Elutasította tegnap a Legfelsőbb Bíróság a korrupcióért több mint tízéves szabadságvesztésre ítélt, Görögországországba menekült Sorin Oprescu volt bukaresti főpolgármester rendkívüli felülvizsgálati kérelmét. A fővárost több mint hét éven át vezető volt szociáldemokrata politikus eljárási szabálytalanságokra hivatkozva igényelte a bukaresti táblabíróság jogerős elmarasztaló ítéletének megsemmisítését.
A bíróság több más ügyet összevonva megvesztegetés elfogadásában, pénzmosásban, hivatali visszaélésben és bűnszövetkezet létrehozásában találta bűnösnek, és halmazati büntetésként 10 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. A több mint hétéves pereskedés nyomán tavaly meghozott jogerős ítélet kihirdetése elől Oprescu Görögországba menekült, ahol néhány nappal később őrizetbe is vették nemzetközi körözés alapján.
Az athéni táblabíróság azonban tavaly júliusban úgy döntött, hogy nem adja ki a kiszabott büntetés végrehajtása érdekében a volt bukaresti főpolgármestert a román igazságszolgáltatásnak, sőt a Hotnews.ro hírportál úgy tudja: az ötezer eurós óvadék kifizetése nyomán Oprescut már két héttel elfogása után szabadlábra helyezték.
A 71 éves politikusnak sikerült meggyőznie a görög bíróságot, hogy rozzant egészségi állapota miatt életveszélyes lenne számára a román ítéletvégrehajtási rendszerben letölteni kiszabott büntetését, mivel a hazai börtönökben nem részesülne megfelelő egészségügyi ellátásban.