Sebastian Kurz, az osztrák néppárti csodagyerek, ahogy a választási győzelem eufóriáját kiheverte, késedelem nélkül az Európai Unió fővárosa felé vette az útját, hiszen mielőtt a koalíciós tárgyalásokba belevágna, ki kell puhatolnia, hogy az európai partnerek hogyan vélekednek a lehetséges variánsokról. Kurz ugyanis eleddig még senki mellett sem kötelezte el magát egyértelműen. Az esélyesebb variáns természetesen a magyar Jobbik mintájára szobatisztává háziasult Szabadságpárt. De mert ez a pártalakulat még mindig a Marine Le Pen francia Nemzeti Frontját is magában foglaló euroszkeptikusok frakciójának tagja, az európai államok többsége ezt a szövetséget ? Donald Tusk megfogalmazásában ? szkepszissel fogadná.
A harmincegy esztendős ?gyerek-császár?, ahogyan egyes németországi lapok apsztrofálják, nyilvánvalóan nem megy fejjel a falnak, de a jelenlegi kancellár szociáldemokrata pártjával is szerfelett nehéz lenne koalícióra lépnie, ezt a pártot ugyanis a választók kétharmada elutasítja.
Arról nem is beszélve, hogy Kurz a néppártiakkal az alapvető kérdésekben, főként a bevándorlás visszaszorításában egyet is ért, s minden jel szerint saját választói is ezt a szövetséget várják el tőle. Ma már az osztrák sajtó is ezt a variánst tartja valószínűbbnek. Annál is inkább, mert nem csak a Szabadság Párt mérsékelte túlzottan radikális nézeteit, az utóbbi időben maga Kurz is ?radikalizálódott?. Főként a választói nyomás hatására. Korábban ugyanis elfogadta Angela Merkel bevándorlóbarát nézeteit.
Elsőként természetesen Junkerrel találkozott, s Junker szokásos öregurasan joviális puszijától, amit azt a Kurier újságírója, Ingrig Steiner-Gashi megjegyzi, maga sem szabadulhatott. S Kurz mintegy viszonzásul rögtön ki is jelentette, hogy ő személy szerint is az európabarát politika híve. Persze ? akárcsak a másik politikai csodagyerek, Macron, azt sem rejtette véka alá, hogy Európának változnia kell. (A változást persze sokféleképpen lehet értelmezni, s a két politikai újdondász a fogalmon ? az eddigiekből ítélve ? szinte már radikálisan mást szeretne érteni.) A reformok azonban tényleg elkerülhetetlenek. Az Európa-tanács Kurz szerint is túlméretezett és nehézkes. Összefogottabb, célratörőbb és hatékonyabb intézményekre lenne szükség.
A kínosabb kérdéseket, főként a bevándorlás kérdését nem feszegették. A puszi hatékonysága nyilván korlátozott. Kunz nézetei bizonnyal ugyanúgy irritálták volna Junkert, mint Tuskot.
Annál felszabadultabb volt a néppárti frakció vezető személyiségeivel való találkozó. Kurz sorra söpörte be az őszinte gratulációkat. Még Angela Merkel is úgy tett, mintha korábbi összecsapásaik végképp feledésbe merültek volna. Egy pillanatra az ő arcán is kisimultak a koalíciós tárgyalások kínkeservei által elmélyített ráncok. Amint azt Alfano, a néppárti olasz külügyminiszter kimondta, az eljövendő osztrák kancellár közülük való, igazi ?keresztény-demokrata?.
Itt már a migránsválság volt a vezető téma. Nagyvonalakban egyetértés is kialakult.
De volt egyéb is.
Éppen Kurz látogatása alatt zajlott az állam és kormányfők találkozója. Kurz rögtön ki is használta az alkalmat, hogy a résztvevők egyikével külön is találkozzék. Az illető ? a kívülálló számára némileg meglepetésszerűen ? a norvég miniszterelnöknő, Erna Solberg volt. A sajtó rögtön a magyarázatot is feltálalta. Solberg asszony egy szélsőjobboldali koalícióspartnerrel kormányoz együtt. Kurz ? jó érzékkel ? tőle akarta megtudni, hogy ha ő maga is a szélsőjobboldalinak tekintett Szabadság Párttal lépne koalícióra, mit várhat Európától. És egyáltalán, mennyire kezelhető a ?szélsőjobb??
Ez az epizód is igazolni látszik az osztrák sajtó sejtéseit, miszerint Kurz nagy valószínűséggel a Szabadságpártot szeretné koalíciós partnerként választani. Ez a döntés, ha valóban elkötelezi magát mellette, komoly hatással lehet az Unió egészének politikai atmoszférájára is. A többi európai állam népességében is feloldhatja a II. Világháború óta rögzült gátlásokat és tabukat.
Ezzel pedig az Európa Tanács és a kontinentális államszövetség népessége közti diszkrepancia tovább növekedhet. S ez a tény az Unió központi intézményei és a saját népességüknek (magyarán a választóknak) közvetlenül is ?kiszolgáltatott? állam és kormányfők csúcstalálkozói közti feszültségeket is fokozhatja.
E feszültségek feloldása pedig csakis a Kurz által is emlegetett lényegbevágó reformok által lehetséges. S e reformokban immár Visegrádi 4-eknek is, melyek súlyát Kurz fellépése jelentékenyen megnövelheti, hatékony szerepük lehet. Maga Kurz még nem mondta ki leplezetlenül, de a várható koalíciós partnerpárt elnöke Heinz-Christian Strache már régóta értekezik róla, hogy Ausztriának a V4-ekhez kellene csatlakoznia.
Lassan, de biztosan változik a világ. Hogy milyen irányban, azt nemcsak a választók, de a gazdasági háttárhatalom döntései is befolyásolni fogják. Hogy milyen mértékben, azt a jövő fogja eldönteni.