Az anekdotát a német tévészatíra egyik sztárjának Dieter Nuhrnak az esete idézte az emlékezetbe. Az illető ugyanis az idei Nobel-békedíj odaítélését követően, amikoris sokakat mélyen felháborított a Bizottság Greta Thunberget – úgymond – kisemmiző döntése, néhány tréfás mondatot is megengedett magának. Szavai annak ellenére, hogy nem volt bennünk semmi személyes, sértő meg még kevésbé, pusztán a jelenséget magát próbálta a fonákjáról is láttatni, az interneten ingerült megjegyzések, sőt gyűlöletkitörések lavináját indította el. Voltak olyanok is, akik azt követelték, hogy a humoristát ne engedjék többé nyilvánosság elé.
A Nobel-díj Bizottság úgy vélte, hogy a díj Abiy Ahmedet, Etiópia miniszterelnökét illeti meg, aki politikai foglyok tucatjait szabadította ki, betiltott pártokat legalizált és elejét vette az Eritreával esedékes pusztító háborúnak. Természetesen a Nobel-díj Bizottság sem úszta meg szárazon. Mit akar ez jelenteni? Miért nem az a kislány kapta a díjat, akit mindenki a keresztnevén emleget? A másiknak a nevét sem hallotta még jóformán senki! Az persze a Bizottság javára írták, hogy a díjat legalább Fekete-Afrika egyik képviselője kapta. (Azaz a Nobel-díj Bizottság még sem egészen fasiszta…) Bár az, hogy az illető nem nőnek született, örök szégyenfoltként tapad a Bizottság tagjainak lelkiismeretére. Igaz, az utóbbi dologban Abiy merőben ártatlan. Annak a meggondolatlanságnak az ódiumától azonban, hogy a díjat annak jogszerinti tulajdonosától, a katasztrófába rohanó világ messianisztikus megmentőjétől végül mégiscsak elorozta, feltehetően haláláig nem szabadulhat.
Ezek után nem nehéz elképzelni, mint kapott a nyakába Dieter Nuhr. Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy válasz nélkül hagyhatta volna a sértéseket. Humorát, ha nem is maradéktalanul, de nagyobb részt takarék lángra állította és a Die Welt véleményrovatában válaszolt a szemrehányásokra és gyalázkodásokra.
Tárgyilagosan nyugtázta, hogy egy Abiy-hez hasonló alak képtelen olyan heves érzelmi reakciókat kiváltani, mint egy mágikus aurájú gyerek, aki a világ hatalmasait erkölcstelenséggel vádolja és apokalipszisről prédikál. Azt is megnyugtatónak tartotta, hogy azért mégiscsak fennmaradt a lehetőség, hogy jövőben az Alternatív Béke Nobel-díj mellé (melyet az alternatívok korábban már Gretának ítéltek) jövőre az „igazinak” is bírtokába juthasson. Ámbár meglehetősen kétes, hogy a hasonlóan viharos lelkesültségek tárgyai egy teljes esztendeig megőrizhetnék a feléjük áradó imádat intenzitását. Az egész világra kiáradó média-hisztéria hullámai ritkán szoktak négy egész évszakon át kitartani.
Persze Gréta szerepét sem illik kicsinyelni. Hogy milyen hátszelekkel azt csak a fennvaló tudhatja, de valóban maga is hozzájárult egy fontos kérdés tudatosításához. Csakhogy érdemes őt magát szaván fogni. Azt követeli, hogy kövessük a tudományt. A tudomány azonban Gréta – sajtó által fanatizált – híveivel ellentétben sokkal józanabb. A könnyeket és a dührohamokat nem igen ismeri, a kételyt viszont annál inkább. A tudomány ugyanis nem vallás, még csak hitvallás is csak ritkán.
És nézetem szerint is itt van a kutya elásva. Az, amit Greta számára a hívek voltaképpen igényeltek volna, az korántsem a Nobel-díj, hanem a szentek glóriája. De hát ahhoz nem a Nobel-díj Bizottságnál, hanem a pápánál kellene közbenjárni. Gréta mozgalma és az azt követő Extinction Rebellion nevű tüntetéssorozat – melynek titulusát Nuhr szellemében leginkább kihalási ribilliónak fordíthatnánk – kínosan emlékeztet a mindenkori vallási szekták ujjlenyomataira. A hívek az úgynevezett elhajlókat ez esetben is hajlamosak eretnekeknek nyilvánítani… Akárcsak a középkorban. Így aztán a fanatikusokat – ismét Nuhrt követve – illendő a hívők nyelvén figyelmeztetni. A Prédikátor 10-16-ból: „Jaj annak az országnak, melynek gyermek a királya.”
S befejezni is hadd fejezzem be Nuhr – ezúttal halálosan komoly – kommentárjával. „Gréta követelései nem csupán mély gazdasági válságba és megszámlálhatatlan emberi egzisztencia összeomlásába taszítanák az emberiséget, de bizonyosan háborús konfliktusokba is, hiszen a világ egésze aligha lenne hajlandó életét egy svéd tinédzser gondjaira bízni. A világ gazdasági rendjének efféle átmenetnélkülien radikális felforgatása mindig is háborús konfliktusokba torkollott. Akik tehát úgy vélik, hogy az ökológiai katasztrófa is azokba torkollik majd, tisztában kell lenniük azzal, hogy egy minden korábbinál súlyosabb gazdasági világválság sem járhat (ahogyan korábban sem járhatott) más eredménnyel.
A szatíra feladata mindig is az volt, hogy a szenteket leszállítsa talpazatukról és a hatalmasokat kérdőre vonja. Gréta e pillanatban a világ legismertebb nője. Hatalma ugyanolyan mechanizmusokon alapszik, mint a szenteké. A megvilágosodás tüneményén, mely nem ismer kétségeket.”
A földi világon valóban változtatni kell. De nem könnyek és dühkitörések, hanem józan megfontolások, implicite kétségek nyomán. Merthogy a kétségek elutasítása a gondolkodás elutasítását jelenti. Sajnos.
S minden egyebet, ami ebből majd következhet.