Vélemény

Úgy látszik, manapság nincs egyéb dolgunk, mint hogy játsszunk a tűzzel. A fő téma, állandóan, a nemzetiségek közötti ellentét. Még a koronavírus sem tudja feledtetni ezt.

Tusnádfürdőn láttuk, hogy a lakóházak – általában az épületek – nagy részét villanypásztorral vették körül. Nem másért, de ott is valamiképpen szeretnék távol tartani a medvéket, amelyek egyre sűrűbben merészkednek lakott területre az élelemszerzés reményében. Az ötlet tehát adott volt – ha ház és medve, akkor villanypásztor.

Elnézést, hogy ismét riogatnom kell. Egyébként semmi nem áll távolabb tőlem. De hát valóban riadt vagyok. A nyugati lapok sorozatban hozzák nyilvánosságra az idei nyárra vonatkozó meteorológiai előrejelzéseiket. És ők sem riogatni akarnak.

A Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor tizenöt esztendővel ezelőtt, 2005-ben indult Csíkszeredában, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok művészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra már otthonos, megszokott.

A múlt hétvége óta a felszabadulás rég nem érzett eufóriájában fürödnek egyes polgártársaink. A megosztottság vírusa, bár derekasan terjed, még nem szakította teljesen ketté a társadalmat szabadságpártiakra és biztonságpártiakra; a kormányok nem azt mondják, hogy mindent szabad, de már azt sem, hogy semmit sem szabad.

Még végére sem érhettünk a korona-vírus kiváltotta válságnak, az ausztráliai tudósok a környezeti válság súlyosbodásával „riogatnak”. Az már eddig is meghökkentette a szakértőket, hogy az ipari tevékenység, a közlekedés, a fogyasztás csaknem féléves visszaesése szinte semmiféle érzékelhető változást nem hozott. Nyugat-Európában is, de főként Kínában és Indiában, ahol a legnagyobb a légszennyezettség, a légkör kitisztult ugyan, de a – felmelegedést voltaképpen okozó – üvegházgázok koncentrációja nem csökkent.

Tapsoljunk! Ne gondolkozzunk! – ezt kívánják ma is tőlünk, harminc évvel a kommunizmus bukása után. Romániában még mindig rossz szemmel nézik azt, akinek véleménye van. Aki egyebet is mond, mint a hatalmon lévő párt, államfő vagy politikus.

Két hónap után majd minden európai országban lazítanak az életünket befolyásoló kisebb-nagyobb korlátozásokon, és ez annak a jele, hogy erősödnek a társadalmi feszültségek, az emberek megelégelték a mindennapi életüket felforgató intézkedéseket, és ha még kisebb megszorításokkal is, de szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták: dolgozni, jönni-menni, pénzt keresni, beszélgetni, egyéni vagy családi napirendeket betartani, tervezgetni, utazgatni, szórakozni és a hatalomnak, az országvezetésnek ezt mindenütt figyelembe kell vennie.

Hallgatóim a tanúk rá, hogy rádiójegyzeteimben igyekeztem legtöbbször aktuális, fontos témákról szólni. Most az jutott eszembe, minthogy ugye szökőévben vagyunk, nézzem meg, miről is beszéltem önöknek négy évvel ezelőtt. Fogózzanak meg: 2016. május 12-én beolvasott jegyzetem címe az volt: Fertőtleníteni kell.

Ismételten beigazolódott a mondás, miszerint ami késik, az nem múlik. Hosszú ideig azzal vitte a prímet Hargita megye az országos híradásokban, hogy kisebb a fertőzöttek száma és a lakosság számához viszonyított aránya, mint az ország több más régiójában. Találgatták, találgattuk is, hogy vajon mi lehet az oka? Talán szebbek vagyunk és okosabbak, mint a szomszédos Suceava, Maros vagy Kovászna megyében?

Olyan időket élünk, amikor minden nemes törekvésnek kiderül a fonákja is. Közeledik a csíksomlyói búcsú ideje – pünkösdkor oda kellene menni, ha a szükségállapotot követő vészhelyzetben megengedik ezt nekünk.

Bő másfél évtizede, mikor csak tehetem – többnyire szakmai rendezvények alkalmával, ritkábban azon túl is – a Vajdaságba látogatok újsáígróbarátainkhoz, s ugyanannyi ideje ők is felkeresnek minket hasonló indíttatásból. A szakmai kapcsolatok baráti kötelékké alakultak. Először náluk ittam igazán finom pálinkát, olyat, amelynek az illatáról és az ízéről találgatás nélkül megállapíthattad, hogy azt milyen gyümölcsből párolták: almából, barackból, birsből, szőlőből vagy netán eperből.