Egy furcsa jelölt

A mai fiatalok alkalmasint a nevét sem hallották, a valamivel idősebbek azonban tudhatnak róla egyet s mást. Többek között azt, hogy nyíltan rokonszenvezett a hajdani legionárius mozgalomal, amelynek a már-már államvallást képviselő Román Ortodox Egyházban – elöljáróinak és hívőinek a körében – nagy népszerűségnek örvend. (tovább…)

Continue Reading

Beszélgetés Német Ferenccel, New York egyik legkeresettebb jazzdobosával (2. rész)

Adásunkban a magyarországi származású, jelenleg New Yorkban élő Német Ferenccel készült beszélgetésünk második, zárórészét sugározzuk. Ebben többek között a magyar muzsikus saját szerzeményeiről, a turnék miatti állandó utazások szépségéről, nehézségeiről, Németh Ferenc pedagógusi tevékenységéről, valamint a díjakról, elismerésekről beszélgetünk. Interjúnk április 2-án készült a bukaresti Luteránus templomban immár negyedik alkalommal megszervezett Jazz in Church Fesztiválon. (tovább…)

Continue Reading

Szellemi szakadék

Nemzedékek közt soha nem tátongott még ennyire mély szakadék.

Annak ellenére sem, hogy minden válságperiódusban elszabadul az idő. A kiút keresése során a gondolkodó elmék jelentős része (akkor is főként a fiatalok) egyszerre olyan utakra lelnek, melyek az idősebb generáció számára nem csak elképzelhetetlenek, de jobbára felfoghatatlanok is. A nemzedékeket azonban akkor is erős szálak fűzik egymáshoz, hiszen a tagadás is kötődés. (tovább…)

Continue Reading

Yuppi Nap a bukaresti Balassi Intézetben

Az elmúlt csütörtökön az Egészség Világnapja alkalmából különleges programnak adott otthont a bukaresti Balassi Intézet. A korábban már a Natúra Stúdióban is bemutatott Yuppi Tábor szervezőivel közösen három szemszögből világítottak rá az egészség témakörére.

Continue Reading

Vitatkozunk, vitatkozunk és a ház összeomlik

A Batthyáneum restaurálása egy helyben topog. Ahelyett, hogy a munkát végeznék ? ahelyett hogy felújítanák a romossá vált épületet, azon vitatkoznak, hogy kinek a tulajdonát képezi. Mit számít az, hogy az épület elöregedésével 65 000 kötet értékes, ritka könyv került veszélybe? Mit számít az, hogy az épülettel együtt 1650 középkori kézirat pusztulhat el? A Batthyáneumban található a Romániában föllelhető ősnyomtatványok háromnegyede ? s az épülettel együtt az is elpusztulhat. (tovább…)

Continue Reading

Beszélgetés Német Ferenccel, New York egyik legkeresettebb jazzdobosával (1. rész)

Adásunkban New York egyik legkeresettebb jazzdobosával, a magyarországi származású Német Ferenccel beszélgetünk.  A magyar muzsikus április 2-án a Gilfema Trióval koncertezett Bukarestben a Jazz in Church Fesztiválon. A Gilfema Trió a nyugat-afrikai, pontosabban benini születésű Lionel Loueke gitáros, énekes együttese, amelynek harmadik tagja a svéd-olasz származású Massimo Biolcati basszusgitáros.

(tovább…)

Continue Reading

Evilági és a Költészet Napja, Könyvturi és Nyakig Mézben – amiről a mai műsor szól

Az Észpresszóban ma újra jelentkezik A. G Weinberger Nyakig mézben című rovata három fantasztikus zeneszámmal és előadóikkal, a Heti Interjúban a Kolozsváron második alkalommal megszervezett Könyvturiról, azaz könyvturkálóról lesz szó, amelyre jövő pénteken kerül sor – vendégem Mák Arany projektmenedzser,  előtte azon az elven elindulva, hogy a költészetet akár naponta is ünnepelhetnénk, néhány verset hallhatnak mégpedig kortárs erdélyi szerzőtől.

(tovább…)

Continue Reading