Bíró Béla

Mintha a környező világ minden konfliktusa ugyanabból a forrásból táplálkozna, a kisebbségellenes indulatokból. Más szóval a nyelvi-kulturális kizárólagosság rögeszméjéből.
A kelet-ukrajnai konfliktusok nem azért robbantak ki, mert Ukrajna szinte egyik napról a másikra megfosztotta az ország többmilliós kisebbségeit elemi jogaiktól, és megpróbálta a legdrasztikusabb eszközökkel nyelvi-kulturális asszimilációra kényszeríteni őket. Nem.

A Béke Nobel-díjas Nelson Mandeláról mesélik az anekdotát. Néhány évre rá, hogy Dél-Afrika első fekete elnökévé választották ,kérdőre vonta az ország leghíresebb karikaturistáját, Zapirot (eredeti nevén Jonathan Shapirot), hogy miért nem készített még róla egyetlen karikatúrát sem? Elvégre azért ült korábban 27 évet börtönben, hogy lehetővé váljon a hatalmasok tévedéseit vagy félrelépéseit kifigurázni. Hiába tette volna?

Manapság a politikai viták túlnyomó része közvetve vagy közvetlenül a globalizáció fogalomrendszere körül folyik. A globalizációról az embernek manapság a bevándorlás jut eszébe. Ennek a fejleménynek azonban hosszú története van. A huszadik század közepén, amikor a gyarmatbirodalmak szétestek, a gyarmatok nyersanyagkészleteinek a kiaknázását a korlátlanul rendelkezésre álló munkaerő kizsákmányolása teljesítette ki. A nagyvállalatok vezetői ráébredtek arra, hogy jóval egyszerűbb odavinni a tőkét, ahol maguk a nyersanyagok is találhatók, mert ott a haszon is megsokszorozható.

Joachim Bauer, a német idegtudomány egyik legjelentősebb képviselője a Die Weltnek adott interjújában a nárcizmust, magyarán az önimádatot a csecsemő és a kisgyerekkor traumáira vezeti vissza. Az én-tudat ugyanis nem velünk születik, az individuális fejlődés első két esztendejében jön létre. Ahhoz, hogy létrejöhessen, a csecsemőnek az önnön életmegnyilvánulásaira érkező válaszokkal kell szembesülnie.

A 25-30 éves korosztály munkaerőpiacot is érintő bizonytalanságainak Nyugaton ma már gazdag irodalma van. A jelenséget Abby Wilner és Alexandra Robbins már 1997-ben a közismert midlife-crisis (kapuzárási pánik) mintájára quarterlife-crisisnek nevezte el, melyet magyarul az immár meghonosodott kapuzárási pánik mintájára kapunyitási pániknak is nevezhetnénk.

A klímaválság és a vele kapcsolatos viták mai világunk jellegzetes tünetei.

A természettudósok mind nagyobb részének véleménye szerint a legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy a földi világ napjai megszámláltattak. Beléptünk egy ördögi körbe, melyből aligha van kiút. Politikusaink jelentős része s az őket kiszolgáló szakemberek azonban úgy vélik, hogy klímaváltozást nem az emberi tevékenység váltja ki, hanem olyan ciklikus természeti folyamatok, melyek csupán átmenetinek tekinthetők, s melyek a földtörténetben már számtalanszor előfordultak, az élővilág azonban mindig túlélte őket.

A Forsa Közvéleménykutató Intézet legújabb (május 27. és 31. között készített) felmérésében az – Annalena Baerbeck és Robert Habeck által vezetett – zöldek, akik 20 százalék fölötti eredményükkel már az európai választásokon is a nagy meglepetésnek bizonyultak, május végére a német pártok népszerűségi listájának az élére kerültek. Igaz, a most elért 27 százalék nem pusztán folyamatosan növekvő népszerűségüknek köszönhető, de annak is, hogy a nemrég még Angela Merkel által elnökölt Uniópártok, melyek az európai választásokon még 28 százalékon álltak, újabb 2 százalékot veszítettek népszerűségükből. Ez a 2 százalék a nyilvánvalóan a zöldekhez pártolt. De a jelek szerint a posztkommunista utódpárt, a Linke 1 százalékos- és a szélsőjobboldalinak tekintett AfD 2 százalékos vesztesége is abból adódott, hogy a fiatalabb generáció képviselőinek egy része a – fiatalok körében mind divatosabbá váló – zöldekhez állt át.

Az Európai Unió egyik legfontosabb axiómája és egyben létének értelme is „az egység a sokféleségben.” A sokféleség kezdetektől adott, időnként talán fölösen is, az egység azonban – legalább is eddig – meglehetősen homályban maradt, főként miután brüssszeli bürokrácia a keresztény hagyományra való hivatkozást is kimetszette az Alaptörvényből. Pedig ez a hivatkozás közelről sem jelenthetett volna kizárólagosságot. Annál is inkább, mivel már eleve is csupán zsidó-keresztény hagyományról lehetett volna szó, s a muszlim kultúra nem kevésbé jelentős hozadékát, azaz a görög eredetű európai kultúra voltaképpeni folytonosságának teljes értékű visszaállítását sem lehetett volna figyelmen kívül hagyni.

Miközben a sajtó az illiberalizmus vádjától hangos, manapság szinte bűnné vált liberálisnak lenni. Harminc évvel a kommunizmus bukása után ismét csak az számíthat tisztességes embernek, aki baloldali. A német politikai diskurzusban manapság a jobboldaliság a szélsőjobb szinonimája. Aki jobboldali, azaz a szó eredeti értelmében konzervatív, az egyben már fasiszta is. Ez az egyetemes rövidzárlat bénít meg minden demokratikus vitát.

A választási kampányok már jó ideje propaganda hadjáratokká alakultak. A jobbára féleszűnek tekintett választóközönséget mindenki arról próbálja meggyőzni, hogy a másik fél korrupt, hazug, megbízhatatlan, miközben őmaga a makulátlan tisztaság, a gyermeki őszinteség és az önzetlenség erényeinek evilági megtestesülése.

Elvben az olvasónak kellene eldöntenie, ki mond igazat és ki nem. De ahhoz megfelelő információkkal kéne rendelkeznie. A sajtó azonban csak a legritkább esetekben tájékoztat, terjedelme 90 százalékában kommentál, cáfol, gyanusít – anélkül, hogy állításait ellenőrizhető érvekkel támasztaná alá. Illetve maga is vádakat kohol, anélkül, hogy az olvasó az információk eredetét megbízható forrásokból ellenőrizhetné.