Vasárnaptól a román állampolgárok légi- és víziutakon határellenőrzés nélkül léphetnek be a schengeni övezetbe. Az intézkedésnek a gazdasági hatásai elenyészőek, az áruforgalom zöme a szárazföldi utakon történik. Az esemény inkább hangulatjavító döntésnek minősíthető, így választások előtt azt az üzenetet hordozza, hogy miután – Monica Macovei nagy bánatára – megszüntették hazánkkal szemben az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCC), fokozatosan a schengeni zónába is bebocsátást nyerünk, Románia tizenhét évvel a csatlakozás után végre teljes jogú tagja lesz az európai közösségnek. A hatóságok az ígérik, hogy a schengeni tagságot az év végéig a szárazföldi közlekedésre is kiterjesztik, de ezt némi fenntartással illik fogadnunk, hiszen már tavaly és tavalyelőtt is ezt ígérték.
A lassan a vörös kakas meséjévé váló schengeni csatlakozásról érdemes néhány dolgot leszögeznünk. Románia már 2011-ben teljesítette a belépés valamennyi technikai feltételét. És ezt maga az Európai Bizottság állapította meg, amikor elfogadta a Románia felkészültségét értékelő, úgynevezett SIS/SIRENE (Schengeni Információcsere- és Korai Figyelmeztető Platform) együttműködésre vonatkozó jelentést. Ennek ellenére a teljes csatlakozás még ma sem valósult meg elsősorban azért, mert a belépés ügye politikai, diplomáciai csörtékké változott. Traian Băsescu volt államfő számára a politikai prioritás nem a schengeni csatlakozás volt, hanem az, hogy ennek elmaradásával, no meg az MCC-vel fenyegetőzve kikényszerítse politikai ellenfeleinek kiiktatását. A képlet nagyon egyszerű és felszínes brüsszeli döntéshozóknak tetszetős volt. A kormány korrupt, ez pedig a csatlakozás esetén veszélyezteti a nyugati befektetők érdekeit. Következésképp, előbb meg kell tisztítani a közéletet a korruptaktól (értsd: szociáldemokrata, liberális politikusok), aztán jöhet a csatlakozás.
Băsescu távozásával a helyzet annyiban változott, hogy a csatlakozást nem Bukarestből, hanem Hollandiából és Németországból ellenezték. Nem véletlen, hogy mindkét országban a feltörekvő szélsőjobb vitorlájából akarták kifogni a szelet (Holland Szabadságpárt, illetve a Németország Alternatívája), vagyis belpolitikai érdekek ütközőterébe került a román csatlakozás és ugyanez történt 2022-ben Ausztria esetében, amikor pedig a holland és német ellenállást már sikerült leszerelni.
A kérdés, ami itt felvetődik az, hogy lett volna-e eszköze a román diplomáciának arra, hogy kierőszakolja a csatlakozást. A rövid válasz az, hogy valószínűleg igen, de ezzel több kárt okozott volna mint hasznot. Bővebben kifejtve: azt követően, hogy 2022 december 8-án Ausztria megvétózta Románia csatlakozását a hazai sajtóban, de főleg a közösségi oldalakon, többen követelték az osztrák érdekeltségű vállalkozások: Schweighofer, Raiffeisen, Erste, OMV megbüntetését, valamint azt, hogy Románia vétózzon meg az EU-ban minden olyan kezdeményezést, ami osztrák érdekekhez köthető. A gond csak az, hogy távolról sem biztos, hogy ez a politika eredményes, de garantáltan kockázatos lett volna. Azért, mert Romániának jelen gazdasági helyzetében nem érdeke az Európai Unió bomlasztása, s az, hogy ezzel közvetve orosz érdekeket szolgáljon (hiszen már a spájzban vannak). Magyarország példája bizonyítja, hogy a szabadságharcoskodás milyen sokba kerül az Orbán-kormánynak, ez tehát nem lett volna járható út.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a román diplomácia nem tehetett volna többet a csatlakozás érdekében. Úgy tűnik, hogy a külügyminisztériumot mindez ideig elkerülték a reformok, az apparátusból hiányzik a kreativitás és a dinamizmus. Elég rápillantani a szaktárca közleményeire, amelyek rendszerint semmitmondó klisék gyűjteményei.
Végezetül pedig az, akinek szolgálati leírásában is szerepel Románia nemzetközi képviselete, semmit sem tett a schengeni csatlakozás előmozdításáért, bár nyelvi akadályai nem lettek volna annak, hogy az osztrák kancellárral tárgyaljon erről. Ő inkább bejelentkezett a NATO-főtitkári posztra. Persze, lehet azért, hogy a schengeni csatlakozás fejében lemondjon róla. Emelje fel a kezét, aki ezt gondolja.