Agrárgondok Arad megyében

Csírájában maradt repce, fuzáriumos búza okozott gondot tavaly az Arad megyei gazdáknak, akiknek ezenkívül azért is főhetett a fejük, mert az elszaporodott vadállatok és rágcsálók miatt napraforgót sem vethettek a Partium és Bánság határán fekvő földjeiken.

(tovább…) Continue Reading

Kakaós bukta

Bevallom, nem tudtam örülni a kormány leváltásának. Ugyanis nem jött be a jóslatom, nevezetesen hogy a Klaus Iohannis vezette Orban-kormány negatív csúcsot dönt, a legrövidebb életű kabinet lesz: sikerült nyolcvannyolc napig fennmaradnia (2019. november 4. – 2020 február 5.), szemben Mihai Ungureanu kormányának (2012. február 9. – 2012. április 27.) hetvennyolc napjával. Természetesen igazuk volt a bizalmatlansági indítvány benyújtóinak, de éppen Orban és tsai teljes alkalmatlansága, az okozott kár miatt a sárga mezeseket sokkal hamarabb ki kellett volna állítani. Ehelyett, meglehet, tovább maradnak a pályán.

Continue Reading

Látlelet a házasságról

Február elején egy magyar származású zsidó író darabját mutatták be Bukarestben, az Állami Zsidó Színházban – Ephraim Kishon Házassági bizonyítvány című vígjátékát. Az író Izraelbe való költözésekor kapta a Kishon nevet, azelőtt Hoffmann Ferencnek hívták – és ez a név nem tetszett a bevándorlást kezelő hatóságnak. Gondolom azért, mert túlságosan is németül hangzott.

Continue Reading

Közösségi élmény

Van már tíz éve is annak, ha nem több, hogy felkerestük Németországban élő rokonainkat. Baden-Württemberg tartományban élnek, az egyik nagyvároshoz nőtt településen, a toronyházak és a tanyák közötti pászmán. Mikor afelől érdeklődtünk, hogy mivel töltik ott a fiatalok a szabadidejüket, a rokonok elmesélték, hogy önkéntes tűzoltó csapatba járnak, vagy fúvószenekarban muzsikálnak, netán kórusban énekelnek.

Continue Reading

Mozaik, 2020. február 4-e

Adásunkban a magyar kultúra napja alkalmából Bukarestben és Aradon megtartott rendezvényekről hallhatnak összeállítást. A fővárosi Balassi Intézetben február 10-ig megtekinthető Zsolnay World Tour nevezetű vándorkiállítás megnyitóján Forró László járt, az Arad Megyei Múzeumban elindított Múzeumi esték elnevezésű rendezvénysorozatról Pataky Lehel Zsolt számol be.

(tovább…) Continue Reading

A végóra-vekker

Amerikai tudósok egy csoportja éppen születésem évében „építette meg” azt a világórát, melyen a szaktudományos értelmében vett „világvége” közelségét mérni lehet. Túl bonyolult ahhoz, hogy működési elveit itt leírhatnám, hiszen épp a megbízhatóság érdekében túl sok környezeti összetevő változásait kell számon tartania. Csak a tavalyi év – hivatalosan is közzé tett – méréseinek eredményeiről tudósíthatok.

Continue Reading

2020. január 31.

A műsor témái: Február 19-én parlamenti választások lesznek Szlovákiában. A burgenlandi regionális választásokon abszolút többséget szereztek a szociáldemokraták. A Brexit…

Continue Reading