Ma egy hete, nem sokkal 84. születésnapja után elhunyt Vekerdy Tamás, nemzetközileg is elismert, pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb magyarországi képviselője.

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Jogi, majd pszichológusi diplomát szerzett.  Kezdetben házitanítóként, színházi statisztaként, újságíróként kereste az útját, majd Mérei Ferenc neves pszichológus, pedagógus és hálózatkutató szemináriumainak hallgatása után (ahol pszichodrámát, pszichodiagnosztikát tanult), az 1970-es években két budapesti kerület nevelési tanácsadójában kezdett gyermekpszichológusként. 1982-től az Országos Pedagógiai Intézetbe, az Iskolafejlesztési Központhoz került, több tanulmányt írt a magyar iskolarendszerről. Vekerdy érdeklődése teljes egészében a személyiségközpontú Waldorf-pedagógia felé fordult. A rendszerváltás környékén részt vett az első magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében, később a Waldorf-tanárképzést vezette. Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit. Több szépirodalmi műve is sikert aratott. Munkásságát több díjjal is elismerték, legutóbb 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává tüntették ki. Évente több tucat előadást tartott, amelyekre szinte lehetetlen volt bejutni, a jegyeket percek alatt elkapkodták. Szavait szülők generációi lesték. Szókimondása emlékezetessé tette a vele készült interjúkat is.

Molnár Krisztina 2011-ben készített vele interjút egy temesvári előadása után. A mai félórában azt sugározzuk. De előtte hallgassanak meg egy összeállítást a marosvásárhelyi Bălcescu gimnázium Waldorf osztályaiban tartott Szent Mihály ünnepről.

Szent Mihály napját a Waldorf óvodákban és iskolákban akkor ünneplik, amikor a napok rövidebbé válnak, a sötétség elhatalmasodik. Szent Mihály a hét arkangyal egyike, a mennyei hadak vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt. A keresztény hagyományok szerint Szent Mihály arkangyal az istenhez hű angyalok vezére, akik isten oldalán állnak, a lázadó angyalokkal, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Nem véletlen, hogy a Szent Mihály ábrázolásokban mérleggel láthatjuk őt, s a mérleg egyik serpenyőjében egy tollpihe látható, mellyel szemben méri meg a másik serpenyőben lévő emberi lelkeket.

© Molnár Krisztina

Néhány éve a marosvásárhelyi Bălcescu gimnázium Waldorf osztályaiban is megünnepelik a Szent Mihály ünnepet. Molnár Krisztina járt a helyszínen.

Hallgassa meg a műsort!