Nagypéntek

A napokban az egyik nyárádmenti településen jártam, a helység néhány más társával együtt katolikus sziget maradt a környező református falvak gyürűjében, és a nép immár történelmi idők óta úgy is hívja ezt a jól körülhatárolható területet, hogy Szentföld. Nos, mint minden Szentföldön, természetesen itt is van Kálvária, tizennégy állomás vezet fel a koponyák hegyének, a Golgotának a  tetejére, a régi fakeresztek azonban elkorhadtak és újabbakkal, népi faragásos jellegűekkel cserélték ki, miközben a feliratokat is belevésték az alaposan lekezelt, és így több nemzedék számára is időtállónak bizonyuló cserefába. Hogy ne zavarják a meredek hegyre való kapaszkodást, néhány keresztet egy-egy gazdának az udvarán is elhelyeztek. Ilyképpen úgy tűnt, mintha az ottlakók  mindennapi élete és Jézus életének immár két ezer év óta tartó időtlensége valamiképpen összefonódott volna, emlékeztetve a bibliai szenvedéstörténet emberi sorsokra is utaló, örök példázatára. Mindez talán még nyilvánvalóbb Gyimesbükkön, ahol az immár több mint negyven éves, de a  helyiek által még mindig új templomnak mondott  egyházi hajlék mellett néhány évvel ezelőtt  Xántusz Géza csíkszeredai képzőművész olyan kálvária-megállókat készített, amelynek kőtömbjein, egymás fölé helyezve, a nagypénteki krisztusi keresztút hagyományos jelenetei és a csángótörténelem valamint életforma legfontosabb eseményei foglalnak helyet. Bent a templomban viszont ott sorakoznak a falakon annak az 1956 után Rómában élt Prokop Péter pap-festőnek, pap-írónak a színes, expresszionista Golgota metszetei, amelyeknek tanulmányozása önmagukban is felérnek a modern képzőművészetbe vezető jónéhány előadással. De ha jobban szétnézünk az erdélyi templomokban, szinte mindenhol megfigyelhető, hogy a naív felfogású, névtelenek által készített  olajfestményektől és lenyomatoktól  a neves, jelenkori művészek által bronzból kiöntött domborművekig hányan meg hányan próbálkoztak meg azzal, hogy ugyanazt a tartalmat más és más formákba öntsék, olyképpen, hogy az ott élők számára az egyetemesség üzenetét sugározzák. A templomfalakon kívül pedig  Erdélyben talán az egyik legsajátosabb a csíksomlyói kálvária, hiszen itt, időben és stílusban is alaposan eltérve egymástól, csíki és gyergyói falvak állították fel a maguk kőkeresztjeit a Kis-Somlyó hegyére vezető, térdet és szívet próbára tevő ugyancsak meredek kapaszkodón, amelyet majd a pünkösdszombati búcsún a bátrabban közül többszázan járnak be, miközben nagyobb csoportokban vonuló társaik inkább a kényelmesebb, de jóval hosszabb kerülő utat választják. De ne siessünk előre az időben: ma még nagypéntek, amely a szenvedésen túl is a megújulás, a feltámadás igéretét hordozza, és az idén nem is akárhogyan, hanem az ország keresztényei számára ugyanazon időben. Ritka alkalom, amikor más és más nyelven, de egybe esnek az elkövetkező napok éjféli és a nappali szertartásai. És talán figyelmeztetnek is: a húsvéti jelképek valamennyiünk számára közösek. Milyen jó lenne azokat nem elveszíteni más napokon sem.