancsuk-fogadta-tegnap-florin-citut-a-roman-szenatus-elnoket-kijevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:50:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:50:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(149) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/az-ukran-parlament-elnoke-ruszlan-sztefancsuk-fogadta-tegnap-florin-citut-a-roman-szenatus-elnoket-kijevben/" ["menu_order"]=> int(19093) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(414508) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:36:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:36:53" ["post_content"]=> string(1340) "A 272/2004-es gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot az RMDSZ több képviselője és szenátora terjesztette be a parlamentbe. A tervezetet, amely a 2004-ben elfogadott román gyermekvédelmi törvényt módosítaná 2020-ban a Szenátus elfogadta, majd a különféle szakbizottságok is véleményezték.
A kezdeményezők az identitásról szóló cikket egészítenék ki a nemzetiségi és nemi önazonossággal, az identitás védelméről szóló rendelkezést pedig úgy bővítenék ki, hogy „minden gyermeknek joga van külső beavatkozás nélkül megőrizni állampolgárságát, nemzetiségét, nevét, családi kapcsolatait, és (születési) nemi önazonosságát”. Kezdeményezésüket az RMDSZ törvényhozói a genderideológia nyugati térnyerésével indokolták, amely nézetük szerint azt a keresztény értékeken alapuló hagyományos családmodellt veszélyezteti, amelyre a társadalom épül.
A törvénymódosító javaslatot a Képviselőház 262 mellette, 5 ellene és 6 tartózkodással múlt heti ülésén fogadta el, jelenleg a parlament Főtitkárságán van, ahol megvizsgálják, hogy alkotmányossági szempntból megfelel-e.
" ["post_title"]=> string(123) "Elfogadta a Képviselőház a kiskorúak nemi és nemzetiségi önazonosságának védelméről szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "elfogadta-a-kepviselohaz-a-kiskoruak-nemi-es-nemzetisegi-onazonossaganak-vedelmerol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 15:00:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 12:00:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(149) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/elfogadta-a-kepviselohaz-a-kiskoruak-nemi-es-nemzetisegi-onazonossaganak-vedelmerol-szolo-torvenytervezetet/" ["menu_order"]=> int(19094) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(401416) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-21 14:14:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-21 11:14:05" ["post_content"]=> string(1326) "Rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és az ugyancsak nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait – közölte az Európai Gyógyszerügynökség.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami ügynökség április első felében kezdte meg a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett oltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy, később további két erre utaló esetet jelentettek. Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága véleménye szerint ugyanakkor szükséges a vakcina termék információjának frissítése. Javaslatuk szerint az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni az oltóanyag “nagyon ritka mellékhatásaként”.
" ["post_title"]=> string(64) "Közzétették a Janssen vakcina bevizsgálásának eredményeit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "kozzetettek-a-janssen-vakcina-bevizsgalasanak-eredmenyeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-21 14:14:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-21 11:14:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401416" ["menu_order"]=> int(19095) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(422366) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-28 10:28:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:28:43" ["post_content"]=> string(936) "A pénteki 7,63 százalékról 7,61 százalékra csökkent tegnap a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az év elején 3,02 százalékos volt a ROBOR. A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb 7,87 százalékról 7,84 százalékra csökkent, a 12 hónapos ROBOR pedig 8,10 százalékon stagnált. A fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC) jelenleg évi 4,06 százalék. A negyedévente közölt referenciamutató a bankközi tranzakciók napi kamatának számtani középarányosa.
A három hónappal ezelőtt közölt értéke évi 2,65 százalék volt.
" ["post_title"]=> string(17) "Csökkent a ROBOR" ["post_excerpt"]=> string(215) "A pénteki 7,63 százalékról 7,61 százalékra csökkent tegnap a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "csokkent-a-robor-7" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-28 10:28:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:28:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422366" ["menu_order"]=> int(19096) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(422364) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-28 10:26:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:26:28" ["post_content"]=> string(842) "2022 első félévében 214 gyermeket hagytak el a szülészeten vagy más kórházi részlegeken, kettővel kevesebbet, mint 2021 első hat hónapjában – tájékoztat az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) adataiból.
A 214 gyermek közül 171-et a szülészeteken, 42-t a pediátriai részlegeken, egyet pedig más kórházi részlegen hagytak. A kórház elhagyása után 94 gyermek visszakerült a családjához, kettőt rokonoknál, kilencet más családoknál, 92-t nevelőszülőknél helyeztek el, a többiek befogadó otthonokba kerültek, hat kivételével, akik számára más megoldásokat találtak - derül ki az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság adataiból.
" ["post_title"]=> string(46) "Több mint 200 gyermeket hagytak a kórházban" ["post_excerpt"]=> string(127) "A 214 gyermek közül 171-et a szülészeteken, 42-t a pediátriai részlegeken, egyet pedig más kórházi részlegen hagytak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tobb-mint-200-gyermeket-hagytak-a-korhazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-28 10:26:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-28 08:26:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422364" ["menu_order"]=> int(19084) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0c15dca50a9263233074642d89ef3e82" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:73d364e0a2f3b4188c43349eac3c39d2" }