Talán a medvéket ha meghatja a tusványosi dzsembori, gondolhatta a külügyér Németh Zsolt, és hozzájuk igazította beharangozó szövegét, hiszen valamit mondani kell. Akkor is, ha a rendezvény már messze nem a román-magyar, még csak nem is a magyar-magyar párbeszéd fóruma, sőt semmilyen párbeszédnek sem a helyszíne; nyári időtöltés két buli, szex, vagy ivászat között, amolyan magyarroschan melldöngetve, mert aki nincs ott azt a fidesz-kádéenpé világban nem is jegyzik, még kliens-jelölt sem lehet. A fölkapaszkodott hordószónokok ? tisztelet a ritka kivételnek, de a politikus név, amúgy fülnek már sértő, fölemlegetése indokolatlan lenne sok fölszólamló esetében, még ahhoz is nőniük kellene ? mondhatnak bármit, a borgőzös bulizóknak, akárcsak a medvéknek (pardon, a medve szóért), hiszen azok nem feleselnek, és nem akadékoskodnak; kétpofára zabálják a nyeglén, tenyérből, fölkínált fürészporszerű és ízű trugymót: dícsérni jöttek és nem felfogni, vagy tanulni, és főként nem bírálni.

Biztató kivétel volt a hallgatóságban jelen levő Kertész Melinda a transindex újságírója, aki szóvá is tette, sőt két rendező-?asszonyt? meg is kérdezett, az első nap vezérszónokának illetlen, szexista/hímsovén poénkodása kapcsán. Mondanom sem kell, hogy a politikai hímsovinizmust éppen a rendező politikus-asszonyok védték meg, mert egyfelől csak … azt ugye egy fidesz-idólum mondta, mert vicc, meg székely nyelvjárás, meg medve tényleg van, stb. … Másfelől, mert a ?nőknek tűrni kell?, ez a tradíció és minden, amire azt mondjuk hagyomány, az (álkonzerveknek) jó, és tabu, és nem kritizálható ? gondolom a nők csiklója kimetszésének praktikája is elfogadható számukra, hiszen afrikai (ál)?tradíció?, vagy csak a székelyeknek vannak, illetve csak őket illetik meg az (ál)?tradíciók?? Némi meglepetésre az eremdéesz ?női tagozatának? tiltakozása is késik, vakációznak, vagy szemet hunynak az fölött is, hogy egy másik macsó lopitikus az újságírónőt, hogy úgy mondjam, ?medvével fenyegette meg?? Hát ilyen ez a tagozatosdi, süket az igazi problémákra, miközben észre sem veszi, hogy a szimbolikus fenyegetés, egyre inkább valódi agresszióba torkoll(hat).

Ahol nincs elméleti (szak) tudás, vagy legalább valamilyen elvi-program, vagy modell, ott a politizálás poénokba és anekdotákba és végső soron eklektikus paródiába sűrítődik. A politikai paródia szimbolikus azonosulási pontokat kínál föl, elaltatva a kritikai szellemet, mégpedig olyan rituális környezetben, mely konformitást követel (lásd. Murray Edelman), anélkül, hogy a hallgatóság pontosan értené, miről is szól a szöveg és a kontextus, mi az amit a politikusok, jól csomagolva, illetve álcázva fölkínálnak a számára? Németh Zsolt politikailag inkorrekt poénkodása így vezette be az Orbán által előadott ?68, illetve a politikailag korrekt beszédmód elleni élesen neokon kirohanást: a katartikusnak szánt záró paródiát! Miről szólt ez a paródia? Elsősorban arról, hogy a neokon forradalom Európa szerte ? bár ez semmilyen politológus, vagy szociológus/szakértő által föl nem tárt, a legkevésbé sem valószínűsített ? szükségszerűség, és ma ezt csak egyetlen vátesz, (apró voluntarista demiurgosz) maga a beszélő látja, de be fog következni. Olyan konteót vázol Orbán, melyet még a ?68 után alakult európai keresztény-konzervatív kormányok sem ismertek föl (sic!), olyan, csak általa ismert ?korszellemről?, illetve megváltoztatásának igényéről beszél, mely nem előre tekint, hanem a múltban véli fölfedezni a jövőt! Ez az új szellem a bukott Nicolas Sarkozy-szelleme, akit legalábbis a látnok Orbán hosszan parafrazál, aki ?egyenesen akar beszélni?, miközben azt is mondja Orbán, hogy az új korszellemet a ?német út?, a szociális piacgazdaság (fölteszem az az egyre többet bírált Merkel-féle pénzügyi ?megszorítás?-politikát jelentheti) ? nemzekarakterológiai kiigazításokkal (sic!) jól megspékelt ?  eszméjének megújítási kísérlete jelenti. A megújulás orbáni szelleme nem előre tekint, hanem ?68 előttre, naná, hogy a ?dicsőséges? ?30-as évekre, a Horthy-korszakra néz vissza, és ezt nyiltan ki is fejti.

Van a székely (vagy a rosszseb tudja milyen?) mondás, hogy ?Olyan köd volt a reggel, hogy a kutyát meg kellett fordítani, mert befelé ugatott az udvarra!?, nos ilyenszerű köd ereszkedett Tusnádfürdőre, Orbán szombati beszéde alatt is, csak az nem volt, aki a nagyotmondót ?megfordította? volna, így ugathatott kedve szerint befelé. A nyári kánikulában 2 órára alászálló köd, mint már köddel lenni szokott, tartalmát tekintve üres ? már, ha eltekintünk a vízcseppektől, melyeket a beszélő, a levegőbe prédikált ? csupán a tisztánlátást, és az általános látványt elhomályosító jelenség volt. Orbán rendkívüli paródiában játszik extrém sportolót, aki nem a nyeregben ül háttal (a ló azért még látná az utat, ugye), hanem a csónakban háttal ülve raftingol nagyon zavaros, sziklás és meredeken zuhanó vizeken. Kövesse, aki akarja, még szerencse, hogy számunkra legalábbis, nem kötelező!