Amikor van minek örülni, akkor örülni kell – értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érettségi eredményeket. A szövetség elnöke…
Continue Reading

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(469327) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:38:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:38:26" ["post_content"]=> string(726) "Megvalósítható lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) együttműködése a 2028-as választásokra - jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke. A Digi24 televíziónak adott interjúban Bolojan azt mondta: meg kell szüntetni a politikai széttagoltságot, mert az erős rendszerellenes szavazótáborral szemben csak egy hiteles politikai alternatíva lehet eredményes. A liberálisok egyébként ma döntenek arról, hogy megszavazzák-e a Luca Niculescu miniszterelnök-jelölt kormányát. Bolojan azt javasolta a testületnek, hogy a liberálisok voksoljanak a kabinet beiktatása mellett.
" ["post_title"]=> string(88) "Bolojan: Megvalósítható a PNL és az USR együttműködése a 2028-as választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "bolojan-megvalosithato-a-pnl-es-az-usr-egyuttmukodese-a-2028-as-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:38:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:38:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469327" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(469318) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(1273) "Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!

Amikor van minek örülni, akkor örülni kell – értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érettségi eredményeket. A szövetség elnöke…
Continue Reading
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint július végén mindenképpen rendkívüli parlamenti ülésszakot kell tartani az uniós helyreállítási források…
Continue Reading
A bukaresti ítélőtábla helyt adott egy civil szervezet keresetének, és megsemmisítette annak a miniszterelnöki döntésnek a végrehajtását, amellyel Ilie Bolojan…
Continue Reading
Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban a tavalyi év ötödik hónapjához mérten – derült ki az…
Continue Reading
Helikon 100 címmel jubileumi írótalálkozót és emlékrendezvényt tartanak július 17. és 19. között a marosvécsi Kemény-kastélyban az Erdélyi Helikon száz…
Continue Reading
Több mint két hónap telt el azóta, hogy a parlament megszavazta a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt, és nem csak új…
Continue Reading
A közlekedési minisztérium hétfőn közzétett Facebook-oldalán egy űrlapot, amelyet kitöltve az állampolgárok jelenthetik a vonattal való közlekedésük során tapasztalt problémákat,…
Continue Reading
Földcsuszamlás miatt teljesen megsemmisült Torda közelében, a 65. és 66. kilométer között az A10-es autópálya. Ennek következtében mintegy 50 méteres…
Continue Reading
Nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás érte Kijevet hétfőre virradó éjszaka. Legalább kilencen meghaltak, negyvenhatan pedig megsebesültek a támadásban – írja…
Continue Reading
A migráció jelensége történelmi kihívás Európa társadalmaihoz – jelentette ki XIV. Leó pápa a Lampedusa szigetén mondott beszédében, amelyben egy…
Continue Reading
Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot…
Continue Reading
Kezdetét vette ma a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A július 6. és 12. között zajló több mint négy évtizedes múltra visszatekintő…
Continue ReadingAmikor van minek örülni, akkor örülni kell – értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érettségi eredményeket. A szövetség elnöke gratulált a vizsgázóknak. Leszögezte: ha az érettséginek örülnek, a nyolcadikos képességvizsga gondjairól sem hallgathatnak. Emlékeztetett, hogy sok jogos panaszt hallottak a nyolcadikosok román nyelv és irodalom vizsga tételeivel kapcsolatban. Az RMDSZ elnöke szerint ha már a tananyag arról szól, hogy gyerekeink bátran szólaljanak meg románul a hétköznapokban, akkor a vizsgának is ezt kell számonkérnie. Az RMDSZ elnöke arra kérte a pedagógusokat, hogy kapcsolódjanak be bátrabban a tankönyvíró és tételkészítő munkába, és soha ne féljenek elmondani, hol kell javítani a rendszeren.
" ["post_title"]=> string(121) "Kelemen Hunor: örülni kell az érettségi eredményeknek, de beszélni kell a nyolcadikosok képességvizsgájáról is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(108) "kelemen-hunor-orulni-kell-az-erettsegi-eredmenyeknek-de-beszelni-kell-a-nyolcadikosok-kepessegvizsgajarol-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:35:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:35:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465334" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(465327) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:33:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:33:44" ["post_content"]=> string(1135) "Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint július végén mindenképpen rendkívüli parlamenti ülésszakot kell tartani az uniós helyreállítási források lehívásához szükséges törvények elfogadására. A politikus a Digi 24 hírtelevíziónak kifejtette, hogy szeretné, ha július végéig Romániának már teljes jogkörű kormánya lenne, és ezután hívnák össze a rendkívüli ülésszakot. A teljes jogkörű kormány megalakításáról Grindeanu kijelentette: a PSD nyitott a párbeszédre, de szerinte a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Mentsétek meg Románia Szövetségnek (USR) előbb rögzíteniük kellene a feltételeiket, és nem kellene naponta újabbakat kitalálniuk. Úgy vélekedett, a PNL-nek előbb ki kellene mondania, hogy korábbi határozatai - amelyek kizárták a PSD-vel való együttműködést - nem tarthatók fenn. A PSD elnöke kijelentette, hogy elvben nem ellenzi egy fegyverszüneti kormány megalakítását. Közölte még, hogy a PSD nem támogatná a liberális Siegfried Mureșan kormányát.
" ["post_title"]=> string(87) "Sorin Grindeanu szerint mindenképpen rendkívüli ülésszakot kell tartani júliusban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "sorin-grindeanu-szerint-mindenkeppen-rendkivuli-ulesszakot-kell-tartani-juliusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:33:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:33:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465327" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3488 (24) { ["ID"]=> int(465325) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:26:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:26:06" ["post_content"]=> string(709) "A bukaresti ítélőtábla helyt adott egy civil szervezet keresetének, és megsemmisítette annak a miniszterelnöki döntésnek a végrehajtását, amellyel Ilie Bolojan tavaly decemberben létrehozta az igazságügyi törvényeket vizsgáló munkacsoportot. A döntés nem jogerős. A bukaresti ítélőtábla határozata kiegészíti a legfelsőbb bíróság márciusi döntését, amellyel ideglenesen felfüggesztették a bizottság tevékenységét. A bizottság létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés felfüggesztését az Elena Radu ügyvéd vezette Jogállam Védelméért Koalíció kérte márciusban a legfelsőbb bíróságtól.
" ["post_title"]=> string(69) "Nem működhet az igazságügyi törvényeket vizsgáló munkacsoport" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "nem-mukodhet-az-igazsagugyi-torvenyeket-vizsgalo-munkacsoport" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:26:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:26:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465325" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(465323) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:25:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:25:00" ["post_content"]=> string(565) "Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban a tavalyi év ötödik hónapjához mérten – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostat adataiból. Az Európai Unióban 1,9 százalékkal, az euróövezetben 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban éves összevetésben. A legjelentősebb növekedést, 3,7 százalékost Cipruson jegyezték. A legjelentősebb csökkenést, 4 százalékost Romániában regisztrálták.
" ["post_title"]=> string(82) "Romániában csökkent legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "romaniaban-csokkent-legnagyobb-mertekben-a-kiskereskedelmi-forgalom-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:25:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:25:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465323" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(465321) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:23:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:23:27" ["post_content"]=> string(770) "Helikon 100 címmel jubileumi írótalálkozót és emlékrendezvényt tartanak július 17. és 19. között a marosvécsi Kemény-kastélyban az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulására emlékezve - közölte a szervezők nevében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet. A háromnapos programmal méltó módon szeretnék felidézni az íróközösség 1926-os indulását, és találkozási lehetőséget kívánnak teremteni a kortárs irodalom és művészet képviselői számára. Báró Kemény János marosvécsi kastélyában 1926-ban ült össze először az az íróközösség, amely a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi élet egyik legjelentősebb szellemi műhelyévé vált.
" ["post_title"]=> string(69) "Helikon 100 címmel tartanak jubileumi írótalálkozót Marosvécsen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "helikon-100-cimmel-tartanak-jubileumi-irotalalkozot-marosvecsen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:23:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:23:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465321" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(465307) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 15:36:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 12:36:47" ["post_content"]=> string(849) "Több mint két hónap telt el azóta, hogy a parlament megszavazta a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt, és nem csak új kormány nincs, de nem is körvonalazódik a megoldás. Az első kormányalakítási próbálkozás el sem jutott a bizalmi szavazásig, a második kísérlet pedig elbukott. Annak is már két hete. A politikai válság újabb holtpontra jutott, ráadásul szerdán megkezdődött a parlamenti vakáció. Van-e kiút ebből a helyzetből, az előrehozott választásokon kívül? Vendégünk Cseke Péter Tamás újságíró, az Agerpres hírügynökség munkatársa.
A közlekedési minisztérium hétfőn közzétett Facebook-oldalán egy űrlapot, amelyet kitöltve az állampolgárok jelenthetik a vonattal való közlekedésük során tapasztalt problémákat, hiányosságokat - közölte a közösségi oldalán Radu Miruță. Az ügyvivő közlekedési miniszter Facebook-bejegyzésében megemlítette, hogy az elmúlt hetekben több panaszlevelet kapott a vonattal utazó állampolgároktól.
Az utasok által felrótt problémák között van a légkondicionáló berendezés nem megfelelő működése, a vonatok késése, az informálás hiánya, vagy a rossz körülmények a szerelvényeken - mutatott rá. Beszámolója szerint a miniszter maga is felhívta egyszerű állampolgárként a CFR ügyfélszolgálatát, de 15 percen keresztül senki nem fogadta a hívást. Ezt követően a Román Vasúti Személyszállító Vállalat igazgatójától, valamint a Román Vasúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat igazgatójától kért információkat.
" ["post_title"]=> string(65) "Online panaszbejelentőt indítottak a vonattal utazók számára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "online-panaszbejelentot-inditottak-a-vonattal-utazok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 13:19:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:19:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(465302) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 13:15:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:15:00" ["post_content"]=> string(739) "Földcsuszamlás miatt teljesen megsemmisült Torda közelében, a 65. és 66. kilométer között az A10-es autópálya. Ennek következtében mintegy 50 méteres szakaszon forgalmi korlátozásokat kellett bevezetni, a járművek csak egyetlen sávon közlekedhetnek – írja az Economedia. Az omlás több mint hosszú szakaszon a szalagkorlátot is magával sodorta.
Az A10-es autópálya az A1-es és A3-as autópályákat köti össze Szászsebes és Torda között, 70 kilométer hosszúságban. Az autópályát 2018-ban adták át, de azóta is rendszeresen vannak gondok vele. A sztráda kivitelezője Porr Construct volt.
" ["post_title"]=> string(58) "Beszakadt az A10-es autópálya Szászsebes-Torda között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "465302" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 13:21:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:21:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465302" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(465297) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:41:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:41:25" ["post_content"]=> string(1008) "Nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás érte Kijevet hétfőre virradó éjszaka. Legalább kilencen meghaltak, negyvenhatan pedig megsebesültek a támadásban – írja a BBC ukrán katonai forrásokra hivatkozva. Ez volt a második kiterjedtebb orosz támadás az ukrán főváros ellen az elmúlt egy hét során.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere közölte: az orosz ballisztikus rakéták több épületet is eltaláltak, egyes lakótömbökben tűz ütött ki. A mentőcsapatok jelenleg is túlélők után kutatnak a romok között – tette hozzá.
Az oroszok a kedden kezdődő ankarai NATO-csúcs előtt mértek csapásokat az ukrán fővárosra. Az észak-atlanti katonai szövetség találkozóján részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is, aki várhatóan szerdán találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.
" ["post_title"]=> string(36) "Ismét támadták Kijevet az oroszok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ismet-tamadtak-kijevet-az-oroszok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:41:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:41:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465297" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(465295) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:37:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:37:20" ["post_content"]=> string(1516) "A migráció jelensége történelmi kihívás Európa társadalmaihoz - jelentette ki XIV. Leó pápa a Lampedusa szigetén mondott beszédében, amelyben egy szerves és hosszú távú európai stratégiai terv kidolgozását sürgette szombaton. A Földközi-tengeri migrációs útvonal egyik déli kapujaként ismert szigeten az egyházfő hangoztatta, hogy Európát földrajzi fekvése és intézményes rendszere képessé teszi arra, hogy akár a tengeren gyors segítséget nyújtson, majd befogadja, védelmezze, integrálja a migránsokat.
A húsz négyzetkilométeres Lampedusa sportpályáján bemutatott misén négyezer pap, hívő és bevándorló hallgatta XIV. Leó szavait. A pápa kitért a migráció által érintett szigeteken vakációzókra is. És azt szorgalmazta, hogy a tengereken ne emelkedjenek falak a hajótöröttek és a nyaralók között.
XIV. Leó felkereste a sziget úgynevezett Európa-kapuját: az elõzetes programot módosítva a pápa nemcsak áthaladt a 2008-ban felállított installáción, hanem felállt a nyílt tengerre nézõ sziklákra is. Lampedusa temetõjében a tengeri átkelés közben életüket vesztõ bevándorlók sírjainál imádkozott, valamint táblát avatott fel a kikötõ mólóján Ferenc pápa emlékére, akinek megválasztása utáni elsõ útja ide vezetett 2013. júliusában.
" ["post_title"]=> string(45) "Lampedusa szigetén mondott beszédet a pápa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "lampedusa-szigeten-mondott-beszedet-a-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:37:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:37:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465295" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(465292) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:31:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:31:51" ["post_content"]=> string(1131) "Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot néhány nappal a júniusi, történelmi hőhullám után.
Ez a harmadik hőhullám idén Franciaországban, a májusi után, amely rendkívüli korai időpontjával tűnt ki, és a történelmi hőhullám után, amely majdnem két hétig tartott június második felében, amikor a napi átlaghőmérsékletek rekordokat döntöttek, elsősorban az ország területén valaha mért legmelegebb éjszakai minimumhőmérsékletek következtében. A júniusi hőhullám több ezer halálesetet okozott Európában: Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban.
A francia meteorológiai szolgálat ugyanakkor több déli megyét is "nagyon magas" tűzveszélyességi fokozatba sorolt. A Pireneusokban szombat este kitört tűz terjedését vasárnap napközben sikerült megfékezni, de eloltani még nem.
" ["post_title"]=> string(45) "A harmadik hőhullámmal küzd Franciaország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-harmadik-hohullammak-kuzd-franciaorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:32:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:32:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465292" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(465290) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:27:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:27:14" ["post_content"]=> string(1479) "Kezdetét vette ma a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A július 6. és 12. között zajló több mint négy évtizedes múltra visszatekintő fesztivál idei kiadása a Fantasia mottó köré épül, miközben három jelentős évfordulóról is megemlékeznek: Bakfark Bálint halálának 450., Tinódi Sebestyén halálának 470., valamint John Dowland halálának 400. évfordulójáról. A zenetörténeti jubileumok mellett a fesztiválalapító Barozda Együttes fennállásának ötvenedik, a Codex Régizene Együttes harminc évfordulóját is megünneplik.
A mai nyitónapon a Codex Régizene Együttes bemutatja Arany idejim folyása című műsorát, a Pax et Bonum Kamarakórus pedig a német protestáns zenei hagyomány gazdagságát idézi meg Gesius, Schein és Bach művein keresztül.
A koncertek mellett tudományos előadások, historikus táncprogramok, gyermekfoglalkozások és családi események is várják a hét folyamán az érdeklődőket, miközben a fesztivállal párhuzamosan zajlik a rendezvény szakmai központját jelentő Régizenei Nyári Egyetem. A mesterkurzusokon fiatal muzsikusok dolgozhatnak együtt nemzetközileg elismert előadókkal és pedagógusokkal, elmélyülve a historikus hangszerjáték és előadói gyakorlat legfontosabb kérdéseiben.
" ["post_title"]=> string(69) "Fantázia és jubileumok az idei Csíkszeredai Régizene Fesztiválon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "fantazia-es-jubileumok-az-idei-csikszeredai-regizene-fesztivalon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:27:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:27:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465290" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(465334) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:35:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:35:28" ["post_content"]=> string(831) "Amikor van minek örülni, akkor örülni kell – értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érettségi eredményeket. A szövetség elnöke gratulált a vizsgázóknak. Leszögezte: ha az érettséginek örülnek, a nyolcadikos képességvizsga gondjairól sem hallgathatnak. Emlékeztetett, hogy sok jogos panaszt hallottak a nyolcadikosok román nyelv és irodalom vizsga tételeivel kapcsolatban. Az RMDSZ elnöke szerint ha már a tananyag arról szól, hogy gyerekeink bátran szólaljanak meg románul a hétköznapokban, akkor a vizsgának is ezt kell számonkérnie. Az RMDSZ elnöke arra kérte a pedagógusokat, hogy kapcsolódjanak be bátrabban a tankönyvíró és tételkészítő munkába, és soha ne féljenek elmondani, hol kell javítani a rendszeren.
" ["post_title"]=> string(121) "Kelemen Hunor: örülni kell az érettségi eredményeknek, de beszélni kell a nyolcadikosok képességvizsgájáról is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(108) "kelemen-hunor-orulni-kell-az-erettsegi-eredmenyeknek-de-beszelni-kell-a-nyolcadikosok-kepessegvizsgajarol-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:35:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:35:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465334" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40242) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d12f12627d9b39adb8176877ecdff6d6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1a9a93ced4548bc1344dbecd5c6dac03" }