Bíró Béla

Az élethez való jog a legalapvetőbb és legegyetemesebb emberi jog. De ez a jog, úgy tűnik, arra is kiválóan alkalmas, hogy egyenruhába öltöztetett embertársaink tömegeinek legyilkolására vonatkozó „emberi jogot”, sőt kötelezettséget alátámassza.

Az utóbbi hetekben alig írtam egyébről, mint a háborúról. De egyre inkább az az érzésem, hogy teljesen hiába. Mintha mégsem a békéhez közelednénk, hanem egy újabb világháborúhoz. Ahogyan a kisebbségi kérdésre vonatkozó aggodalmaim sem érdekelnek senkit. S ha sorstársaimat igen, ők sem kevésbé tehetetlenek együtt és külön-külön, mint én magam.

A balliberális közvélemény mélyen meg van győződve arról, hogy az ukrajnai válságnak az égvilágon semmi köze a kisebbségi kérdéshez. Lengyelországi beszédeiben Biden is arról szónokolt, hogy Ukrajnában a diktatúra és a demokrácia vívja élet-halálharcát.  S Putyin a birodalmi eszmék őrültje csupán.

A német és teljes Nyugati sajtó egyöntetűen Orbán bukására játszott. Azzal a nem is nagyon rejtett szándékkal, hogy az adások illetve sajtópublikációk, melyekből nyilván a magyarországi ellenzék lelkesen mazsolázhat majd, arról győzhetik meg a magyar választóközönséget, hogy Orbán újraválasztása a Nyugatról való leszakadáshoz, a Magyország, s implicite a magyarok iránt érzett ellenérzések fokozódásához vezet.

1989 táján, amikor mindannyian az úgynevezett rendszerváltások lázában égtünk, az egyik leggyakoribb fogalom, amely a politikai diskurzusban előfordult, a szubszidiaritás volt. A latin eredetű terminus a demokratikus politikai rendszer egyik meghatározó elvét rögzíti: a társadalmi problémákat azokon a szinteken kell és lehet valóban hatékonyan megoldani, ahol azok létrejönnek.

2015-ben a németeket mély aggodalommal töltötte el, hogyan lehetne úgy befogadni a határok mentén gyülekező migránsokat (politikai vagy háborús menekülteket, gazdasági bevándorlókat, közönséges szélhámosokat), hogy Németország második világháborús bűntettei végre feledésbe merülhessenek. Ebben rejlett a Willkommenskultur lényege.

Úgy telt el egy hónap, hogy az idő múlását szinte észre sem vettük. Egy hónapja tart a háború, s mintha csak tegnap kezdődött volna. Ami érthető, hiszen az emberi elme számára az események felgyorsulása, s főként az általuk kiváltott erős érzelmek az időmúlás lelassulásának érzetét keltik. A történések hiánya, az unalom, vagy az érdektelenség esetén viszont az idő a szinte már rohan… Kicsúszik a kezünk közül.

Az orosz-ukrán konfliktus kiinduló pontja az ukrajnai oroszellenesség eszkalációja volt. Azaz a xenofóbia és a nacionalizmus. Aminek az ukránok esetében második világháborús gyökerei is voltak és vannak. Az ukránok nagy része – igaz, a Sztálin által Ukrajna ellen elkövetett korábbi atrocitások miatt is – Hitler oldalára állt. Amit „természetesen” Sztálin ismételten megtorolt.