Szövegkovács

„Szép nyelv-e a magyar?” – tette fel a kérdést a nyelvész, költő és műfordító, Nádasdy Ádám, aki február 15-én töltötte be a 74. életévét. A választ ugyancsak tőle idézem: „Természetesen igen. Minden nyelv szép, ahogy minden újszülött szép, és ahogy mindent szépnek lehet nevezni, amit emberek természetesen csinálnak: ruházatot, zenét, építészetet, nyelvet. A nyelvészet – mint általában a tudomány – nem foglalkozik a szépség kategóriájával, nem is tudja értelmezni, mi a szép, ahogy például az emberi test vonatkozásában az anatómia sem foglalkozik a szépséggel, nem mérlegeli, ki szebb, ki csúnyább. A nyelvészek mosolyogva veszik tudomásul, hogy az egyes nyelvek beszélői úgy érzik: az ő nyelvük szép.”

„Most is igent mondanék!” Ezt a mondatot láttam az elmúlt napokban több ismerősöm Facebook-profilképén, és tulajdonképpen innen jött az ötlet a mai részhez. Mire mondanának igent? A házastársukra és a házasságukra. Utóbbi ezen a héten előtérbe került, ugyanis most van a házasság hete.

Ki szeret Önök közül főzni, esetleg sütni? Megkóstolnák-e a Deák-tortát vagy az Újházy-levest? Mindkettőt neves magyar személyiségekről nevezték el, a háttértörténetek pedig szerintem eléggé izgalmasak.

Az év eleji jókívánságok között gyakran feltűnik a „Sikerekben gazdag új évet kívánok!” mondat is. Nagyon jól hangzik, mert ki ne szeretne sikeres, esetleg sikeresebb lenni, mint egy évvel korábban. De vajon mindenkinek ugyanazt jelenti a siker fogalma?

A magyar kultúra napjának küszöbén feltettem magamnak a nagy kérdést, hogy mégis hol és mivel fogok ünnepelni pénteken. Legtöbb helyen a világhálóra szorulnak a rendezvények, máshol pedig egy-egy templom, iskola vagy művelődési ház fogadja be azokat, akik idén is emlékeznének a magyar kultúra nagyjaira, esetleg tisztelegnének a mai neves személyiségek előtt.

Mielőtt belemerülnék a mai témába, szeretnék felolvasni egy részletet Fekete István Betlehem című novellájából… „A konyhában ültünk a földön, és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni, és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk ablaka abban az időben. Egyszóval: Betlehem volt. A Szent Család kicsit oldalt állt előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hogy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra.”

Egyre nehezebben viselem a hosszú, téli estéket… Nem tudom, pontosan mi az oka: a borongós időjárás, a hideg, vagy csak egyszerűen az, hogy egy olyan évet zárok, amelyhez hasonló sohasem volt az életemben. És még hátravan az év leghosszabb éjszakája… tulajdonképpen ma erről, azaz a téli napfordulóról szeretnék beszélni.

Ma egy olyan témáról beszélek, amely többször is előkerült az elmúlt években, de úgy érzem, hogy sohasem árt az ismétlés. Ilyenkor, az ünnepek táján egyre több hirdetés kerül az utcára, a különböző internetes oldalakra, a cégek nyereményjátékokat népszerűsítenek, köszönőleveleket küldenek a hűséges ügyfeleiknek, támogatóiknak, és közben a jókívánságok sem maradnak el. Számos idegen nyelv hatására több helyen is csupa nagy kezdőbetűs ünnepi üdvözletekkel lehet találkozni, ami a magyar helyesírás szabályai szerint helytelen.

„A vállalkozó szó hallatán sokan még mindig az aktatáskás férfira asszociálnak, pedig egyre több a vállalkozónő, még ha sokan még mindig úgy hiszik, hogy a nő vállalkozása egyfajta hobbi, igazából a férfi a családfenntartó” – nyilatkozta az egyik interjújában Keveházi Kata, a Jól-lét Alapítvány vezetője.

Pontosan kilencvenöt éve, 1925. november 5-én a magyar nemzetgyűlés törvényt fogadott el, amely gróf Széchenyi Istvánnak állított emléket. Mielőtt belemerülnék a mai témába, szeretném tisztázni a sokoldalú politikus családnevének helyesírását.