Nagyajtán múlt szombaton adták át a felújított Diakóniai központot, amelyet a volt kántorlakban alakítottak ki. Az új épületben adminisztrációs munka…
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nincs itt az ideje az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésének, ahogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítésének sem, éppen ellenkezőleg: az Európai Uniónak fokoznia kell a támogatást és az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke ma Brüsszelben. Ursula von der Leyen érkezési beszédében kijelentette: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút.
Az Európai Unió már újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szólva Kallas hangsúlyozta, hogy több lehetséges finanszírozási forrás is rendelkezésre áll, köztük a befagyasztott orosz vagyoneszközök. Kallas aggodalmát fejezte ki a Starlink-kapcsolatok lassulása miatt, amely Ukrajna közlése szerint kedvezőtlen következményekkel járt a harctéren. Figyelmeztetett arra, hogy Európa rövid távon nem képes helyettesíteni ezt a kommunikációs képességet.
" ["post_title"]=> string(79) "ET: Az EU Ukrajnának nyújtott támogatása továbbra is rendíthetetlen marad" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az EU újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "et-az-eu-ukrajnanak-nyujtott-tamogatasa-tovabbra-is-rendithetetlen-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 14:33:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 11:33:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469314" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469312) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:09" ["post_content"]=> string(678) "Ötévi kihagyás után október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága - közölte ma a TASZSZ hírügynökséggel az orosz kormány sajtószolgálata.
"Olyan konkrét témák halmozódtak fel, amelyekre megoldást szeretnénk találni. Ilyen például a gázellátás, a Gazprom és az a hosszú távú szerződés, amelyet állami vállalatunk, az SPP kötött vele" - nyilatkozott Juraj Blanár szlovák külügy- és európai ügyekért felelős miniszter lesz.
" ["post_title"]=> string(77) "Öt év után először ül össze az orosz-szlovák kormányközi bizottság" ["post_excerpt"]=> string(154) "Október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ot-ev-utan-eloszor-ul-ossze-az-orosz-szlovak-kormanykozi-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469312" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(469310) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:55:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:55:54" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij várhatóan jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjúban helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva.
A tervezett, de még nem véglegesített látogatás a kijevi és budapesti kapcsolatok újraindítására tett erőfeszítések közepette valósulna meg.
A meghívás azt megelőzően érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter ma reggel Brüsszelben, az uniós csúcs margóján első hivatalos kétoldalú megbeszélésüket tartották.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nagyajtán múlt szombaton adták át a felújított Diakóniai központot, amelyet a volt kántorlakban alakítottak ki. Az új épületben adminisztrációs munka…
Continue Reading
Az adót a repterekre és a kikötőkbe érkezve a helyszínen, elektronikus módon lehet majd befizetni.
Continue ReadingA hatékonyabb környezetvédelem érdekében a francia kormány októbertől 6 és 25 euró közötti összeggel járul hozzá a ruházati termékek javíttatásához, hogy a vásárlók kevesebb terméket dobjanak ki, és ezzel csökkenjen a hulladék mennyisége.
Continue ReadingCsíkszeredában múlt pénteken adták át a Tanorok utcában a Csángó Kollégium új épületét. Az intézménnyel egy régi célkitűzése vált valóra…
Continue Reading
A rakéta több mint 6600 kilométeres magasságba emelkedett, és mintegy 1000 kilométert tett meg, mielőtt – az előzetes terveknek megfelelően – a Japán-tengerbe csapódott volna – tájékoztatott a KCNA.
Continue Reading
Spanyolországban 2008 szeptembere óta a legnagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben idén szeptemberben.
Continue Reading
Nincs elegendő mozdonyvezető, és az alkalmazottak közül alig 9-en vállalták, hogy munkaidejükön kívül túlórázzanak – közölte a Brassói Vasútigazgatóság vezetősége.
Continue ReadingJelenleg kézzel jegyzik fel az adatokat, a már régen elfeledett indigóval készítenek másolatokat.
Continue ReadingA munkaügyi miniszter lemondását civil szervezetek kérték, de zárt ajtók mögött a PNL-sek is követelték, hogy azonnal távozzon a Munkaügyi Minisztérium éléről.
Continue Reading
Legutóbb a közéleti nyelvről volt szó, és egyebek között megemlítettem, hogy egy-egy szónoklatnál érdemes elkerülni a szerénykedő bevezetést vagy lezárást. Valójában ez a mondat adta az ötletet a mai témához, a szerénykedő nyelvhasználathoz.
(tovább…) Continue Reading
A Hidroelectrica részvényei az első két óra után a kibocsátási árnál tíz százalékkal drágábban cseréltek gazdát.
Continue ReadingMihail Murasko orosz egészségügyi minister arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére.
Continue ReadingNagyajtán múlt szombaton adták át a felújított Diakóniai központot, amelyet a volt kántorlakban alakítottak ki. Az új épületben adminisztrációs munka folyik, de lesznek egyházi tevékenységek is, illetve bárki betérhet egy kávéra és egy beszélgetésre is. A részletekről Fekete Leventét, nagyajtai unitárius lelkipásztort kérdezte Nagy-Bodó Szilárd.
Egyszeri tíz dollár (45 lej 71 bani) turistaadó megfizetésére kötelezik a Bali szigetére látogató külföldi turistákat január elsejétől az indonéz hatóságok - derül ki mai közleményükből. A beszedett díjat a sziget természetvédelmi kincseinek és kulturális javainak megóvására fordítják – mutattak rá. A turistaadó megfizetése alól az indonéz turisták mentesülnek.
Az adót a repterekre és a kikötőkbe érkezve a helyszínen, elektronikus módon lehet majd befizetni, a nyugtát minden látogató köteles megőrizni a szigetről való távozásig - hívták fel a figyelmet. "Az intézkedéssel a külföldi látogatók tudatosságát és felelősségét akarjuk erősíteni, így maguk a turisták is részt vehetnek a környezet és kultúrális javak megóvásában" – magyarázta el a szabály egyik fő célját Putu Astawa, az Idegenforgalmi Hivatal vezetője.
A tengerpartjairól, templomairól, vízeséseiről és éjszakai életéről ismert, 4,2 millió lakosú Bali 2019-ben, a járvány előtti évben 6,2 millió külföldi látogatót vonzott, míg tavaly mintegy 2 millió turista kereste fel az "istenek szigetét".
" ["post_title"]=> string(86) "Turistaadó megfizetésére kötelezik a Bali szigetére érkező turistákat jövőre" ["post_excerpt"]=> string(105) "Az adót a repterekre és a kikötőkbe érkezve a helyszínen, elektronikus módon lehet majd befizetni." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "turistaado-megfizetesere-kotelezik-a-bali-szigetere-erkezo-turistakat-jovore" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-13 12:17:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 09:17:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428444" ["menu_order"]=> int(11286) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3473 (24) { ["ID"]=> int(428442) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-13 12:15:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 09:15:32" ["post_content"]=> string(1394) "A hatékonyabb környezetvédelem érdekében a francia kormány októbertől 6 és 25 euró közötti összeggel járul hozzá a ruházati termékek javíttatásához, hogy a vásárlók kevesebb terméket dobjanak ki, és ezzel csökkenjen a hulladék mennyisége.
Az ún. "javítási bónuszt" abból a 154 millió eurós alapból fogják fedezni, amit a kormány a következő öt évre tett félre erre a célra - mondta el Bérangere Couillard, környezetvédelmi államtitkár, aki egy párizsi divatközpontban tett látogatásán jelentette be a kezdeményezést. Egyúttal csatlakozásra kérte fel a ruhajavító és cipészműhelyeket.
A ruhafrissítő kezdeményezéssel nem csak a régebbi ruházat javíttatásai és használatát akarják ösztönözni a lakosságot, hanem arra is, hogy ne vásároljon folyton új termékeket és adományozza el a megunt darabokat.
A francia kormány tavaly év végén fogott bele az ágazatok közül az egyik legnagyobb környzeteszennyezőnek tartott ruházati ipar reformjába. A becslések szerint Franciaországban évente mintegy 700 ezer tonna ruházati terméket dobnak ki, ennek kétharmada a szeméttelepekre kerül.
" ["post_title"]=> string(38) "Ruhajavításra buzdít Franciaország" ["post_excerpt"]=> string(267) "A hatékonyabb környezetvédelem érdekében a francia kormány októbertől 6 és 25 euró közötti összeggel járul hozzá a ruházati termékek javíttatásához, hogy a vásárlók kevesebb terméket dobjanak ki, és ezzel csökkenjen a hulladék mennyisége. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "ruhajavitasra-buzdit-franciaorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-13 12:15:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 09:15:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428442" ["menu_order"]=> int(11288) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(407763) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-14 14:29:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:29:03" ["post_content"]=> string(654) "Csíkszeredában múlt pénteken adták át a Tanorok utcában a Csángó Kollégium új épületét. Az intézménnyel egy régi célkitűzése vált valóra a városnak, hiszen a polgármester szerint, a térség megérett arra, hogy ne csak egy bentlakása, hanem egy nevelőközpontja is lehessen a csángóknak. Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét marosvásárhelyi kollégánk Nagy-Bodó Szilárd kérdezte.
Az észak-koreai állami hírügynökség ma megerősítette, hogy Phenjan tegnap sikeresen felbocsátott egy Hvaszong-18 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM), az indításon Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is részt vett.
A rakéta több mint 6600 kilométeres magasságba emelkedett, és mintegy 1000 kilométert tett meg, mielőtt - az előzetes terveknek megfelelően - a Japán-tengerbe csapódott volna - tájékoztatott a KCNA. Elemzők szerint ez a típus képes elérni az Egyesült Államokat is.
A hírügynökség egyúttal emlékeztetett rá, hogy a felbocsátásra "súlyos biztonsági válság közepette" került sor, és ismét azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy provokálja Phenjant. Egyúttal idézte Kim Dzsong Unt is, aki figyelmeztetett: erőteljesebb katonai lépésekre is sor kerülhet, ha az Egyesült Államok és régiós szövetségese, Dél-Korea "nem ismeri be vereségét és nem hagy fel barátságtalan politikájával".
ENSZ-határozatok tiltják Észak-Korea számára a ballisztikus rakéták fejlesztését, melyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.
" ["post_title"]=> string(79) "Észak-Korea megerősítette, hogy interkontinentális rakétát bocsátott fel" ["post_excerpt"]=> string(212) "A rakéta több mint 6600 kilométeres magasságba emelkedett, és mintegy 1000 kilométert tett meg, mielőtt - az előzetes terveknek megfelelően - a Japán-tengerbe csapódott volna - tájékoztatott a KCNA. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "eszak-korea-megerositette-hogy-interkontinentalis-raketat-bocsatott-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-13 12:13:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 09:13:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428440" ["menu_order"]=> int(11290) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(407765) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-14 14:27:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:27:56" ["post_content"]=> string(621) "Spanyolországban 2008 szeptembere óta a legnagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben idén szeptemberben. A spanyol statisztikai hivatal ma azt közölte, hogy a múlt hónapban - az elemzői várakozásoknak megfelelően - 4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az augusztusi 3,3 százalék után.
Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított szeptemberi éves szintű maginfláció 1 százalék volt, miután augusztusban 0,7 százalékot mértek.
" ["post_title"]=> string(54) "Csúcson a fogyasztói áremelkedés Spanyolországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "Spanyolországban 2008 szeptembere óta a legnagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben idén szeptemberben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "csucson-a-fogyasztoi-aremelkedes-spanyolorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-14 14:27:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:27:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407765" ["menu_order"]=> int(11291) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(428438) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-13 11:31:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 08:31:49" ["post_content"]=> string(435) "A jelenlegi vasúti menetrend módosítását és 27 vonatjárat megszüntetését javasolja a Brassói Vasútigazgatóság.
Nincs elegendő mozdonyvezető, és az alkalmazottak közül alig 9-en vállalták, hogy munkaidejükön kívül túlórázzanak – közölte a Brassói Vasútigazgatóság vezetősége.
" ["post_title"]=> string(81) "Huszonhét vonatjárat megszüntetését javasolja a Brassói Vasútigazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(187) "Nincs elegendő mozdonyvezető, és az alkalmazottak közül alig 9-en vállalták, hogy munkaidejükön kívül túlórázzanak – közölte a Brassói Vasútigazgatóság vezetősége." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "huszonhet-vonatjarat-megszunteteset-javasolja-a-brassoi-vasutigazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-13 11:31:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 08:31:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428438" ["menu_order"]=> int(11292) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(407753) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-14 14:26:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:26:43" ["post_content"]=> string(1363) "Izraelben gazdasági célú, az adatok visszaszolgáltatását váltságdíjhoz kötő kibertámadás érte a Haderán lévő Hillel Jafe kórházat - jelentette ma a helyi média.
Miki Dudkevitz, a kórház igazgatója a katonai rádióban azt mondta, hogy a támadás megindításakor, már tegnap elszigetelték a kórház számítógépes rendszerét a külvilágtól, s azóta visszatértek a "papír alapú" ügyintézéshez, csak a legszükségesebb életmentő műtéteket végzik el és csak a sürgős eseteket fogadják. Dudkevitz elmondta, hogy emberéleteket is veszélyeztethet a kibertámadás, mert a korábban automatikusan rendelkezésre álló információk, köztük a páciensek esetleges allergiás válaszreakciónak listái nélkül kell működniük, de ezt fokozott odafigyeléssel, az ápoltaktól nyert információval pótolják.
A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint jelenleg több osztályon kézzel jegyzik fel az adatokat, a már régen elfeledett indigóval készítenek másolatokat, s mindez jelentősen lassítja a kórház működését. Az egészségügyi minisztérium kiberosztályának szakértői szerint nem lehetséges a százszázalékos kibervédelem.
" ["post_title"]=> string(42) "Kibertámadás ért egy izraeli kórházat" ["post_excerpt"]=> string(105) " Jelenleg kézzel jegyzik fel az adatokat, a már régen elfeledett indigóval készítenek másolatokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "kibertamadas-ert-egy-izraeli-korhazat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-14 14:26:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:26:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407753" ["menu_order"]=> int(11293) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(428435) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-13 11:30:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 08:30:14" ["post_content"]=> string(575) "Kormányforrások szerint Marius Budăi munkaügyi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöki kancelláriához.
A Digi24 hírtelevízió szerint Marius Budăi lemondása az idősotthonok körüli botrány kapcsán merült fel.
A munkaügyi miniszter lemondását civil szervezetek kérték, de zárt ajtók mögött a PNL-sek is követelték, hogy azonnal távozzon a Munkaügyi Minisztérium éléről.
" ["post_title"]=> string(32) "Lemondott a munkaügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(176) "A munkaügyi miniszter lemondását civil szervezetek kérték, de zárt ajtók mögött a PNL-sek is követelték, hogy azonnal távozzon a Munkaügyi Minisztérium éléről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "lemondott-a-munkaugyi-miniszter-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-13 11:30:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 08:30:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428435" ["menu_order"]=> int(11294) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(407755) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-14 14:26:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:26:12" ["post_content"]=> string(3650) "Legutóbb a közéleti nyelvről volt szó, és egyebek között megemlítettem, hogy egy-egy szónoklatnál érdemes elkerülni a szerénykedő bevezetést vagy lezárást. Valójában ez a mondat adta az ötletet a mai témához, a szerénykedő nyelvhasználathoz.
Mielőtt felvázolom, hogy pontosan mit is takar ez a fogalom, felolvasom a szerénykedik szavunk meghatározását a Magyar értelmező kéziszótárból: „Szerényen viselkedik, illetve szerénynek mutatja magát vagy kéreti magát.” Néha ilyen és ehhez hasonló mondatokban bukkan fel: „Na, nem kell annyira szerénykedned!” Tompa Mihály például ezt írta 1856 januárjában Arany Jánosnak: „Nagyon szépen nyilatkoznak a lapok, s ezt te teljesen megérdemled, bár mint szerénykedjél is.”
Néha az irodalmi nyelvben is felbukkan ez a kifejezés nem feltűnően van valahol értelemben. Petőfi Sándor Palota és kunyhó című versében például így jelent meg:
„S te kis kunyhó, a magas palota
Szomszédságában, mért szerénykedel?”
Most pedig visszatérnék a legelején említett szerénykedő nyelvhasználathoz, amely a Nyelvművelő kéziszótár szerint sokszor bosszantóan körülményes s nem is mindig őszinte, és meg kell különböztetnünk a valóban szerény, tehát udvarias, tisztelettudó kifejezésmódtól. Az egyik megnyilvánulási formája „a saját személyünk (látszólagos) kicsinyítésére, háttérbe szorítására szolgáló szerény vagy csekély melléknév használata”. Például: „szerény személyem; szerény véleményem szerint”. Emellett gyakran az állításainkat is bizonyos igés szerkezetekkel vezetjük be, például így: „Legyen szabad megjegyeznem a következőket…”
Szintén szerénykedő nyelvhasználatról árulkodik, ha feltételes módba tesszük az igei állítmányt anélkül, hogy annak bármilyen rendeltetése lenne: „Hát itt volnánk!” „Kérnék egy pohár vizet.” A nyelvészek szerint „ebben a típusban elég nehéz megkülönböztetni a valódi szerénységet a modoros szerénykedéstől. Például az udvarias »szeretném megjegyezni…«-féle mondatkezdetet nem szabad sommásan szerénykedőnek minősíteni”.
Az is előfordulhat, hogy indokolatlanul túlhangsúlyozzuk a hallgató személyét, sokszor ironikus mellékízzel. Jó példák erre a következő mondatok: „Köszönöm értékes megjegyzéseidet.” „Olvastam kitűnő munkádat.” „Add át üdvözletem kedves családodnak is!” Nemegyszer fölöslegesen halmozzuk az udvariassági kifejezéseket, már-már a hízelgés látszatát keltve. Például: „Bocsánatát kérem, hogy jelentéktelen ügyemmel rabolom a drága idejét.” Az „ajánlom magamat”, „szeretném tiszteletemet tenni” vagy a „kérem alássan” elavulófélben lévő kifejezések pedig már valósággal humoros vagy gúnyos hatásúak a Nyelvművelő kéziszótár szerint.
Megkezdődött a kereskedés tegnap a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) a legnagyobb hazai villamosenergia-termelő vállalat, a vízierőműveket működtető Hidroelectrica papírjaival.
A társaság papírjainak 20 százalékát kitevő 9,4 milliárd eurós nyilvános részvénykibocsátás rekord a romániai értékpapír-piacon, de ennél nagyobb kezdeti nyilvános ajánlattétel (IPO) nem volt még az idén más európai tőzsdén sem.
A Hidroelectrica részvényei az első két óra után a kibocsátási árnál tíz százalékkal drágábban cseréltek gazdát.
Marcel Ciolacu miniszterelnök történelmi pillanatnak nevezte az ország számára a Hidroelectrica tőzsdei bevezetését, amely szerinte azt bizonyítja, hogy többségi állami tulajdonban lévő vállalatok is képesek lehetnek kiemelkedő teljesítményre. Ciolacu hangsúlyozta, hogy az állam a továbbiakban is megőrzi 80 százalékos tulajdonrészét a vállalatban.
" ["post_title"]=> string(69) "Bevezették a Bukaresti Értéktőzsdére a Hidroelectrica papírjait" ["post_excerpt"]=> string(130) "A Hidroelectrica részvényei az első két óra után a kibocsátási árnál tíz százalékkal drágábban cseréltek gazdát. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "bevezettek-a-bukaresti-ertektozsdere-a-legnagyobb-roman-villamosenergia-termelo-vallalat-papirjait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-13 11:21:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-13 08:21:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428432" ["menu_order"]=> int(11296) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(407750) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-14 14:21:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:21:08" ["post_content"]=> string(849) "Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára – közölte ma a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.
Mihail Murasko orosz egészségügyi minister arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére. Szijjártó elmondta, hogy november végére összehívták a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság ülését, amelynek társelnöke Mihail Murasko, és ott tisztázzák majd a Szputnyik magyarországi gyártásának részleteit is.
" ["post_title"]=> string(118) "Politkai megegyezés született a Szputnyik gyártásához szükséges technológiatranszfer idei lebonyolításáról" ["post_excerpt"]=> string(192) "Mihail Murasko orosz egészségügyi minister arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(106) "politkai-megegyezes-szuletett-a-szputnyik-gyartasahoz-szukseges-technologiatranszfer-idei-lebonyolitasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-14 14:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407750" ["menu_order"]=> int(11297) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(407770) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-14 14:30:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-14 11:30:43" ["post_content"]=> string(610) "Nagyajtán múlt szombaton adták át a felújított Diakóniai központot, amelyet a volt kántorlakban alakítottak ki. Az új épületben adminisztrációs munka folyik, de lesznek egyházi tevékenységek is, illetve bárki betérhet egy kávéra és egy beszélgetésre is. A részletekről Fekete Leventét, nagyajtai unitárius lelkipásztort kérdezte Nagy-Bodó Szilárd.