Kedves hallgatóim, nagy várakozás előzte meg a kormány igazságügyi miniszterének sajtótájékoztatóját, a szurkolók aszerint szakadtak két táborra, hogy milyen döntést vártak Tudorel Toadertől az országos főügyész (Augustin Lazar), illetve a Korrupcióellenes Ügyészség főnöke (Laura Codruta Kövesi) sorsát: maradását, illetve menesztését illetően. (tovább…)
Continue ReadingSarány István: Medvelesen
Bizonyára városi legenda az éjszakai szállásérdeklődésről szóló történet, de bizonyítja, hogy a medve és az erdőközeli lakott területek kapcsolata nem mai probléma, egyáltalán nem újkeletű gond. Harminc évvel ezelőtt is így volt, s ma is az. Csakhogy most nem csupán Tusnádfürdőt látogatják a medvék, hanem a környező falvakat, sőt egy ideje Csíkszeredát is.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Nagypéntek
A napokban az egyik nyárádmenti településen jártam, a helység néhány más társával együtt katolikus sziget maradt a környező református falvak gyürűjében, és a nép immár történelmi idők óta úgy is hívja ezt a jól körülhatárolható területet, hogy Szentföld. Nos, mint minden Szentföldön, természetesen itt is van Kálvária, tizennégy állomás vezet fel a koponyák hegyének, (tovább…)
Continue ReadingBíró Béla: Férfiasság és heteroszexualitás
A ma divatos nyugati elméletek tagadják a velünk született nemi hovatartozásokat. Úgy vélik, hogy a nemek társadalmi képződmények. Férfi az,…
Continue ReadingÁgoston Hugó: Alapértékek védelmében
Kedves hallgatóim, a budapesti tüntetéssorozat sokban hasonlít, de lényegét tekintve sokban különbözik is az év eleji bukaresti tüntetésektől. Kezdjem egy formai hasonlósággal és vele kapcsolatban mindjárt egy tévedés eloszlatásával: olvastam valahol, hogy a telefonos világítást a magyar tüntetők a bukarestiektől vették át ? ez ugyan nem igazán fontos, (tovább…)
Continue ReadingZsehránszky István: Miért lett muszlim?
Miért válik egy európai fehér ember muszlimmá? Ez a kérdés Horthy Miklós unokája kapcsán merült fel bennem. Horthy István Sharifnak hívják ? kb. 76 éves. Mesterségét tekintve mérnök. Naponta ötször imádkozik szőnyegen Allahhoz, Mekka felé fordulva. Hogyan jutott ide?
Három és fél éves korában elhurcolták ? családjával együtt menekülnie kellett Magyarországról, és hazátlanná vált. (tovább…)
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Kézelszívás
Újságíróként, publicistaként mindig felkapom a fejem, amikor egy-egy olyan érdekes kifejezést hallok, amely addig nem ütötte meg a fülem. Így jártam a tegnap azon a sajtóértekezleten, amelyet a csíkszeredai megyeházán tartottak, ahol Navracsics Tibor, az Európai Bizottság biztosa, Hegedűs Csilla, az RMDSZ egyik ügyvezető alelnöke, Korodi Attila, képviselőházi RMDSZ frakcióvezető és házigazdaként Borboly Csaba megyei tanácselnök szólt a médiamunkásokhoz.
(tovább…) Continue ReadingÁgoston Hugó: Egy emléknap visszhangjai
Idén ugyanarra a napra esett a holokauszt emléknapja, amelyről világszerte megemlékeztek és a férfi kézilabda világbajnokság döntője, amelyet a dánok nyertek meg, százszázalékos teljesítménnyel. Az egyik történelmi jelentőségénél fogva, a másik sporttörténeti mozzanatként szerepelt a hírrovatok élén.
(tovább…) Continue ReadingMagyari Nándor László: Értelmes-é az értelmiség?
Az értelmiség szerepvállalásairól, habitusáról és politikához való viszonyáról időről időre (és persze végeláthatatlan) viták bontakoznak ki.Nehéz a tisztánlátás a területen, hiszen maguk az értelmiségiek bonyolúlt és sokféle társadalmi mintázatot írnak le, illetve maguk rendelkeznek azokkal a szellemi és kommunikációs eszközökkel, amelyek segítségével, egyátlalán vizsgálhatók, felfoghatók. Minden értelmiségiekkel kapcsolatos elemzés, értelmezés, magyarázat egyben önreflexió is, hiszen értelmiség vizsgál intellektüelt. (tovább…)
Continue ReadingFarkas-Ráduly Melánia: Egy vagy két l végződnek? Nem mindegy!
Ma elsősorban azoknak az igéknek a helyesírásáról lesz szó, amelyek egy, illetve két l betűre végződnek. Emellett olyasvalakire fogunk emlékezni, aki száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el, verseit pedig manapság is kedvelik. Gondolom, tudják, hogy kiről van szó.
(tovább…) Continue ReadingZsehránszky István: A Soros neveltje, Orbán?
Orbán Viktor 2ooo-ig ? tehát 17 évvel ezelőtt – még szabadelvű politikus volt, a Liberális Internacionálé alelnöke. Felemelkedését többek között Soros Györgynek köszönhette, aki ösztöndíjat biztosított számára. Hogy lehet, hogy egykori jótevőjét mégis ilyen nagy hangon és úton-útfélen támadja? Kézenfekvő a válasz: Orbánnak, a politikusnak állandóan friss politikai tőkére van szüksége. (tovább…)
Continue ReadingBíró Béla: A pokol kapui
Divatja van az úgynevezett katasztrófafilmeknek. Mindent elsöprő özönvizek, növényt és állatot kiszikkasztó szárazságok, jégbe fagyott városok borzolják idegeinket, miközben kényelmesen elnyújtózunk karosszékeinkben és élvezettel kortyoljuk kedvenc söreinket. Az élvezet egyik legfontosabb oka a megnyugtató tudat, hogy mindez nem velünk történik, sőt, egyelőre másokkal is legfeljebb csak szórványosan. (tovább…)
Continue Reading