Műsorok

Az utóbbi napokban Magyarországon az új nemzeti alaptanterv (NAT) és a neonáci nosztalgiába fulladó kitörés-napi rendezvények, Romániában az előrehozott választás terve és a kormány éjszakai futószalagon kiadott sürgősségi rendeletei keltettek élénkséget. Hogy ezeknek mi közük egymáshoz? Hát csak annyi, amennyi közük van a hatalommal való visszaéléshez, az önkényhez.

Darvas-Kozma József csíkszeredai pap könyvet írt Mihai Zoltán fiatal káplán csodálatos felépüléséről. A fiatal pap autóbaleset áldozata lett. Nyílt törés volt a bal lábán, koponyatörést is szenvedett, megsérült az agya, folyt belőle a vér. Eltört a mellcsontja. Megsérült a tüdeje. Kómába esett – hadd ne folytassuk. Állandóan fel kellett éleszteni… A baj csak az, hogy a hazai orvosok szabadulni akartak tőle.

Érdekes, de annál szomorúbb hírt olvastam. Az egyik hírportál beszámolója szerint az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának eredményével valamennyi felekezet elégedetlen – ez a végkövetkeztetése egy hétfői bukaresti konferenciának. A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben szervezett fórum előadói a hazai egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak változásáról beszéltek.

A múlt hét közepén véget ért az Amerikai Egyesült Államok történetének leglátványosabb politikai színjátéka. Nem minden előzmény nélkül. A folyamatok már évtizedek óta érlelődek. A Süddeutsche Zeitung amerikai tudósítói, Reymer Klüver és Christian Wernicke Amerika utolsó esélye. Miért kell a világhatalomnak újra gondolnia önmagát című könyvükben már Obama uralmának első három esztendejét követően figyelmeztetnek arra, hogy az amerikai társadalom mindinkább meghasonlik önmagával.

Az 1942-es, Kertész Mihály rendezte Casablanca egyértelműen a filmtörténet klasszikusa. A főszereplő Humphrey Bogartról alighanem elmondtak már mindent, kezdve a cigerattázásától a lódenkabátjáig, évtizedeken át ő maradt a férfi modell, ha úgy tetszik, a férfiasság ideálja, vagy mai szóhasználatban, ikonikus alakja.