Vélemény

Romániának is érdeke lett volna, akárcsak Lengyelországnak, hogy elítélje a soros Európa Tanács-i magyar elnökség felfüggesztésének „kikényszerítésére” irányuló (minden jogi alapot nélkülöző) EP-döntést. Amennyiben mi is bármikor hasonló sorsra juthatunk.

Elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy minden alkalmat kihasználjunk a találkozásra, az együttlétre – fogalmazta meg pár évvel ezt az igazságot baráti társaságunk legidősebb tagja. S tudta ő jól, hogy mit beszél, még akkor is, ha aznap nem olvasott felszínes örökigazságokat megfogalmazó Coelho-kötetet, ugyanis átesett már komoly betegségen, túlélt egy súlyos autóbalesetet, no meg azelőtt a nyugdíjazásáig sok-sok munkával eltelt időszak sem volt zökkenőmentes.

Kevesen tudják, hogy gyermeknapot a világon először Kemal Atatürk hirdetett, azzal a megjegyzéssel, hogy valójában a gyerekektől függ a nemzet jövője.

Figyeljünk az immár hetvenéves Markó Béla gondolataira azokban az időkben, amikor egyre inkább mások akarják megmondani nekünk, hogy merre az arra.

Paradoxonnak tűnhet, hogy egy nemzetek feletti egyháznak – mint amilyen a római katolikus egyház is – nemzeti megtartó ereje van. Sőt, mint évről évre bebizonyosodik minden pünkösdszombati zarándoklat alkalmával, Csíksomlyó nemzeti kegyhely jelleget öltött.

Székely Ervin kollégám és jóbarátom elújságolta, hogy kipróbálta a mesterségesen intelligens chates találmányt, s miután rákérdezett saját nevére, úgymond, megtudta, hogy ő írta a Kőszívű ember fiai című regényt, de a kérdezett program nem említett egyet sem valódi, általam remeknek tartott könyvei közül. Egy másik ismerősöm hahotázva meséli, hogy őróla XVI. századi híres órásmesterként emlékezik meg ugyanez a technikai vívmány.

A három téma mellett azonban én a negyediket választottam, ezekben a napokban ugyanis a székelyek csillagösvényéről meglehetősen gyakran beszélő Székelyudvarhelyen végleg eltüntették a felépült, rombadőlt és soha nem működő csillagvizsgálót.

1977 őszén kerültem Kolozsvárra. Elsőéves joghallgató (gólya) voltam. Albérletben laktam Rónay úrnál, akit szinte mindenki Imre bácsinak nevezett. Az öreg címfestő kisiparos volt, a kolozsvári mesterembereknek ahhoz a generációjához tartozott, amelyiknek színház- és operabérlete volt, három-négy újságra fizetett elő és rendszeresen olvasott. Házigazdám valamiért megkedvelt engem, gyakran sakkoztunk, szívesen mesélt kedves adomákat és nem bánta, ha rájártam a házi-könyvtárára.

Miután az RMDSZ 1996-ban – fennállása óta először – belépett a kormányba, Teodor Meleşcanu, aki akkor éppen külügyminiszter volt egy magánbeszélgetésen a következőket mondta: „Tudjátok ti, hogy mit értetek el ezzel a döntéssel? Azt, hogy ezentúl Romániában ha egy kormány élvezni akarja a Nyugat támogatását, akkor titeket mindig be kell vennie a kabinetbe”.

Olvasom Mircea Toma médiaszakértő okfejtését arról, hogy miért nem hisznek a sajtónak a romániai lakosok, és miért bíznak vakon a közösségi médiának. Mivel korábban engem is foglalkoztatott a kérdés, hogy a lakosságnak miért csak 29 százaléka tartja megbízhatónak a sajtót, megosztom a hallgatóval, hogy mire jutottam a sajtó védelmében.