Csíkszeredában havonta megjelenik egy szép, színes és tartalmas folyóirat, a Krisztus világa, Darvas-Kozma József szerkeszti azt. Ebben olvastam egy nem mindennapi írást, Dsida Jenőnek 1933-ban készült Magyar karaván Itálián keresztül című útinaplójából egy kiadós részletet. Mirk László választotta ki és vezette fel ezt a szöveget. Ha még nem tudnánk, Dsida Jenőtől megtudhatjuk, hogyan kell hozzáállnunk egy ilyen utazáshoz, egy igazi zarándoklathoz.
A fiatal Dsida Jenő azt szerette volna tudni, hogy milyen is valójában a Szent Péter-templom, amely a katolikus gyermekek fantáziájában „legendássá tornyosodik”. Hát, valódi otthon ez a templom az oda betérők számára. Benne „egyetlen kedves családdá” változott a közel 300 tagú kolozsvári és nagyváradi zarándokcsapat. „Mennyei titkokat serceg a Szent Péter sírjánál égő 93 bronz olajlámpa” – állítja Dsida Jenő. – Ott ima közben valóban megnyílhat a lelkünk. Dsida szavaival: „Ott imádkoztam, nem szavakkal, mint szokás, hanem a szív belső lendületével, az öntudat tizedmásodperc alatt mennyekbe száguldó elragadtatásával.” Hát, így érdemes imádkozni! És csakis így! – különben mímeljük az imát. El kellene érni azt, hogy itthon is, és mindenhol, amikor szükségét érezzük, így folyamodjunk az Úrhoz.
És volt még egy nagy meglepetés. A zarándokok imáját hallva a pápa is megszólalt magyarul. Azt mondta: „Éljen! Éljen!” – és a bazilikából kifelé menet kezet fogott mind a háromszáz magyar zarándokkal. XI. Pius pápa nagyon jól tudta, hogy mire van szükségük a híveknek. Jó szóra, biztatásra, szeretetre. Arra, ami a mindennapi stresszben élő világból – mondhatni – teljesen kiveszett.
Dsida Jenő töprengésekkel teli éjszakát töltött a Colosseumban. Elképzelte, hogy mi is történt ott a Római Birodalom idején. „A gladiátorok közvetlenül előttem viaskodnak – vallja Dsida. – Közben keresztény tömegek énekelnek. Arcuk ég, szemük lángol… Még néhány pillanat, és itt a biztos halál… A hüvelykujjak lefelé fordulnak.”
De Dsida Jenő és a magyar zarándokok megnézték a II. Szilveszter pápa emlékére állított domborművet is, és megint volt miről elmélkedni. A XI. században ez a pápa küldött koronát a magyar királynak – neki köszönhető, hogy Európa befogadta a magyarokat. A pápa szó szerint ezt üzente őseinknek: „Én csak apostoli vagyok, a ti királyotok valódi apostol.” István királyról van szó, akiről valóban be is bizonyosodott az, amit a pápa mondott.
Így menjünk zarándokolni! Nyitott szívvel. Őszinte érdeklődéssel. Együttérzéssel. És akkor valóban megtörténhet, hogy egy nagy családot alkotunk – amelyikben mindannyian testvérek vagyunk. Persze, ezt a nagy családot külföldi zarándoklat nélkül, itthon is megteremthetjük, ha úgy élünk, úgy dolgozunk, mint akik egymáshoz tartozunk. Jó lenne, ha erre törekednénk.