Ezt erősítette meg Nicolae Ciucă miniszterelnök a román közszolgálati televízió (TVR) tegnap esti műsorában.A kitermelést végző Black Sea Oil and…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Ezt erősítette meg Nicolae Ciucă miniszterelnök a román közszolgálati televízió (TVR) tegnap esti műsorában.A kitermelést végző Black Sea Oil and…
Continue Reading
Kilencvenedik életévében elhunyt Horváth Arany erdélyi magyar szerkesztő, riporter, író. Horváth István író leánya, Panek Katalin színművésznő édesanyja. Első írása…
Continue Reading
Mindhárom, ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék Derek Chauvin volt rendőrtisztet kedden, a Minneapolisban található Hennepin megyei bíróságon George…
Continue ReadingDecember 10-én volt Fábián Gábor halálának 145. évfordulója. A néhai aradi ügyvédet, országgyűlési képviselőt, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagját a templomépítő főgondnokként tiszteli az utókor, hiszen az ő hivatali idejében épült meg az aradi belvárosi református templom – amelyet 175 évvel ezelőtt szenteltek fel.
(tovább…) Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 1146 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 318-cal kevesebbet, mint egy nappal korábban -, több mint…
Continue Reading
Május 12-ig látogatható a bukaresti Liszt Intézet- Magyar Kulturális Intézet termeiben Siklódy Ferenc csíkszeredai képzőművész kiállítása – a festőművésszel Bara…
Continue Reading
Az elmúlt 24 órában 3006 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 1 037 009-re emelkedett – közölte…
Continue Reading
December 8. a magyar dráma megújítójaként számon tartott Csiky Gergely születésének volt a 180. évfordulója. A színpadi szerző, drámaíró és műfordító Csiky Gergely a reverendát cserélte az írói hivatásra, amikor is a római katolikus egyházfők választás elé állították az akkor már felszentelt papot.
(tovább…) Continue Reading
Meghosszabbították az idei első negyedévi gázolaj-támogatásra vonatkozó igénylések fogadási határidejét a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségeinél. Mivel az…
Continue Reading
Ünnepi műsorunkban az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek újévi üzenetét hallgathatják meg.
Continue Reading
A hazai szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztők 91 millió eurós állami támogatását hagyta jóvá az Európai Unió. Az intézkedés célja, hogy…
Continue Reading
Repülőgépeket vetnek be a szárazság ellen egyes moldvai megyékben. Az akcióra kísérleti jelleggel kerül sor, a hatóságok tesztelni kívánják egy…
Continue ReadingEzt erősítette meg Nicolae Ciucă miniszterelnök a román közszolgálati televízió (TVR) tegnap esti műsorában.A kitermelést végző Black Sea Oil and Gas évente egymilliárd köbméter gázt fog felszínre hozni a Fekete-tenger talapzatából.
A Buzău megyei Caragele környékén nemrég felfedezett földgázmezőt a 'remények szerint' 2024-ben kezdik kitermelni, a Fekete-tenger talapzatában lévő Neptun Deep kiaknázása azonban a jelek szerint 2026-2027 előtt nem fog elkezdődni - mondta Ciucă. Megjegyezte, Románia szerencsés ország, hogy rendelkezik ezzel a 'rendkívül fontos' erőforrással.
A kormányfő azt is elmondta, jelenleg elegendő gázmennyiség van az országban a lakossági fogyasztás és az ipari szükségletek fedezésére, de szükség van az évi fogyasztáshoz képest egy 20 százalékos többletre. Tíz százalékot ebből a Black Sea Oil and Gas kitermelése fog fedezni.
Az offshore-törvénnyel kapcsolatban Nicolae Ciucă kijelentette, hogy azt rövid időn belül elfogadják a törvényhozók.
" ["post_title"]=> string(85) "Az év közepén kerül sor az első gázkitermelésre a Fekete-tenger talapzatából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "az-ev-kozepen-kerul-sor-az-elso-gazkitermelesre-a-fekete-tenger-talapzatabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:59:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:59:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(118) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/az-ev-kozepen-kerul-sor-az-elso-gazkitermelesre-a-fekete-tenger-talapzatabol/" ["menu_order"]=> int(19097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(414501) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:31:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:31:51" ["post_content"]=> string(770) "
Kilencvenedik életévében elhunyt Horváth Arany erdélyi magyar szerkesztő, riporter, író. Horváth István író leánya, Panek Katalin színművésznő édesanyja.
Első írása 1953-ban az Utunkban jelent meg. 1964–1994 között a Művelődés kolozsvári szerkesztője, majd főszerkesztő-helyettese. Interjúit, publicisztikai írásait, társadalomrajzi riportjait a Dolgozó Nő, Új Élet, Igazság, A Hét közölte.
Ajándékként magamnak és Ózdnak cím alatt édesapjára emlékezett. Legutóbbi kötete Halálmadár szállott a kútgémre címmel Kolozsváron jelent meg 2008-ban.
" ["post_title"]=> string(22) "Elhunyt Horváth Arany" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "elhunyt-horvath-arany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:58:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:58:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/elhunyt-horvath-arany/" ["menu_order"]=> int(19098) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(401413) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-21 14:08:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-21 11:08:59" ["post_content"]=> string(887) "Mindhárom, ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék Derek Chauvin volt rendőrtisztet kedden, a Minneapolisban található Hennepin megyei bíróságon George Floyd hatalmas felháborodást kiváltó halála ügyében.
A döntést, amelyet két nap alatt 10 és fél órás tanácskozás után hozott meg az amerikai esküdtszék Peter Cahill, az ügy bírája ismertette. A bíró bejelentette: a részletes ítélet 8 héten belül várható. A volt rendőr akár 40 évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat. Chauvin tavaly május 25-én, egy rendőri intézkedés során perceken keresztül térdelt az afroamerikai George Floyd nyakán, és ezzel a vád szerint a férfi halálát okozta.
" ["post_title"]=> string(74) "Negyven év börtönre számíthat a George Floyd halálát okozó rendőr" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "negyven-ev-bortonre-szamithat-a-george-floyd-halalat-okozo-rendor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-21 14:09:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-21 11:09:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401413" ["menu_order"]=> int(19099) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3519 (24) { ["ID"]=> int(422240) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-05 10:52:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 08:52:00" ["post_content"]=> string(1102) "December 10-én volt Fábián Gábor halálának 145. évfordulója. A néhai aradi ügyvédet, országgyűlési képviselőt, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagját a templomépítő főgondnokként tiszteli az utókor, hiszen az ő hivatali idejében épült meg az aradi belvárosi református templom – amelyet 175 évvel ezelőtt szenteltek fel.
Ezenkívül más kerek évforduló is alkalmat szolgáltatott az aradi Kölcsey Egyesületnek, hogy kulturális folyóiratának, a 3Havi Szemlének legújabb számát Fábián Gábornak szentelje. A tematikus lapszámról és Fábián Gábor munkásságáról, emlékezetéről Pataky Lehel Zsolt kérdezte a Kölcsey Egyesület alelnökét, Fekete Károlyt.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1146 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - 318-cal kevesebbet, mint egy nappal korábban -, több mint 23.500 teszt eredményének feldolgozása nyomán; 155-en újrafertőződött betegek - közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium. Az elmúlt 24 órában 7059 RT-PCR tesztet végeztek el és 15.773 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az új esetekkel 2.891.973-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma.
" ["post_title"]=> string(25) "Koronavírus Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "koronavirus-romaniaban-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:35:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:35:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(66) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/koronavirus-romaniaban-3/" ["menu_order"]=> int(19101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(414546) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-23 12:42:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-23 09:42:00" ["post_content"]=> string(786) "Május 12-ig látogatható a bukaresti Liszt Intézet- Magyar Kulturális Intézet termeiben Siklódy Ferenc csíkszeredai képzőművész kiállítása – a festőművésszel Bara Zsolt kollégánk készített rövid interjút, ezt hallhatják a műsor elején. Kolozsváron koncertezik a jövő héten a rendkívül népszerű, világzenét játszó Besh o Drom együttes – a továbbiakban Pettik Ádámmal, a Besh o Drom frontemberével 2018-ban rögzített interjúnkból hallanak egy részletet – tartsanak velünk!
Az elmúlt 24 órában 3006 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 1 037 009-re emelkedett – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt napban 175 személy vesztette életét koronavírus miatt, így az áldozatok száma a járvány kezdetétől számítva 26 793-ra nőtt. Eddig 954 868-an gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma 55 348-ra csökkent.
Az elmúlt 24 órában 34 844 teszt eredményét dolgozták fel. Ma, április 21-én 1.561 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, közülük 1436 személy szorul intenzív terápiás ellátásra. Románia területén 45.391 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 11.475 pedig intézményi elkülönítésben, 41.888 személy van házi, 90 pedig intézményes karanténban. Az elmúlt 24 órában 2591 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 677 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.
" ["post_title"]=> string(52) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelenese-14" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-22 11:34:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-22 08:34:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401407" ["menu_order"]=> int(19103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(422234) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-05 10:45:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 08:45:00" ["post_content"]=> string(989) "December 8. a magyar dráma megújítójaként számon tartott Csiky Gergely születésének volt a 180. évfordulója. A színpadi szerző, drámaíró és műfordító Csiky Gergely a reverendát cserélte az írói hivatásra, amikor is a római katolikus egyházfők választás elé állították az akkor már felszentelt papot.
Csiky Gergely az arad-hegyaljai Pankotán született, Aradon végezte a gimnáziumot, és egykori iskolája – az 1989-es rendszerváltást követő évben – az ő nevét vette fel. Munkásságáról, emlékének aradi ápolásáról készített összeállítást Pataky Lehel Zsolt.
Meghosszabbították az idei első negyedévi gázolaj-támogatásra vonatkozó igénylések fogadási határidejét a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségeinél.
Mivel az igénylések benyújtásának eredetileg megszabott utolsó napja, április 30-a munkaszüneti nap, meghosszabbították a határidőt május 4-ig. A kérvényeket elektronikus úton kell eljuttatni az APIA megyei kirendeltségeihez a kért dokumentumok eredetivel megegyező másolatával együtt. Idén a gázolaj-támogatás értéke 1 lej 57 bani literenként.
" ["post_title"]=> string(72) "Május 4-ig lehet beadni a gázolaj-támogatási kérelmeket az APIA-hoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "majus-4-ig-lehet-beadni-a-gazolaj-tamogatasi-kerelmeket-az-apia-hoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-21 14:06:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-21 11:06:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401401" ["menu_order"]=> int(19107) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3809 (24) { ["ID"]=> int(422259) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-02 10:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-02 08:00:00" ["post_content"]=> string(361) "Ünnepi műsorunkban az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek újévi üzenetét hallgathatják meg.
A hazai szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztők 91 millió eurós állami támogatását hagyta jóvá az Európai Unió. Az intézkedés célja, hogy elhárítsák a gazdák fizetésképtelenségének veszélyét és pótolják a koronavírus-járvány idején hozott korlátozó intézkedések miatti jövedelemkiesést.
Az állami támogatás mértéke nem haladhatja meg a vállalkozásonkénti 290.000 lejt. A gazdák az igényléseket 20 napon belül nyújthatják be, a kifizetések végső határideje június 30-a.
" ["post_title"]=> string(83) "Állami támogatást kapnak a hazai szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "allami-tamogatast-kapnak-a-hazai-szarvasmarha-sertes-es-baromfitenyesztok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-27 13:10:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-27 10:10:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414468" ["menu_order"]=> int(19109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3811 (24) { ["ID"]=> int(414466) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-27 13:03:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-27 10:03:01" ["post_content"]=> string(685) "Repülőgépeket vetnek be a szárazság ellen egyes moldvai megyékben. Az akcióra kísérleti jelleggel kerül sor, a hatóságok tesztelni kívánják egy új eljárás hatékonyságát. A kísérlet lényege, hogy a repülőgépek különböző vegyszereket (ezüst-jodidot, kalcium- és nátrium-kloridot) permeteznek szét, ami 10-15 százalékkal megnöveli a csapadék kialakulásának esélyét.
A projekt keretében egyelőre hat moldvai megyében próbálják ki az eljárást, majd májustól Havasalföldön és a Bărăgani-ban is bevetik az esőhozó repülőket.
" ["post_title"]=> string(58) "Esőhozó repülőgépeket vetnek be hat moldvai megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "esohozo-repulogepeket-vetnek-be-hat-moldvai-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-27 13:03:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-27 10:03:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414466" ["menu_order"]=> int(19110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3833 (24) { ["ID"]=> int(414505) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-28 14:34:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:34:19" ["post_content"]=> string(1269) "Ezt erősítette meg Nicolae Ciucă miniszterelnök a román közszolgálati televízió (TVR) tegnap esti műsorában.A kitermelést végző Black Sea Oil and Gas évente egymilliárd köbméter gázt fog felszínre hozni a Fekete-tenger talapzatából.
A Buzău megyei Caragele környékén nemrég felfedezett földgázmezőt a 'remények szerint' 2024-ben kezdik kitermelni, a Fekete-tenger talapzatában lévő Neptun Deep kiaknázása azonban a jelek szerint 2026-2027 előtt nem fog elkezdődni - mondta Ciucă. Megjegyezte, Románia szerencsés ország, hogy rendelkezik ezzel a 'rendkívül fontos' erőforrással.
A kormányfő azt is elmondta, jelenleg elegendő gázmennyiség van az országban a lakossági fogyasztás és az ipari szükségletek fedezésére, de szükség van az évi fogyasztáshoz képest egy 20 százalékos többletre. Tíz százalékot ebből a Black Sea Oil and Gas kitermelése fog fedezni.
Az offshore-törvénnyel kapcsolatban Nicolae Ciucă kijelentette, hogy azt rövid időn belül elfogadják a törvényhozók.
" ["post_title"]=> string(85) "Az év közepén kerül sor az első gázkitermelésre a Fekete-tenger talapzatából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "az-ev-kozepen-kerul-sor-az-elso-gazkitermelesre-a-fekete-tenger-talapzatabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-28 14:59:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-28 11:59:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(118) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/04/28/az-ev-kozepen-kerul-sor-az-elso-gazkitermelesre-a-fekete-tenger-talapzatabol/" ["menu_order"]=> int(19097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2a45032f5e3cef0c179d725e2038b265" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a2496584c3fa574dd7343adbd9dc6919" }