A mai részt egy idézettel kezdem… „Sanyi bácsi távozott közülünk, békésen, szelíden, ahogyan életében ismertük. Nélküle csak azért nem érezzük teljesen magányosnak magunkat, mert az általa megjelölt úton ma már ezrek haladnak velünk. Fiatalok és kevésbé fiatalok együtt” – ezekkel a szavakkal kezdte a búcsúszövegét tizenhat éve Szakács Gábor rovásírás-oktató, -kutató Forrai Sándor 2007. május 25-én bekövetkezett halála után.
De ki volt Forrai Sándor? 1913. március 18-án született Munkácson, életének első hét évét a Latorca folyó és a vár közelében töltötte. Évtizedekkel később meghatározó szerepet vállalt a székely–magyar rovásírás felélesztésében, terjesztésében. A bevezetőben már említett Szakács Gábor – aki jelenleg a Forrai Sándor Rovásíró Kör elnöki tisztségét is betölti – ezt írta róla: „Sajátos helyzet, ha alkotás és személy egymástól elválaszthatatlan. Forrai Sándor nélkül ma nem beszélhetnénk a rovásírás hétköznapi életbe történt visszaemeléséről, ő pedig a rovásírás nélkül minden bizonnyal csupán egy, bár mégoly jelentős, tanár lett volna.”
Forrai Sándor munkásságának alapműve Az ősi magyar rovásírás az ókortól a napjainkig című könyv, amely 1994-ben jelent meg. A jelentősége kapcsán ismét Szakács Gábort idézem: „A tanár úr megfelelő szaktudással, minden szakmai igényt kielégítő színvonalon, ám mégis közérthető módon ismertetett meg rovásírásunk izgalmas történetével. Összefoglalta az írások kialakulásának történetét Mezopotámiától az Indus völgyéig, Egyiptomtól a Húsvét-szigetekig. Kötetével lelkiismeretes tanár módjára hívta fel figyelmemet rovásírásos emlékeinkre, a rovásírás és napjaink gyorsírásának kapcsolatára, a rovásírást számunkra át/megmentő személyek szellemi nagyságára.”
Eddig tartott az idézet, most pedig megemlíteném A Magyar Nemzettudat Tízparancsolatát, amelyet Forrai Sándor állított össze; ezúttal a 4. pontot ragadom ki az értékes lajstromból: „Becsüld meg mindazt, ami a miénk, ami magyar, múltunkkal, történelmünkkel, kultúránkkal kapcsolatos. Ennek ismerete nemzeti tudatunkhoz hozzátartozik, e nélkül nem lehetsz jó magyar.”
Mielőtt magunkkal vinnénk az útravalót, következzen egy meghatározás Friedrich Klárától, aki ugyancsak rovásírás-szakértő, emellett Szakács Gábor felesége: „A rovásírás egy jellegzetes, vonalas, többnyire egyenes szárú betűkből álló régi írásfajta, amely minden íráshordozóra, (kő, fa, fém, pergamen, papír, selyem, stb.) alkalmazható. A rovásírás szó tehát főfogalmat jelöl, ez alá tartozik a rovás fogalma, amelyről akkor beszélünk, ha az írás faragással, véséssel, karcolással történik, tehát ennek során az íráshordozó felületébe mélyítjük a betűket. Ugyancsak a rovásírás, mint főfogalom alá tartozik a számítógépes rovásírás fogalma is.”