Vélemény

Vasárnaptól a román állampolgárok légi- és víziutakon határellenőrzés nélkül léphetnek be a schengeni övezetbe. Az intézkedésnek a gazdasági hatásai elenyészőek,…

Egy kora reggeli látogatással kezdődött, vagy inkább folytatódik a mai napig is. És egyre többen ámulnak el láttán. A pogánykori…

Két nappal ezelőtt volt Borbély László hetvenedik születésnapja. Ennek kapcsán jutott eszembe két történet az RMDSZ talán leghosszabb aktív karriert magáénak mondható politikusáról.

Néhány nappal a színházi világnap előtt, szombaton a The Telegraph hasábjain egy olyan tanulmányt ismertettek, amely szerint William Shakespeare túlságosan „fehérré, férfiassá és ciszneművé” tette a színházat.

Pedagógus ismerősöm mesélte, hogy elkobozta egyik diákja telefonját, mert tanóra közben sem volt hajlandó megválni a készüléktől, noha tiltja használatát az iskolai szabályzat. Az esetről értesítette a diák édesapját, és megkérte, mikor teheti, keresse fel az iskolában.

A Moszkva melletti Koncertcsarnok ellen intézett terrortámadás, melynek eleddig minimum 133 halálos áldozata és nagyszámú sebesültje van, ismét magas fordulatszámra pörgette a Moszkva és Kijev között zajló propaganda kampányt.

Keressük Petőfit. Emlékszem, hogy csaknem fél évszáddal ezelőtt Magyarországon indították el ezzel a címmel azt az országos mozgalmat, amelynek keretében születésének 150. évfordulója alkalmából fel akarták frissíteni emlékét.

Jó dolog az, amikor egy közösség újra felfedezi értékeit. Ez történt a tegnap, csütörtökön este, Hargita megye székhelyén, amikor a Megyeháza Galériában nagyon sokan voltak kiváncsiak Drócsay Imre gyűjteményes kiállításának a megnyitására.

Visszautasította a Központi Választási Iroda (BEC) az Egyesült Jobboldal nevű választási koalíció bejegyzését. Az indoklás szerint azért, mert a szövetség egyik tagpártja, a Népi Mozgalom (PMP) nevében az alapító okiratot Eugen Tomac és Ionuţ Simionca írták alá, holott a párt törvényes képviselője a politikai pártok jegyzéke szerint Cristian Diaconescu, következésképp a megállapodás nem tesz eleget a törvényes követelményeknek.

Mondják a barátaim, de magam is érzem: megváltoztam. A kilencvenes években, s a kétezres évek elején bármilyen borzalomról, minket, magyarokat ért nehézségről írtam, írásomat mindig azzal a gondolattal zártam, hogy minden megpróbáltatás ellenére van megoldás, a dolgunk pedig az, hogy a kiutat megkeressük.

Ünnepeink általában megszokott forgatókönyv szerint zajlanak: ünnepi viselet, fellobogózott tér, lelkesítő szónoklatok, alkalomhoz illő kórusművek, szavalatok, népdal- és néptánc-előadás, egyházi áldás, koszorúzás, közös himnuszéneklés.

Az illegális bevándorlás leállítását a Willkommenskultur éveiben szóba sem lehetett hozni. Magyarországon különösen nem. Ha valaki mégis merészkedett rá, rögtön rákattant az ítélet: Idegenellenesség, sőt időnként akár rassszizmus…