Pontának mennie kell!

A politikai mezőny, még inkább a kialakult jellemzően romániai politikai szimulákrum, perverz hatása, erősebb a szándékok és tervek eltérítésében, paradox helyzetek kiakításában, mint a szándékolt és eltervezett következmények létrejöttében, és ez a maga teljességében nyilvánul meg a Ponta körül kialakult botrányos és tarthatatlan helyzetben. (tovább…)

Continue Reading

Körkörös labirintus

Ami a korrupcióellenes harc címszó alatt a közéletben történik, azt nehéz egyértelmű fogalmakkal leírni, vagy akárcsak megnevezni is. Márpedig aminek neve sincs az minduntalan kicsúszik az ellenőrzés, még a mentális, vagy analitikus ellenőrzés alól is: lehet akármi, és az ellenkezője is. Úgy tűnik mindenki eltévedt a politikai korrupció rettenetes labirintusában, maga a politikai osztály, és az adminisztráció is, ezért a kilábalás, a kijárat felfedezésének reményében mást sem tesznek ? akárcsak Borges novellájában ? csak egy másik, még bonyolultabb labirintus felépítésével kísérleteznek. (tovább…)

Continue Reading

Eredeti görög joghurt

Amióta a ?való világ?, vagy legalábbis annak megtapasztalható, látható, hallható, olvasható, stb., részének szinte minden szeglete politikai kommunikációs termék, megtervezett és áruként kínált portéka, egyre nehezebben igazodunk el a dolgok között. Paradox módon, olyan sok az információ és annyira mesterkélt, kimódolt a csomagolás, hogy a rengeteg adat (big data) inkább összezavar és persze megoszt, mint eligazítana és a megegyezést, a valóság többé-kevésbé közös értelmezését támogatná. (tovább…)

Continue Reading

Grexit

A görög válság ? mely leginkább nem is gazdasági hanem, és mindenekelőtt, politikai krízis ?  beigazolni látszik a körkörös időről való filozófiai elmélkedéseket, most már csak az kérdés, hogy annak Platon-i, Marcus Aurelius-i, vagy esetleg Nietzsche-i változata írja le jobban az (Borges által fölvetett) ?örökkévalóság ciklikus jellegét?. (tovább…)

Continue Reading

Színlelni boldog menekültet

Megalapozott és a közjó iránt elkötelezett, valamint hatékony és progresszív, problémamegoldó, azaz gyakorlati (issue based ? szakpolitika) politizálás csak ott van, ahol arra törekednek, hogy a közpolitikákat, benyomások és megérzések, no meg a politikusi voluntarizmus (puszta akarat) helyett tudományos ismeretekre, és szakértelemre alapozzák. (tovább…)

Continue Reading

Iránytű nélkül, a szélárnyékba sodródva

Összetett előzményei és okai vannak annak, hogy huszonötéves mélypontra jutott a rommagyar politizálás, hogy a nemrég még kormányképes és gyakran a parlamenti egyensúlyozásban mérleg nyelvét játszó szövetség kiürült és magába roskadt, elprovincializálódott, és egy etnocentrikus (etno-nacionalista) politikai paradigma csapdájába esett. (tovább…)

Continue Reading

Cui bono?

A korrupcióellenes vádhatósági föllépésekről nehéz volt eldönteni, hogy valójában jól elképzelt és megtervezett, politikailag támogatott forgatókönyv szerint történtek, illetve történnek-e (és nem kétséges, hogy a dolog sok esetben nem csak szűk ügyészségi kérdés, hanem és elsősorban társadalmi és politikai probléma, sőt törvénykezési és a demokrácia széles értelemben vett intézményesülésének a kérdése), vagy pedig az új elnök képtelenségének, és naivságának a mintapéldái (magam is nyitott kérdésnek tekintettem az ügyet, pl. itt). (tovább…)

Continue Reading