Sok bajt okoz ez az autonómia! Lám, még Klaus Johannis államfőt is bűnbe ejtette. Mert a Legfelsőbb Törvényszék mellett működő Ügyészség – tehát, egy romániai igazságszolgáltatási szerv – Klaus Johannis április 29-i szónoklatáról kimondta, hogy az gyűlöletbeszéd volt. De mégsem ítélték el, mert az ítélethozó az államfő gyűlöletbeszédét önmagában véve nem tartja elegendőnek. Ahhoz, hogy a Legfelsőbb Törvényszék Klaus Johannist elítélhesse, szükség lett volna arra is, hogy az államfő ne csak véleményt mondjon az erdélyi magyar, illetve székely autonómia-törekvésről, hanem uszítania is kellett volna ellene. Mintha egy államfő nyilvánosan, a tévének köszönhetően az egész ország szeme láttára és füle hallatára mondott, illetve elhangzott gyűlöletbeszédje nem jelentene önmagában véve is uszítást.

          Mert mi történt azután? Miként Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat igazgatója állítja: „Az elnök kinyitotta a nacionalizmus Pandora-szelencéjét. Johannis nagy felelőssége, hogy a magyarokat kiszolgáltatta a gyűlöletbeszédnek.” Mert a romániai német származású államfő valóságos versengést indított el az ellenzéki politikai szervezetek és a kormánypárt között, hogy melyikük utasítja el határozottabban az erdélyi magyarok jogköveteléseit. Hiába na, kellenek a szavazatok ősszel… Hát a gyűlöletbeszéd nem uszítás? Bár nem kimondott uszítás, véleménymondás „csupán”, de az eredményét tekintve tényszerű beindítása az újabb ellenségeskedésnek. Tisztelt ügyészség, törvényszék, nem kellett volna tekintetbe venni ezt? Vagy ezután fogják tekintetbe venni?

          Így már nem csodálkozhatunk, hogy immár szó sem lehet arról, hogy a székelyek és a romániai magyarok legálisan megünnepelhessék március 15-ét. Nem pedig állandóan attól tartva, hogy a hatósági szervek megbüntetnek bennünket ezért. Június 10-én a Képviselőház könnyedén leszavazta, visszautasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. Benedek Zakariás képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője ezek után megállapította: jelenleg nincs helye a parlamentben magyar törvénykezdeményezésnek. Pontosítanánk: helye van ugyan, de a szemétkosárban. És az egy biztos hely.

          Miért nem tanulunk – mi, romániai magyarok és a román állam is – a dél-tiroliak példájából? Az által, hogy valóságos autonómiát teremtettek, Dél-Tirol Olaszország (egy másik latin állam) legfejlettebb tartományává vált. A valóságos autonómia nem jelent csupán egyenjogúságot és szónoklási szabadságot, hanem egyben – és mindenekelőtt – gazdasági önállóság az ott élők számára. Dél-Tirolban minden adóbevétel és befizetés 90 százaléka a tartományban marad – nem vágja zsebre azt a központi kormányzat. És ezért aztán helyi szinten osztják be a pénzt – ott, ahol tudják, hogy mire kell – közszolgáltatásra, egészségügyre, az utak javítására, szociális ellátásra, oktatásra, minden kulturális tevékenységre, gazdasági támogatásra. Az állampolgárok láthatják – és ez is nagyon fontos! -, hogy az adójukat a régióban élők javára fordítják. Mikor jutunk mi is ide? „Ez itt a kérdés…”