Megszavazta a lengyel szejm azt a törvénytervezet, melynek értelmében Lengyelország kivonul a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC).
(tovább…) Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3406 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }Megszavazta a lengyel szejm azt a törvénytervezet, melynek értelmében Lengyelország kivonul a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC).
(tovább…) Continue ReadingŐrizetbe vette a rendőrség Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót, akit barátnője, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítanak.
(tovább…) Continue Reading
Az autópálya-építésekről közölt híreket a kormány
Continue Reading
A Kulturális Érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat tegnap a román kultúra napja alkalmából.
(tovább…) Continue ReadingTüntetést szervez június 15-én a Sanitas szakszervezet. A tiltakozó megmozdulást, amelyre az egész országból több mint tízezer tagot várnak, az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozókat sújtó bérproblémák miatti elégedetlenséggel indokolták.
(tovább…) Continue Reading
Az ukrajnai háború nyomán nehéz helyzetbe került állampolgárok és vállalkozások megsegítését, a gazdasági válság hatásait orvosolását és a mélytengeri fölgázkitermelés beindítását nevezte az elmúlt féléves kormányzás legfontosabb eredményének az RMDSZ elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Két kivizsgálás folyik a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében, az egyiket a Környezetvédelmi Őrség, a másikat az erdészeti őrség indította.
Continue Reading
Sebastian Burduja kutatási miniszter kijelentette, hogy júliustól fegyelmi eljárást indíthatnak azon tisztviselők ellen, akik a román állami intézmények által kiállított dokumentumokról másolatot vagy fűzős irattartót („dosar cu şină”) kérnek az ügyintézésre érkező polgároktól.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: Michelle Bachelet, az ENSZ emberjogi főbiztosa látogatása Kínába; Klaus Leggewie német politológus véleménye a radikalizálódott politikai jobboldalról;…
Continue ReadingA központokban azonban folytatódik az oltakozás az AstraZeneca termékével is, hogy biztosítsák az első dózissal már beoltott személyek második dózissal való beoltását is.
Continue Reading
Az influenzajárvány apropóján arra figyelmeztet a családorvosok és általános orvosok országos társaságának egyesülete, hogy a vírusos fertőzések kezelésére nincsenek egyetemes szabályok, a betegeket életkoruktól, társbetegségeiktől és a vírus típusától függően kell kezelni, és a szövődménymentes esetekben semmiképpen sem ajánlják antibiotikumok használatát.
(tovább…) Continue ReadingAz útdíjfizetési szabályok megszegése miatt több mint négymillió forintra (több mint 50 ezer lejre) büntették meg a rendőrök egy román rendszámú kamion üzembentartóját Magyarországon – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség oldalán.
(tovább…) Continue ReadingMegszavazta a lengyel szejm azt a törvénytervezet, melynek értelmében Lengyelország kivonul a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC).
A parlamenti előkészítés során a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is Ukrajna megtámadásával hozták összefüggésbe a lépést, és politikai gesztusnak minősítették ezt. Piotr Patkowski pénzügyminiszter-helyettes arra figyelmeztetett, hogy a Moszkvával szembeni szankciók idején a bank ezek elkerülését segítheti elő.
A most a szenátus elé kerülő tervezetet a 460 fős alsóházban 451-en támogatták, senki sem adott le ellenszavazatot, három képviselő tartózkodott.
Április elején Csehország lépett ki az 1964-ben alapított IBEC-ből, amely az egykori KGST elszámoló és finanszírozó bankja volt, és központja Moszkvában van. A pénzintézet részvényesei között maradt az uniós tagállamok közül még Bulgária, Szlovákia és Románia. Szerdán viszont a román kormány is kivonulási tervezetet fogadott el.
Az IBEC alaptőkéje 400 millió eurót tesz ki, ebből Lengyelország részesedése mintegy 24 millió euró. A szejm által elfogadott tervezet előterjesztői szerint fennáll annak kockázata, hogy a részesedést nem sikerül visszaszerezni.
" ["post_title"]=> string(75) "Lengyelország kivonul a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "lengyelorszag-kivonul-a-nemzetkozi-gazdasagi-egyuttmukodesi-bankbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-27 11:58:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 08:58:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415465" ["menu_order"]=> int(16298) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(415454) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-27 11:22:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 08:22:04" ["post_content"]=> string(1372) "Őrizetbe vette a rendőrség Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót, akit barátnője, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítanak.
A harmincéves kolozsvári nő doktorandusz és óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE). Szombaton volt egyetemi kollégájával, a 43 éves Boné Ferenccel egynapos kirándulásra indult az Erdélyi szigethegységbe, ahonnan nem tért haza. Holttestét – amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak – szerda délután találta meg a rendőrség a Királyhágó térségében egy bozótosban.
Ismerősei már a hét elején sejtették, hogy valami baj lehet, mivel a férfit egy éve jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság korábbi élettársa súlyos bántalmazásáért. Boné Ferencet emiatt távolították el a Sapientia egyetemről.
A múlt hétvége óta bujkáló Boné Ferencet csütörtök este Nagyváradon fogták el, a vasútállomás közelében. Péntekre virradóra Kolozsvárra szállították, és kihallgatták, ma reggel pedig az ügyészek javasolták az előzetes letartóztatását.
" ["post_title"]=> string(79) "Elfogták a barátnője meggyilkolásával gyanúsított volt egyetemi oktatót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "elfogtak-a-baratnoje-meggyilkolasaval-gyanusitott-volt-egyetemi-oktatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-27 11:25:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 08:25:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415454" ["menu_order"]=> int(16299) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(401973) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-06 11:17:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 08:17:21" ["post_content"]=> string(987) "Az autópálya-építésekről közölt híreket a kormány. A Bukarest körüli autópálya második, 19 kilométer hosszú szakaszára a hatóságok aláírhatják a tervezési és kivitelezési szerződést a nyertes céggel, mivel a fellebbezéseket elutasították. A kormány tegnap jóváhagyta a leendő Ploieşti-Buzău közötti autópálya 63 kilométeres szakaszára vonatkozó infrastruktúra-projekt műszaki mutatóit, így ebben a hónapban kiírhatják a versenytárgyalást a kivitelezésre.
Továbbá holnap kezdődik az A8-as sztráda, azaz a Kelet-Nyugat autópálya Târgu Neamţ-Iaşi-Nyárádtő közötti szakaszának tervezési szakasza. Ezeket a munkálatokat valamint további 400 kilométer autópályát az országos helyreállítási terv révén, uniós alapokból finanszíroznak 2026 végéig.
" ["post_title"]=> string(112) "Holnap kezdődik az A8-as autópálya Târgu Neamţ-Iaşi-Nyárádtő közötti szakaszának tervezési szakasza" ["post_excerpt"]=> string(59) "Az autópálya-építésekről közölt híreket a kormány" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "holnap-kezdodik-az-a8-as-autopalya-targu-neamt-iasi-nyaradto-kozotti-szakaszanak-tervezesi-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-06 11:17:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 08:17:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401973" ["menu_order"]=> int(16300) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(422805) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-14 10:09:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-14 08:09:06" ["post_content"]=> string(1227) "A Kulturális Érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat tegnap a román kultúra napja alkalmából.
A díjat professzionalizmusának és odaadásának az elismeréseként, a romániai kulturális értékek belföldi és külföldi népszerűsítéséért kapta meg a közönségét és a színházművészetet hét évtizede szolgáló bánsági teátrum. Méltatásában Iohannis úgy fogalmazott: Románia a művészi szabadság és alkotás hazája, a színházművészetnek és a román kultúra egészének gazdagításához a nemzeti kisebbségek is jelentősen hozzájárulnak. A temesvári magyar színháznak adományozott állami kitüntetést az intézményt másfél évtizede vezető Balázs Attila igazgató vette át, akit az ünnepség után Borbély Tamás kollégám kérdezett.
Tüntetést szervez június 15-én a Sanitas szakszervezet. A tiltakozó megmozdulást, amelyre az egész országból több mint tízezer tagot várnak, az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozókat sújtó bérproblémák miatti elégedetlenséggel indokolták.
Közleményükben rámutatnak, a készülő bértörvény – amelyre a kormány az országos helyreállítási terv (PNRR) révén kötelezettséget vállalt – nem veszi figyelembe az egészségügyi és szociális ellátásban végzett munka sajátosságait. Például ha a pótlékokat az alapbér 20 százalékában maximálják, és fix összegben állapítaják meg, ahogy azt tervezik, a szociális ellátásban dolgozók lesznek az új rendszer fő vesztesei – mutat rá a szakszervezet.
A Sanitas képviselői követelik a 2017-ben elfogadott közalkalmazotti bértörvény teljes körű alkalmazását, vakációs utalványok biztosítását az egészségügyi dolgozók számára, valamint a bérpótlékok 30 százalékos felső határának eltörlését.
" ["post_title"]=> string(75) "Tiltakozó akciót jelentett be az egészségügyi dolgozók szakszervezete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tiltakozo-akciot-jelentett-be-az-egeszsegugyi-dolgozok-szakszervezete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-27 10:54:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 07:54:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415452" ["menu_order"]=> int(16302) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(415450) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-27 10:44:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 07:44:47" ["post_content"]=> string(1607) "Az ukrajnai háború nyomán nehéz helyzetbe került állampolgárok és vállalkozások megsegítését, a gazdasági válság hatásait orvosolását és a mélytengeri fölgázkitermelés beindítását nevezte az elmúlt féléves kormányzás legfontosabb eredményének az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kiemelte, hogy amikor november 27-én beiktatták a PSD–PNL–RMDSZ kormányt, még nem sejtették, hogy háború lesz a szomszédunkban. Február 24. óta sok minden megváltozott, a háború gazdasági válságot idézett elő, amely meglátása szerint az elkövetkezendőkben továbbmélyül.
„Áprilisban egy 17,3 milliárd lejes gazdasági intézkedéscsomagot jelentettünk be, amelyet ezen a héten egy újabb 1,1 milliárd eurós csomaggal bővítettünk” – ismertette a kormány legfrissebb intézkedését a kormányfő-helyettes.
Emlékezetett, hogy elkezdődhet a Fekete-tengeri mélytengeri fölgázkitermelés, több ezer épület felújítása, bicikliutak építése, és 65,5 milliárd lejt fordítanak víz-, szennyvíz- és gázhálózat, illetve utak korszerűsítésére. „Az RMDSZ a legjobb tudásával és a legnagyobb felelősséggel dolgozik azért, hogy a gazdasági válság hatásait orvosoljuk, és az emberek életét ebben a nehéz helyzetben könnyebbé tegyük” – mutatott rá Kelemen Hunor.
" ["post_title"]=> string(58) "Megvonta a kormányzás féléves mérlegét Kelemen Hunor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "megvonta-a-kormanyzas-feleves-merleget-kelemen-hunor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-27 10:44:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 07:44:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415450" ["menu_order"]=> int(16303) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(401970) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-06 10:54:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 07:54:58" ["post_content"]=> string(1891) "Két kivizsgálás folyik a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében, az egyiket a Környezetvédelmi Őrség, a másikat az erdészeti őrség indította. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tegnap esti sajtótájékoztatóján kijelentette, amíg a kivizsgálások nem zárulnak le, nem kívánja kommentálni az ügyet, és nem kíván nyilatkozni azokról a dokumentumokról sem, amelyek ellenőrzése zajlik. A miniszter rámutatott, 'A vizsgálatnak azt kell kiderítenie, hogy betartották-e az idevágó törvényt a medve kilövésekor, illetve kétséget kizáróan meg kell állapítani, hogy azt a példányt vadászták-e le, amelyre megkapták a kilövési engedélyt'.
Az Agent Green és a VGT egyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy Emanuel von und zu Liechtenstein herceg márciusban kilőtte Románia legnagyobb számontartott barnamedvéjét a Kovászna megyei Ozsdola környékén. Az egyesületek az állítják, a hercegnek egy anyamedvére volt kilövési engedélye, amely jelentős károkat okozott a falubelieknek, ehelyett azonban a hím példányt terítette le, amely - állítják - az erdőben élt, és nem volt hozzászokva az emberek jelenlétéhez, sem az ember által biztosított élelemhez. "A tetemen végzett mérések szerint Arthur 593 pontot ért a trófeavadászat terén elérhető maximális 600-ból. Ez rekordpontszámnak számít" – mutat rá az Agent Green közleménye. A szervezet képviselői úgy vélik, orvvadászatról van szó, mivel „Egyértelmű, hogy a herceg nem azért jött, hogy a medve kilövésével megoldja a helybéliek problémáját, hanem hogy ölje meg a medvét, majd otthon akaszthassa ki a falára a legnagyobb trófeát.” - idézi a közlemény az Agent Green elnökét, Gabriel Păunt.
" ["post_title"]=> string(67) "A környezetvédelmi miniszter nem kívánja kommentálni az ügyet" ["post_excerpt"]=> string(159) "Két kivizsgálás folyik a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében, az egyiket a Környezetvédelmi Őrség, a másikat az erdészeti őrség indította. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-kornyezetvedelmi-miniszter-nem-kivanja-kommentalni-az-ugyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-06 10:55:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 07:55:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401970" ["menu_order"]=> int(16304) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(422803) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-14 10:05:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-14 08:05:11" ["post_content"]=> string(1699) "Sebastian Burduja kutatási miniszter kijelentette, hogy júliustól fegyelmi eljárást indíthatnak azon tisztviselők ellen, akik a román állami intézmények által kiállított dokumentumokról másolatot vagy fűzős irattartót ("dosar cu şină") kérnek az ügyintézésre érkező polgároktól.
A Klaus Iohannis államfő által nemrég kihirdetett törvény egyebek mellett megtiltja az állami közintézményeknek, hogy más állami intézmények által kiállított dokumentumokról másolatot, vagy fűzős irattartót és más típusú irattartót vagy egyéb irodai cikket kérjenek a polgároktól, illetve azt is, hogy fénymásológépeket működtessenek az intézményekben, amelyeken fizetés ellenében készítenek másolatokat az iratokról. Burduja elmondta, hat hónapos végrehajtási határidő van, tehát júliustól kezdődően lesznek hatályosak a jogszabály előírásai. Az egyik újságíró azon felvetésére, hogy egyes intézményekben egyelőre lehetetlen lesz megvalósítani a dokumentumok digitális úton történő továbbítását, a miniszter leszögezte, hogy közbeszerzési eljárást indítottak a kormányzati felhő megvalósítására, amely egy országos interoperabilitási adatplatformot is tartalmazni fog. Hozzátette azonban, hogy azok az intézmények, amelyek még mindig fizikai formában őrzik archívumaikat, nem kérhetnek a polgároktól másolatokat az állami intézmények által kibocsátott iratokról, azokat saját tisztviselőiknek kell helyben elkészíteniük.
" ["post_title"]=> string(60) "Júliustól büntetik a másolatot igénylő tisztviselőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "juliustol-buntetik-a-masolatot-igenylo-tisztviseloket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-14 10:05:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-14 08:05:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422803" ["menu_order"]=> int(16305) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(415365) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-27 10:25:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 07:25:00" ["post_content"]=> string(591) "A műsor témái:
Szombattól kezdődően az AstraZeneca oltási központok többsége 'nagy valószínűséggel' Pfizer-vakcinát is kap - jelentette ki tegnap Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány koordinátora. A központokban azonban folytatódik az oltakozás az AstraZeneca termékével is, hogy biztosítsák az első dózissal már beoltott személyek második dózissal való beoltását is.
Minden megyében marad legalább egy oltási központ, amely továbbra is az AstraZeneca termékét alkalmazza.
" ["post_title"]=> string(90) "Valeriu Gheorghiţă: Az AstraZeneca oltási központok többsége Pfizer-vakcinát is kap" ["post_excerpt"]=> string(187) "A központokban azonban folytatódik az oltakozás az AstraZeneca termékével is, hogy biztosítsák az első dózissal már beoltott személyek második dózissal való beoltását is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "valeriu-gheorghita-az-astrazeneca-oltasi-kozpontok-tobbsege-pfizer-vakcinat-is-kap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-06 10:28:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 07:28:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401967" ["menu_order"]=> int(16308) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(422801) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-14 10:03:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-14 08:03:57" ["post_content"]=> string(825) "Az influenzajárvány apropóján arra figyelmeztet a családorvosok és általános orvosok országos társaságának egyesülete, hogy a vírusos fertőzések kezelésére nincsenek egyetemes szabályok, a betegeket életkoruktól, társbetegségeiktől és a vírus típusától függően kell kezelni, és a szövődménymentes esetekben semmiképpen sem ajánlják antibiotikumok használatát.
Az orvosok azt tanácsolják a lakosságnak, hogy kerülje az öngyógyítást, panaszok esetén forduljon orvoshoz. Nyomatékosítják továbbá, hogy vírusos megbetegedések esetén nem kell antibiotikumot szedni, és hogy a vírusellenes gyógyszerek vénykötelesek.
" ["post_title"]=> string(59) "Forduljunk orvoshoz, ha hűlés jeleit észleljük magunkon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "forduljunk-orvoshoz-ha-hules-jeleit-eszleljuk-magunkon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-14 10:03:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-14 08:03:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422801" ["menu_order"]=> int(16309) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(415444) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-27 10:24:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 07:24:23" ["post_content"]=> string(904) "Az útdíjfizetési szabályok megszegése miatt több mint négymillió forintra (több mint 50 ezer lejre) büntették meg a rendőrök egy román rendszámú kamion üzembentartóját Magyarországon – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség oldalán.
A teherautót Mátészalkán ellenőrizék még kedden, ekkor derült ki, hogy azzal az elmúlt időszakban 37 esetben szegték meg az útdíjfizetési szabályokat – írták.
A rendőrök a tehergépjárművet mindaddig visszatartották, amíg az üzembentartó maradéktalanul be nem fizette a sorozatos mulasztások miatt kiszabott közigazgatási bírságot – olvasható a police.hu oldalon.
" ["post_title"]=> string(83) "Több tucatszor mulasztotta el az autópályadíj kifizetését egy román kamionos" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "tobb-tucatszor-mulasztotta-el-az-autopalya-dij-kifizeteset-egy-roman-kamionos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-27 10:25:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 07:25:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415444" ["menu_order"]=> int(16311) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(415465) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-27 11:58:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 08:58:43" ["post_content"]=> string(1617) "Megszavazta a lengyel szejm azt a törvénytervezet, melynek értelmében Lengyelország kivonul a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC).
A parlamenti előkészítés során a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is Ukrajna megtámadásával hozták összefüggésbe a lépést, és politikai gesztusnak minősítették ezt. Piotr Patkowski pénzügyminiszter-helyettes arra figyelmeztetett, hogy a Moszkvával szembeni szankciók idején a bank ezek elkerülését segítheti elő.
A most a szenátus elé kerülő tervezetet a 460 fős alsóházban 451-en támogatták, senki sem adott le ellenszavazatot, három képviselő tartózkodott.
Április elején Csehország lépett ki az 1964-ben alapított IBEC-ből, amely az egykori KGST elszámoló és finanszírozó bankja volt, és központja Moszkvában van. A pénzintézet részvényesei között maradt az uniós tagállamok közül még Bulgária, Szlovákia és Románia. Szerdán viszont a román kormány is kivonulási tervezetet fogadott el.
Az IBEC alaptőkéje 400 millió eurót tesz ki, ebből Lengyelország részesedése mintegy 24 millió euró. A szejm által elfogadott tervezet előterjesztői szerint fennáll annak kockázata, hogy a részesedést nem sikerül visszaszerezni.
" ["post_title"]=> string(75) "Lengyelország kivonul a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "lengyelorszag-kivonul-a-nemzetkozi-gazdasagi-egyuttmukodesi-bankbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-27 11:58:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-27 08:58:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415465" ["menu_order"]=> int(16298) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6ffd13e7548778280cc1c23c4514d53b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3a2a635dff3137e207240578b96c2108" }