Zsehránszky István

Nem tűnt fel senkinek, hogy Romániában német származású az államfő és magyar származású a miniszterelnök? Vajon miért kerültek ők a legmagasabb tisztségekbe? Mert őket jobban kézben tudják tartani a nagy-románok? Vagy mert ők – a nagy-románok – nem kívánnak felelősséget vállalni semmiért? Csak vezetnek és irányítanak a függöny mögül… a háttérből? Gondoljuk tovább!

Sok bajt okoz ez az autonómia! Lám, még Klaus Johannis államfőt is bűnbe ejtette. Mert a Legfelsőbb Törvényszék mellett működő Ügyészség – tehát, egy romániai igazságszolgáltatási szerv – Klaus Johannis április 29-i szónoklatáról kimondta, hogy az gyűlöletbeszéd volt. De mégsem ítélték el, mert az ítélethozó az államfő gyűlöletbeszédét önmagában véve nem tartja elegendőnek.

Mi már csak ilyenek vagyunk. Nem érezzük jól magunkat, ha nem ünnepelünk. Számunkra az élet katolikus – vagy ortodox – falinaptár. Mindennap becsapjuk magunkat. Hogy miért tesszük ezt? Talán azért, hogy ne kelljen szembenéznünk valódi – igazi – önmagunkkal. Mert ha szembenézünk vele, lehet, hogy megrémülünk.

Árus Zsolt szolgálatos feljelentőnek nevezi magát – és a Székely Figyelő Alapítványt -, amelynek ő az elnöke. Az elmúlt hetekben 32 újabb panaszt nyújtottak be a hatóságokhoz a magyarellenes bűncselekményekről Romániában. Azokat figyelik, elemzik és támadják meg a diszkriminációellenes hatóságnál és az igazságszolgáltatás keretében. Tényleg sok dolguk lehet…

Úgy látszik, manapság nincs egyéb dolgunk, mint hogy játsszunk a tűzzel. A fő téma, állandóan, a nemzetiségek közötti ellentét. Még a koronavírus sem tudja feledtetni ezt.

Tapsoljunk! Ne gondolkozzunk! – ezt kívánják ma is tőlünk, harminc évvel a kommunizmus bukása után. Romániában még mindig rossz szemmel nézik azt, akinek véleménye van. Aki egyebet is mond, mint a hatalmon lévő párt, államfő vagy politikus.

Olyan időket élünk, amikor minden nemes törekvésnek kiderül a fonákja is. Közeledik a csíksomlyói búcsú ideje – pünkösdkor oda kellene menni, ha a szükségállapotot követő vészhelyzetben megengedik ezt nekünk.

Csíkszeredában havonta megjelenik egy szép, színes és tartalmas folyóirat, a Krisztus világa, Darvas-Kozma József szerkeszti azt. Ebben olvastam egy nem mindennapi írást, Dsida Jenőnek 1933-ban készült Magyar karaván Itálián keresztül című útinaplójából egy kiadós részletet.

Tőlünk függ, hogy az lesz-e, vagy sem. A hatalmi önzés gyümölcse. S ennek előbb vagy utóbb megisszuk a levét. Hatalmi önzés érvényesült a második világháború idején is, amikor Amerika nem a fasizmus leveréséért vagy az Európában élő zsidók megmentéséért szállt harcba, hanem azért, hogy a németek és a japánok legyőzésével nagyobb hatalomra – erősebb pozícióra tegyen szert világszerte.

Az utóbbi napok eseményeit figyelve merült fel bennem a kérdés: milyen is ez az állapot, amelyikben vagyunk? Hivatalosan: sürgősségi állapot. Más szóval: szükségállapot. Vagyis otthon kell ülnünk, s be kell fognunk a szánkat – különben még anyagiakban is ráfizetünk. Nem csak a közérzetünket viseli meg ez a helyzet – amelyet választottjaink alakítottak ki.

Ferenc pápa vasárnap a húsvéti szentmisén furcsa dologra hívta fel a figyelmet. A világszerte eluralkodott koronavírus járványnak rendeltetése van: száműznie kell a közönyt, az egoizmust, a megosztottságot. Mert különben mindannyian belehalunk – vonnám le magam a következtetést.