Elfogadta Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Párt által javasolt miniszterelnök-jelöltet, és tegnap délután Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással. Az elnök elmondta: „ad még egy esélyt” a szociáldemokratáknak választási ígéreteik teljesítésére. (tovább…)
Continue ReadingOrszágszerte gondokat okozott a zord idő
Összesen 13 megye 132 településén okozott áramkiesést a havazás és a hóvihar ? tájékoztat az Agerpres hírügynökség Carmen Dan belügyminiszterre hivatkozva. A prefektusokkal tartott ma reggeli távértekezleten a belügyi tárca vezetője bejelentette: az idei első komolyabb havazás nem idézett elő súlyos helyzeteket, nincsenek elzárt települések, azonban sok helyen megszakadt az áramellátás a hóvihar miatt. (tovább…)
A korrupcióellenes államcsoport jelentése Romániáról
Románia csekély haladást ért el a törvényhozókat, a bírákat és az ügyészeket érintő korrupció megelőzése terén, az e tekintetben megfogalmazott ajánlások közül mindössze kettőt valósított meg maradéktalanul – derül ki abból a jelentésből, amelyet ma tett közzé az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport. (tovább…)
Continue ReadingFeljelentették Mihai Tudose volt miniszterelnök
Az Erdélyi Magyar Néppárt a kolozsvári bíróság ügyészségén, Corneliu Liviu Popescu ügyvéd, a Bukaresti Tudományegyetem tanára pedig a főügyésznél tett feljelentést Mihai Tudose volt miniszterelnök ellen akasztásos nyilatkozata miatt. (tovább…)
Continue ReadingEsett a bitcoin értéke
Tízezer dollár alá esett a bitcoin értéke, ezzel közel feleannyit ér, mint az egy hónappal ezelőtt mért csúcsán. A kriptovaluta két napon át folyamatosan gyengült. Tegnap 9958 dollárt ért, míg december közepén húszezer dollár környékén járt az értéke. (tovább…)
Continue ReadingValóságos kincsre bukkantak a „panamai papírokban”
Lefoglalta a genfi államügyészség a város vámraktárából azt a nácik által elkobzott Modigliani-képet, amelynek nyomára a panamai offshore-iratok vezették a jogos örökösöket. (tovább…)
Continue ReadingA Magyar Kultúra Napja Bukarestben
A román fővárosban is megemlékeznek a Magyar Kultúra Napjáról. A Balassi Intézet bukaresti központja ma Bács Lajos emlékesttel, holnap pedig a Román Rádió Zenekarának koncertjével ünnepel. (tovább…)
Continue ReadingSzabadidő, szórakozás, hobby ? ez (is) a munka az új nemzedéknek
Sok fejtörést ad a munkaadóknak az Y generáció, a legnagyobb probléma, hogy az 1980 és 2000 között született fiatalokat nem elsősorban a fizetés motiválja ? derül ki a Smartree piackutató cég tanulmányából.
Continue ReadingSokan keresnek keveset
Az alkalmazottak kétharmada kevesebb mint nettó 1 700 lejt (380 euró) keres ? mutatta ki a Ziarul Financiar a munkaügyi minisztérium adatai alapján. (tovább…)
Continue ReadingPénteken temetik Kertész Imrét
Április 22-én 15 órakor lesz Kertész Imre temetése a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben – olvasható a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben. (tovább…)
Continue ReadingA rasszista képviselő kirúgását követelik
Több emberjogvédő szervezet kéri a Nemzeti Liberális Párttól, hogy távolítsa el tagjai sorából Rareş Buglea, rasszista kijelentéseiről ismert gyulafehérvári önkormányzati képviselőt. (tovább…)
Continue ReadingTöbb a turista, ugyanannyi a külföldi
Csaknem 13 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az első negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva – közölte az országos statisztikai intézet. A vizsgált időszakban több mint 3,6 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, ami csaknem 13 százalékkal több a tavalyi év első három hónapjához mérten. (tovább…)
Continue Reading