Vélemény

Fiatal újságíró éveimben úgy hozta a sors, hogy alkalmam volt többször is bekopogni  Méliuszék bukaresti lakásába, sőt néhány napon át elkísérhettem Méliusz Józsefet székelyföldi irodalmi körútján, amelynek ezúttal teljesen más volt a visszhangja, mint egykoron, a két világháború között, amikor ? hogy finoman fogalmazzak ? több korabeli nagyság zokon vette a térséget érintő kritikai megjegyzéseit.

Kevesen tudják, hogy Caissa, a sakkjátékosok védőszentje, a sakk istennője nem a görög vagy a római mitológia alakja, hanem nevét egy angol költő alkotta meg egyik költeményében a tizennyolcadik században.
Minthogy azzal is inkább a beavatottak vannak tisztában, hogy Élő Árpád magyar származású, amerikai fizikaprofesszor csak a huszadik században rakott rendet a sakkjátékosok addig nehezen értékelhető, szubjektív világában, méghozzá statisztikai módszerekkel.

Véleményem szerint a sajtó nem aknázta ki eléggé a választási kampány tragikus és a népszavazás komikus – mondjam tudálékosan – szubsztanciáját.

Az idei európai parlamenti választások főleg amiatt fontosabbak minden eddiginél, mert soha ilyen nagy nem volt a tanácstalanság a tennivalókat és az unió jövőjét illetően. Valahogy az történik, amit Mark Twain úgy fejezett ki, hogy „miután végképp szem elől tévesztettük a célt, megkettőztük erőfeszítéseinket”.

A klímaválság politikai viták kereszttüzébe került, ezzel valószínűleg minden esély elszállt arra nézve, hogy megússzuk. Pozitív visszacsatolásos folyamatok kaotikussá, azaz alighanem visszafordíthatatlanná teszik a földi klímaváltozást. Az önző érdek, a felelőtlenség eljátssza az utolsó lehetőséget is. A vita globalizálódik, de nem a probléma megoldásáról szól, hanem arról, hogy létezik-e a probléma.

A Bukaresti Nemzeti Színház felújította egyik rég nem játszott előadását – a No Man’s Land-et. A román nemzeti színház előadásának angol címe van – érdemes erre felfigyelni. Akárcsak arra is, hogy egy boszniai szerző – Danisz Danovics – művéből készült előadást újít fel a román színház, az előadás rendezője pedig bolgár, aki immár harmadszor rendez a bukaresti nemzetiben. És a felújítás alkalmából láthattuk is őt az előadás végén, a tapsrendben. Úgy látszik, szeret itt lenni…

A hatalommal ágyba bújt, megfélemlített, megzsarolt, illetve megvásárolt mainstream rommagyar értelmiség, és az ő médiája, ma már arra sem képes, illetve nem hajlandó, hogy a legdurvább politikai kisíklásokat jelezze, hogy felhívja a közvélemény, a rommagyar választók, figyelmét az elhajlásra, a stratégiai váltásra, mely egyfelől cserben hagyja a közösséget, olyan útra tereli, mely vesztét okozza, nem utóbb, hanem nagyon is közelről, ugyanakkor meg elidegenít, bizalmat őröl. Olyan etnonacionalista diskurzusba, konfrontatív politikai attitűdbe fullasztja a kisebbség ügyét, mely álvalóságra és örökös hazudozásra, a valóság torz képére épül, alternatív, azaz álomvilágba vezeti a közösséget. (tovább…)

Árvay Zsoltnak köszönhetően Kányádi-interjúkat hallgathattam, közöttük a Brassai Magyar Adásban elhangzott beszélgetést. Az alig egy éve elhunyt nagy költőnk, Kányádi Sándor Trianon előnyeiről mesélt az interjút készítő hölgynek. Kirázott a hideg. Hát lehetnek előnyei is annak a katasztrófális békediktátumnak? Mint kiderült: igenis, lehetnek – ha képesek vagyunk tanulni a bajból.