Műsorok

Saját nyomorúságunkon nevetünk. Sajnos, ezt nem vesszük észre. Mert ha észrevennénk akkor levetnénk a szemellenzőt és az előadás után jobban körülnéznénk a saját házunk táján, de a szomszédainkén is. Sőt, még az ország háza táját is szemügyre vennénk. Hátha így végre meglátnánk a bajt, amely mindannyiunkat sújt, és amelyre talán még ellenszert lehet találni, orvosolni lehet azt, meg lehet menteni bár egy emberéletet.

Csíkszereda a hazai művészeti élet egyik legpezsgőbb helye. Még akkor is, ha a hirtelen nőtt városkát későn érte el a polgárosodás szele, nem volt hagyománya a művészeteknek. Noha itt élt magányos remeteként Nagy Imre festőművész, s a térségből eredeztetik a Banner Zoltán által a székely festőiskola néven emlegetett – sem helyhez, sem művésztelephez nem köthető, csupán szemléletében és ábrázolásmódjában hasonló – irányzatot, de amelynek másik két jeles alkotója, Nagy István és Márton Ferenc nem itt teljesítette ki életművét.

A Béke Nobel-díjas Nelson Mandeláról mesélik az anekdotát. Néhány évre rá, hogy Dél-Afrika első fekete elnökévé választották ,kérdőre vonta az ország leghíresebb karikaturistáját, Zapirot (eredeti nevén Jonathan Shapirot), hogy miért nem készített még róla egyetlen karikatúrát sem? Elvégre azért ült korábban 27 évet börtönben, hogy lehetővé váljon a hatalmasok tévedéseit vagy félrelépéseit kifigurázni. Hiába tette volna?

Ünnepeljük Székelyföldet! – Ez a mottója annak a Székelyföld-napok elnevezésű rendezvénysorozatnak, amelyet a tegnap Csíkszeredában nyitottak meg Kovászna, Hargita és Maros megye tanácsának elnökei. Tamás Sándor, Borboly Csaba és Péter Ferenc visszatekintettek az egy évtizeddel ezelőtti indulásra és úgy értékelték, hogy túl vannak a kezdet nehézségein, amikor még a megnevezést is megkérdőjelezték az országos román médiában, felkapva a fejüket magának a térségnek az elnevezésén is.