Minap bevásárolni indultunk, és feltűnt, hogy az utcán húsz emberből egy, ha viselt maszkot. Szóvá is tettem, félhangosan morgolódva-zsörtölődve: nem értem ezeket az embereket…! Be sem fejeztem a mondatot, hogy miért nem értem meg őket, mert feleségem máris a szavamba vágott, mondván, hogy lassan-lassan semmivel sem vagyok különb, mint a hangos oltásellenesek. S még azt is mondta, ő inkább azt nem érti, hogy miért hoznak szabályokat – esetünkben a maszkviselési kötelezettséget kültéren –, ha annak betartását senki nem ellenőrzi. Még nem hallott olyan emberről, akit azért figyelmeztettek volna a hatóságok, netán azért bírságolták volna meg, mert nem tett maszkot, vagy azt az állára tolva viselte az utcán.
(tovább…) Continue ReadingBíró Béla: Skizofrén szabadságeszme
A német Die Weltnek van egy – egyébként rendkívül intelligens – osztrák újságírója, hivatalos megnevezése szerint szabadság-főriporternő (Chefreporterin der Freihetit), aki hetente kikel az identitáspolitika ellen. Hogy mit ért identitáspolitikán, azt világosan meg is fogalmazza: a „nemiség, a bőrszín vagy a származás” közösségi komponensének elismerését. Az identitás az ő liberálisnak aposztrofált „nyelvjárásában” egyfajta szitokszónak számít. (Lásd a lap november 16-ai, 19-ei, és december 3-ai számait!) Kizárólag az egyéniséget, s mindenekelőtt az egyénnek a saját teste fölötti korlátlan rendelkezésének a jogát hajlandó elismerni.
(tovább…) Continue ReadingAmbrus Attila: Otthon Mikszáthnál
Manapság, amikor megunva az őszi borongást, s hallva, hogy egyre többen azon keseregnek, hogy nem látszik a vénasszonyok nyara, nekem hiányzik az elmaradt uborkaszezon is.
(tovább…) Continue ReadingSarány István: Laudáció
Különböző szakmai fejtágítókon gyakran halljuk, hogy egy rádiós anyag nem lehet hosszabb három-négy percnél, mert állítólag a hallgató képtelen hosszabb…
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Ránk is figyelt
Négy évvel ezelőtt keresett meg telefonon. Nem tudom, honnan kapta meg a számomat, bemutatkozott, majd elnézést kért, hogy nem tud magyarul, és rögtön a tárgyra tért. Miszerint most készíti a romániai művészettörténészek és műkritikusok lexikonát, nagyon szívesen venné, ha tudnék neki segíteni, mert Banner és Murádin urakon kívül nincsenek más magyar nevei vagy adatai. Florica Cruceru – mondta meg a nevét kétszer is, majd megkértem, hogy írjon egy elektronikus levelet, hadd legyen meg a címe.
(tovább…) Continue ReadingSarány István: Húshagyat
Ma van húshagyó kedd, holnap – szigorú böjti nappal – kezdődik a legnagyobb keresztény ünnepet, a húsvétot megelőző böjti időszak.…
Continue ReadingBíró Béla: Nem lesznek győztesek
Herfried Münkler az első világháborúról írt csaknem ezer oldalas monográfiájában már a kezdet kezdetén leszögezi, hogy a nagy háborúnak nem…
Continue ReadingSzékely Ervin: Válságban a Nemzeti Liberális Párt
Nekem úgy tűnik, hogy a tavalyi választások óta eltelt időszaknak a legnagyobb vesztese a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az előbbi ugyan csúnyán lejáratta magát hozzá nemértésével és kapzsiságával, de ellenzékben még javíthat valamit a támogatottságán. Ezzel szemben a PNL gondjai sokkal mélyebbek, mert a párt egysége került veszélybe.
(tovább…) Continue ReadingBíró Béla: Cancel culture
Ha amerikai lapokat olvasok határozottan az az érzésem, mintha a mi 50-es éveink egyfajta tökélyre emelt, szinte már bársonyos diktatúrája…
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Maradjunk vele!
Még alig valamivel több mint hét hónap telt el, amikor április 12-én este Darvas Enikő, a Bukaresti Rádió magyar adásának a főszerkesztője felhívott és közölte a lesújtó hírt: elhuny Zseka, azaz Zsehránszky István. Jó ismerősöm, újságíró kollégám, publicista társam itt a rádióban, akivel hosszú évek óta, heti rendszerességgel gyártjuk a napi jegyzeteket az ország és világ, kisebb és nagyobb közösségeink időszerű eseményeire, rezzenéseire figyelve.
(tovább…) Continue ReadingSzékely Ervin: Kormányfőforgó
Ma beiktatják az új kormányt, és ez mindjárt két történelmi premiert is jelent. Az egyik a nagykoalíció létrejötte, a másik…
Continue ReadingSzékedi Ferenc: A Kászonokból indult, a költészetbe érkezett
Szász Jánossal, az 1927-ben Belgrádban született romániai magyar íróval, költővel, szerkesztővel, publicistával az évek során többször is találkoztam. Ha jól…
Continue Reading