Megdöbbentett a televízióból hallott hír, amely szerint: a bűnözés 25—26 százalékkal csökkent azóta, hogy szép hazánkban kitört a koronavírus járvány. Hasznos mulatság ez a vírusozás!
Jaj, üssek a számra! Mert rengeteg ember esett áldozatul. Itt most nem számítanak a számok – egyetlen ember méltatlan halála is pontosan olyan nagy bűn, akár egy tömeg pusztulása…
De visszatérve a bűnözés csökkenésére: vajon mi lehetett az oka? Az, hogy olyan sok rendőr sétál az utcán? Aligha. A járvány előtt is legalább ennyi rendőr volt szép hazánkban. (Néha még több is…) És ha nem is legelésztek az utcán, de jelen voltak effektíve. Tehát nem ez a válasz. Hanem esetleg az, hogy a bűnözők is félnek a vírustól, és halogatják a kifosztásunkat. Ez a válasz talán helyesebbnek tűnik, de nem ad teljes magyarázatot a jelenségre. Mert az is felmerülhet, hogy nincs már elég lopni való szép hazánkban. Ugyanis, amit csak lehetett, már mindent zsebre vágtak. Ne kérdezzék, hogy kik… Részben ez is magyarázat lehet a bűnözés csökkenésére. Fő az optimizmus.
De mondhatunk egyéb jót is. A lakosság hiányát érzi a kulturális tevékenységnek. Ezért jól fogadnak minden kulturális kezdeményezést. Kolozsváron például új múzeum nyílt az Óvárban, Mátyás király szülőházával szemben, egy pincében. Egy kolozsvári zsidó család, a Lusztigok történetével ismerkedhetnek meg ott – románul, angolul és magyarul – három személy vezetésével. Vagyis észrevesszük egymást – mi, akik a járvány előtt inkább eltakartuk a szemünket. A múzeumban sok mindent megtudhatunk a kolozsvári zsidó közösség virágzásáról. Ez a közösség egykor nagyon sokat tett Kolozsvárért, és ma is látszik hajdani jelenléte. Aztán képet nyerhetünk a zsidógyűlöletről és a deportálásról is, majd pedig a maradék zsidóság életének újrakezdéséről – de nem csak úgy, általában, hanem személyes történetek, helyzetek és levelek alapján. Megtudhatjuk – és át is élhetjük! – azt, hogy milyen érzés, ha ujjal mutogatnak ránk. Ehhez nem kell zsidónak lenni. Én magyarként is éreztem ezt, a bukaresti magyar iskolába járó gyermekeim gyakran rám pisszegtek, ha beszélni kezdtem velük az utcán. Tehát, ismerős a helyzet.
Annak viszont csak örvendeni lehet, hogy járvány ide vagy oda, vízi mozi és vízi színház létesült Árkoson, a Szentkereszty Kastély melletti tavon. A kastély tulajdonosa, egy magyar gróf és a sepsiszentgyörgyi román színház igazgatónője hozta létre ezt a különleges létesítményt. A színpad a tó szigetén van. Ott maszk nélkül játszhat a színész. A közönség pedig tíz csónakban ülve nézi az előadást – vagyis eleve adott a fizikai távolság. A többi néző pedig a parton ül – ott is van elég hely ahhoz, hogy ne bújjanak egymásba, ha nem akarnak… S ami ugyancsak fontos: az előadásokon szerepel mind a két sepsiszentgyörgyi színház – a magyar és a román -, valamint az M Stúdió, a Cimborák Bábszínház és a Művész Mozi.
Lám, lám – milyen szép összefogás született a járvány idején. A bajban megjött az eszünk.