Székedi Ferenc

Rainmaker – Esőcsináló, majd később Esőhozó ember néven fordították magyarra a darabot és a gazdasági válság valamint a szárazság sújtotta Amerikáról szólt. Egy eldugott farmon, hosszú ideje tartó aszályos hónapokban, amikor sem az állatoknak, sem az embereknek már nem volt ívóvize, és az érzelmi kapcsolatok és elsivárosodtak, megjelent egy bűbájos szélhámos, varázsló, aki mindössze száz dollár fejében azt igérte, hogy esőt fakaszt az egekből.

Nem tudom, hallgatóimnak mennyire tűnt fel, de tény és való: csendesen, lopakodva térnek vissza azok a nagylemezek, amelyeket mifelénk egykor bakkelitnek, manapság pedig angol nevük nyomán leginkább vinylnek neveznek.

Nos, Alexandru Roşu, ha feltámadt volna, a hét elején kamerájával minden bizonnyal ott van Beszterce idei legnagyobb szabású eseményén. A Román Színházi Szövetség, az UNITER díjait ugyanis először adták át egy olyan városban, amelynek Művelődési Palotája van, de önálló színháza még nincs. De a jövőben lehet – bizakodtak egyaránt a polgármester és a művelődési miniszter, valamint a gálán résztvevő színészek, rendezők, díszlet- és látványtervezők¸színi kritikusok, színműírók és más színházi szakemberek.

Jól emlékszem, hogy Parászka Miklós akkor két fontos érvre támaszkodott: az értékteremtés, a művészi igényesség bármilyen színházi műfajnak a sajátja lehet, hogyha az alkotók eleve ezzel a küldetéstudattal indulnak, a közönséget pedig fokról-fokra, lépésről-lépésre, évről-évre, nemzedékről-nemzedékre be lehet vonzani a nézőtérre.

És hogy mi lesz velük? A kérdés nem csupán Gaál András hagyatékát, hanem nagyon sok erdélyi kortárs festő hátrahagyott munkáit érinti, amelyeket valamiképpen át kellenne menteni az időnek.

Botoşani-ban arra készülnek, hogy négy bangladeshi pásztort szerződtessenek a juhok mellé, mert egész egyszerűen nem találnak senkit, aki a bukovinai legelőkön ide-oda vezérelje a juhnyájakat és még a velük kapcsolatos munkát is elvégezze. A hírt pedig nem akárki, hanem a Moldvai Juhtenyésztők Szövetségének az elnöke tette közzé, széttárva karjait, hogy hiába kutatnak-keresgélnek hetek óta, egész egyszerűen nem találnak sem fiatal, sem középkorú férfiút, noha ezer eurós fizetést, mobiltelefonos előfizetést, sőt még használt terepjárót is felajánlottak, de nem és nem.

In status nascendi. A keletkezés állapotában. Először ez a latin kifejezés jutott eszembe, ahogyan a hét elején Tompa Andreát hallgattam Csíkszeredában, a Csíki Moziban, aki péntekre már túl van a Magyar Kultúra Napjának nevében megtartott  székelyföldi körútjának valamennyi állomásán, ahol gondolom ugyanolyan érdeklődés övezte mondanivalóját, mint Hargita megye székhelyén.

Nagyváradon 2011-ig Állami Színház néven működött együtt a magyar és a román társulat. Évekig tartó munkával, a legkülönbözőbb érvrendszerek latbavetésével sikerült a két intézményt különválasztani. Létrejött a Szigligeti Ede nevét felvevő magyar és a Regina Maria nevet viselő román társulat, és mindkettőhöz csatlakoztatottak különböző jellegű, már létező közművelődési intézményeket.

Homo ludens című, 1938-ban megjelent és azóta a világ majd minden nyelvére lefordított  híres könyvében a holland Johan Huizinga – ahogyan nevét a legtöbb európai országban, de nem Hollandiában ejtik, ott ugyanis a mi „g” hangunk valamiféle, nyelvünkben nem létező „h” torokhanggá módosul – szóval ez a jól ismert  társadalomfilozófus azt állítja, hogy a civilizáció alapja a játék, a civilizációk sajátos alakulását csakis a játékokkal való kapcsolaton keresztül érthetjük meg.

Hová szeretnél utazni az idén? – kérdezte egyik kortársam, akivel összefutottam az utcasarkon, és már azért is hálás voltam neki, hogy nem kellett szóbahoznunk sem az eltelt évtizedeket, sem ezt a télen is tavaszi időjárást, sem bármiféle nyavalyánkat, amelyek holnap vagy holnapután kerülgethetnek.