Vélemény

Bizonyosan sokakat gondolkodtatott már el a kérdés, hogy miért élnek tovább a nők, mint a férfiak. A dolog ugyanis elvben nem volna szükségszerű, hiszen a 100 évet a férfiak ugyanúgy elérhetik, mint a nők.

A statisztikai átlagok tehát aligha lehetnek genetikai – vagy engedékenyebb fogalmazásban – pusztán genetikai természetűek. A Világegészségügyi Szervezet (a WTO), miután a legújabb statisztikák is azt jelzik, hogy bár az átlagos élettartam világszerte növekszik (2000-hez viszonyítva 5 évvel tovább élünk), a nők világátlagban változatlanul valamivel több mint 4 esztendővel élik túl a férfiakat. Ez pedig valóban jelentékeny különbség. A világháborúk „csupán” négy-öt évig tartottak, s mégis úgy tűnt, soha nem érnek véget. Egy halálos beteg pedig hálás lenne a sorsnak, ha kapna még legalább egy év haladékot.

Miután megbeszéltük, hogy az emberiség menthetetlen, és milyen jó, hogy nem érjük meg a szörnyű egyetemes véget, a barátom azt találta mondani, hogy még előtte arra azért kíváncsi lenne, mi lesz a spenóttal, így mondta: az egész spenóttal. – Hogyhogy az egész spenóttal? Mit nevezel spenótnak? – kérdeztem. – Hát az egész ostoba helyzetet, az Európai Unióval… meg a magyarországi meg a romániai vircsafttal.

Hogy mitől – és miért? – a társadalomtudósok gondja. Mi csak azt látjuk, hogy jól lehet, béke van, mégis naponta, újra meg újra meggyilkolnak valakit. Hát nincs egyéb dolga az embernek? Gyilkol, hogy ne unatkozzék? Vagy pedig öngyilkos lesz – mint az a fiú Nagyváradon, aki 9,25-ös médiát ért el az érettségin? Óriási sikere volt… Hobbiként megtanulta a kínai nyelvet, és – jutalomként – felvették egy kínai egyetemre. Mosolygós, kedves gyermek volt. Sikert sikerre halmozott – és mégis kioltotta az életét. Mintha csak a közmondást példázná: „Jóból is megárt a sok”. Meg bizony, amikor nyugtalanná tesz a sok dicséret, elismerés…

Képzeljenek el a kedves hallgatók egy kőfallal körülvett, magányos templomot. Egy olyan, tizennegyedik századbeli gótikus épületet, amely mellett mintegy fél kilométer sugarú körben nincs semmiféle építmény, illetve csak kaszálók és szántóföldek. Ha már látják maguk előtt, akkor elárulom a titkot is. A Szent Jánosról elnevezett csíkdelnei templom állítólag valamikor egy község közepén állt, de a tizenötödik század végi tatárbetörések, a felégetett  házak nyomán a lakosság elhagyta a templomát és jóval távolabbra, a hegyek alá költözött.

A Hargita Népe napilap mai számában Boros Zoltánt köszöntöttem nyolcvanadik születésnapja alkalmával. A ma is aktív televíziós személyiség ma Csíkszeredában vesz részt a Román Televízió magyar adása alapításának 50. évfordulója alkalmával szervezett közönségtalálkozón. Nem véletlen a helyszínválasztás, ugyanis a székelyföldi kisvárosban most zajlik a szintén jubiláló Régizene Fesztivál, amelynek létrejötténél bábáskodott és kiteljesedésében atyailag támogatta a magyar adás. S ebben a támogatásban oroszlánrésze volt Boros Zoltánnak, a zenésznek, zeneszerzőnek, zenei szerkesztőnek, televíziós újságírónak.

Az európai Parlement liberális szekciójának egyik hangadó személyisége Margrethe Vestager, aki – magyarországi elvbarátait támogatandó – nemrégen a Momentum nevű magyar liberális pártalakulatot is meglátogatta, úgy véli, hogy aki hisz Istenben, annak óvakodnia kell az egyháztól. Én ezt a bon mot-t szeretném stílusosan megfordítani. Azaz úgy vélem, az egyházhoz azoknak is ragaszkodniuk kell, akik nem hisznek Istenben.

ANemrég Raluca Prelipceanu közgazdász előadást tartott a migrációról és a migráns mentalitásról. Az utóbbi 25 év jelenségeit elemezte. Mint kiderült, Románia világviszonylatban Szíria után a második helyen áll az emigráció tekintetében. A világ második migráns országa vagyunk! Leköröztünk immár több ázsiai és afrikai országot is. A román emigránsok – vagy migránsok, ahogy mostanság hívják őket – tehát a romániai származású külföldön élők, megélhetést keresők és találók száma meghaladja az 5 milliót. Nem kis szám ez! Öt millió! Raluca Prelipceanu közgazdász annyira megirtózott tőle, hogy menten kolostorba vonult – és mint mondta: ott folytatja tovább közgazdasági kutatásait. Hozott anyagból, nyilván…

A lassan-lassan vidékünkről is eltakarodó télen alkalmam volt több székelyföldi sípályát felkeresni. Kicsik is, korszerűtlenek is, de a mieink. Büszkék vagyunk rájuk, s fennen hangoztatjuk, hogy a térség gazdasági húzómotorja az idegenforgalom, s ezen belül a síturizmus. Végigjárva azt a pár sípályát, kissé keserű szájízzel nyugtáztam, hogy még nagyon sok a tennivaló.

A nyugati sajtó (Európában mindenekelőtt a német) – hidegháborús embargók ide vagy oda – Donald Trump és Vlagyimir Putyin titkos frigyének botrányától volt hangos. Még csak tárgyilagosságot mímelő írásokkal sem találkozhattunk. A mainstream sajtó lapjai hetente többször is beszámoltak az elnöki összeesküvés leleplezésének fejleményeiről, és igyekeztek folyamatosan fenntartani a látszatot, hogy a felfüggesztési eljárás (az ún. impeachment) beindítása csupán napok kérdése.