„Tudjad azt […], mi nagy ára minden / Legkisebb percnek, s takarékos óva / Töltsed idődet.” Ez az idézet a ma kétszázhetvenkét éve, 1750. február 24-én, az akkor még Torontál vármegyéhez tartozó Nagyszentmiklósón született Révai Miklós nyelvésztől, egyetemi tanártól, a magyar történeti nyelvészet megalapítójától származik. Több forrás szerint is ő volt az ötletgazdája a helyesírás, illetve a nyelvtudós szavunknak.
Elveit, főként helyesírási nézeteit sokan ellenezték, többek között Verseghy Ferenc költő, műfordító és nyelvész. Kettejük tábora között alakult ki az úgynevezett jottista–ypszilonista háború, amely során a j és a ly használatáról vitáztak a legtöbbet. A jottisták, élükön Révaival a szóelemző írásmódot javasolták, míg Verseghy és követői a kiejtés szerinti írásmódot, végül a jelenleg is élő szóelemző elv győzött.
Mit jelent ez pontosan? „A magyar helyesírás a szóelemző írásmód érvényesítésével biztosítja azt, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék, az összetett szavakban pedig minden tag világosan felismerhető legyen. Ezért a toldalékos és az összetett szavak legnagyobb részében a szóelemeket úgy sorakoztatjuk egymás mellé, ahogyan külön-külön ejtve hangzanának” – olvasható A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásában.
Mikor kell nagyon figyelnünk? Ha a „szó egészét másként mondjuk ki, mint a szóelemeket külön-külön”. A kertje, a néztük, valamint a község kiváló példa erre. Bár még hosszasan lehetne boncolgatni a szóelemző írásmódot, most inkább visszamegyek az időben egészen 1780-ig, amikor megjelent Révai Miklós A magyar nyelvnek helyes írása és kimondása felől kettős tanulság, avagy ortográfia című könyve, amely helyesírási tudnivalókat és kiejtési szabályokat tartalmaz.
Most az időgép 1802-be repít, amikor Révai Miklós a pesti egyetemen megkapta a magyar nyelv tanszékét. Egy évvel később rá kellett döbbennie, hogy az intézményben nincs kellő hatása a munkásságának. Pintér Jenő Magyar irodalomtörténet című könyvében ez olvasható arról az időszakról: „A mindenféle nemzetiségű egyetemi tanárok megvetik a magyar katedrát, a magyar nyelvi és irodalmi órák hallgatása nem kötelező az ifjúságra, a hallgatók száma fölötte csekély. A képtelen helyzet javítására azt kéri a helytartótanácstól, hogy tárgyát helyezzék át a filozófiai karból a jogi karba s tegyék minden ifjú számára kötelező tantárggyá. Most úgy áll a helyzet, írja, hogy egy diplomás ember kikerülhet az életbe anélkül, hogy akár a gimnáziumban, akár az egyetemen csak egy magyar órát is hallgatott volna.” Révai Miklós öt évvel később, 1807. április 1-jén hunyt el Pesten.