Vélemény

A Netflixnek, ennek az előfizetéses filmes online csatornának egyre több a nézője Erdélyben is. Fiatalok, középiskolások, sőt nagyobb általános iskolások kedvenc beszédtémái közé tartoznak az ott látott filmek, sorozatok. De a felnőtteknek is, hiszen amikor hazatérnek – ha nem éppen otthon vannak online munkán – szívesen bekapcsolják valamelyik okos készüléküket a telefontól a tévéig és megnéznek egy-egy olyan produkciót, amelyek nem jelentik ugyan a hetedik művészet csúcsát, de a legalsó szinteket sem.

1977 őszén kerültem Kolozsvárra. Elsőéves joghallgató (gólya) voltam. Albérletben laktam Rónay úrnál, akit szinte mindenki Imre bácsinak nevezett. Az öreg címfestő kisiparos volt, a kolozsvári mesterembereknek ahhoz a generációjához tartozott, amelyiknek színház- és operabérlete volt, három-négy újságra fizetett elő és rendszeresen olvasott. Házigazdám valamiért megkedvelt engem, gyakran sakkoztunk, szívesen mesélt kedves adomákat és nem bánta, ha rájártam a házi-könyvtárára.

Színből a világ vezetői is felismerték, hogy a saját sírunkat ássuk. Erre figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár is a COP26 globális klímacsúcs nyitányán Glasgowban. De a felismeréstől a beismerésig hosszú az út! A fájdalmas és kényelmetlenséggel járó, sokba kerülő ellenlépésekig még hosszabb. Ráadásul sokan nem is akarnak erre az útra lépni.

Kezdő újságíróként jártam először bányában. Bár nem is volt igazi bánya, csupán gyakorlótárna a balánbányai bányásztanulók számára, nagy hatással volt rám, borzongással töltött el a tudat, hogy – ha csak pár méterrel is, de – a föld felszíne alatt vagyok, ott, ahol, ha kialszanak a lámpák, a sötétség és a csend az úr; ahol az ember minduntalan érzi a szokatlan helyzet okozta nyomást, félelmet.

Ezt a jegyzetet egészen biztosan nem írom meg, ha nem ugrik a szemembe egy mém – a lehető legegyszerűbben fogalmazva, egy átalakított fotó – a közösségi oldalon. A fotóval  egy már semmiképpen nem fiatal erdélyi magyar újságíró saját, oltásellenes, maszkviselés-ellenes, ki- és bejárási tilalom ellenes szövegét kisérte.

Kedves hallgatóim bizonyára sokat gondolkodtak már azon, hogy hogyan lehet több millió tonna szemetet egy időgép segítségével a kilencedik századi maja birodalomba teleportálni. Ha eddig mégsem jöttek volna rá, akkor feltétlenül olvassák el a megoldást Kőhalmi Zoltán nemrég megjelent könyvében (Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év – Helikon Kiadó, Budapest, 2021) amelyben nem ez az egyetlen abszurd ötlet. Tulajdonképpen más nincs is benne.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének titkára a múlt hét végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A rangos elismerést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke adományozta az örökifjú brassói srácnak.

Minap alkalmam volt Ljubljanában sétálni. A belvárosban egy szoborcsoporton akadt meg a szemem a kora őszi napsütésben: a Paradicsomból kiűzött Ádám és Éva mintegy menekült az utca emberáradata felé.

A pénteki magyarországi Békemenet voltaképpen válasz volt azoknak az állami intézményekben és a magyar Országgyűlésben rendezett gyakorta egyenesen groteszk, sőt ostoba politikai mutatványoknak a sorozatára, melyet az ellenzék hosszú hónapok óta alig titkolt provokatív szándékkal inszcenírozott.

Időközben a magyarul is egyre jobban megtanuló Jan, akit jómagam Jobbágytelkén ismertem meg, nyugdíjba vonult és a vírusjárvány hullámai között eszébe jutott a kézirat, amelynek szövegét el kezdte begépelni a Mac Book-jába, majd e-mail-en átküldte nekem, azzal a megjegyzéssel, hogy nézzem át, mert úgy gondolja, hogy nagyon érdekes.

Németországban elvi megállapodás született a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) között arról, hogy az elkövetkező négy évben együtt fognak kormányozni. Ezt pénteken Berlinben jelentették be a pártok képviselői közös sajtóértekezletükön. Mint elmondták, a jövő héten megkezdődnek a tárgyalások a kormányprogramról és a kabinet összetételéről.

Centenáriumot ünnepeltek és felavatták Brassó első, a város magyar személyiségéről mintázott bronzszobrát. Tegnap volt száz éve, hogy Magyarpéterfalván megszületett Szikszay Jenő. Kiválása a világból, akárcsak kiválósága tiltakozás volt a szabadság nélküli Rend abszurditása, embertelensége ellen.