A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak.
Continue Reading

Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3369 (24) { ["ID"]=> int(466658) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content"]=> string(1144) "Több embert őrizetbe vettek Marokkóban, mert a hatóságok szerint újabb tömeges határsértésre buzdítottak a közösségi médiában a spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta és Melilla területére.
A marokkói belügyminisztérium szerint névtelen bejegyzésekben augusztus 15-re szerveztek újabb tömeges behatolást. A hatóságok veszélyesnek és félrevezetőnek minősítették a felhívásokat, és közölték: a marokkói jog szerint büntethető az illegális határátlépésre való felbujtás. A minisztérium szerint minden szükséges intézkedést megtettek az újabb határsértések megakadályozására, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba azokkal szemben is, akik az interneten terjesztik a felhívásokat. A spanyol adatok szerint július végén mintegy 80 ezren jutottak be illegálisan Ceutába, a marokkói hatóságok azonban körülbelül 40 ezer migránsról beszélnek. A tömeges érkezések során 83 ember vesztette életét.
" ["post_title"]=> string(22) "Keresik a bűnösöket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "keresik-a-bunosoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/keresik-a-bunosoket/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3377 (24) { ["ID"]=> int(466655) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content"]=> string(766) "Augusztus 16-án, vasárnap „Tárt kapukkal” jelmondattal hivatalosan is megnyílik a 17. Kolozsvári Magyar Napok.
Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja több száz programmal, köztük kiállításokkal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a látogatókat. Szombaton délután a Bánffy-palota udvarán mutatják be a szerzők jelenlétében a Kincses Kolozsvár Kalendárium legújabb kiadását. A rendezvénysorozat alatt az idén tavasszal átadott Kolozsvári Magyar Szalon is kiemelt közösségi térként működik majd. A nagyszínpad idei kiemelt fellépői között lesz a ValMar és a Heaven Street Seven és sokan mások.
" ["post_title"]=> string(27) "17.Kolozsvári Magyar Napok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "17-kolozsvari-magyar-napok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(68) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/17-kolozsvari-magyar-napok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(466654) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content"]=> string(1942) "
A Tanügyminisztérium csütörtökön közvitára bocsátotta a 2027-es Országos Képességfelmérő Vizsga (Evaluarea Națională) és az érettségi megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó keretmódszertan-tervezeteket.
A minisztérium közleménye szerint mindkét vizsga esetében a legfőbb módosítások az írásbeli dolgozatok javítási folyamatának pontosabbá tételét célozzák. A nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján amennyiben a két javítótanár által adott jegy közötti különbség meghaladja az 1 pontot román nyelv és irodalomból, illetve anyanyelvből, vagy a 0,50 pontot matematikából, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok újraszámolására. Ez egy új lépés az elsődleges javítási folyamatban. Ha a különbség az újbóli átvizsgálás után is megmarad, a dolgozatot a rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbítja két másik javítótanárnak.
Az érettségi vizsgán amennyiben a digitális javítóplatform 1 pontnál nagyobb különbséget észlel a két javítótanár jegye között bármelyik írásbeli vizsgán, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok felülvizsgálatára. Ha a különbség megmarad, a dolgozatot automatikusan és véletlenszerűen két másik javítótanár kapja meg. Ha a kezdeti jegy és az óvás utáni jegy között 1 pontnál nagyobb az eltérés, a javítók automatikus értesítést kapnak. Ha az dolgozat újbóli viszgálata után is megmarad az 1 pontnál nagyobb különbség, a dolgozatot két olyan másik tanár bírálja el újra, akik látják a korábban adott pontszámokat.
" ["post_title"]=> string(99) "Változtatnának a képességfelmérő - és az érettségi vizsga pontozási rendszerén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(118) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3232 (24) { ["ID"]=> int(466659) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content"]=> string(1011) "Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39519) ["max_num_pages"]=> int(9880) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "90c22a10457224562110ff06beea61ba" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aea22a28caa93a1c12fe44547033176d" }
A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak.
Continue Reading
A tegnapi lengyel parlamenti választásokon várhatóan az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kapta a legtöbb szavazatot, de az előrejelzések szerint a konzervatív erő nem fog tudni kormánykoalíciót alkotni.
(tovább…) Continue Reading
Az izraeli légierő hétfőre virradóra ismét intenzíven bombázta a Gázai-övezetben a területet uraló és Izraelt megtámadó Hamász iszlamista terrorszervezet katonai létesítményeit. Közben folytatódott a gázai civilek menekülése a várható izraeli szárazföldi hadművelet elől az övezet déli részébe.
(tovább…) Continue Reading
Ilham Aliyev azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Khankendiben (Sztyepanakert), Hegyi-Karabah központjában, ahol beszédet is mondott – jelentette vasárnap az Azertac azeri hírügynökség.
(tovább…) Continue Reading
A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat is nyert az Elfogy a levegő című filmdráma, amely a Sapientia Tudományegyetemen, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett, szovátai Moldovai Katalin első egészestés alkotása.
(tovább…) Continue Reading
A képviselőház várhatóan mai ülésén szavaz az úgynevezett speciális nyugdíjakat szabályozó törvénytervezetről, amelyet az alkotmánybíróság kérésére kell felülvizsgálnia a törvényhozói testületnek.
(tovább…) Continue Reading
Együttes ülést tart ezen a héten Kijevben a román és az ukrán kormány – jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő, aki ugyanakkor cáfolta, hogy izraeli látogatásra készül.
(tovább…) Continue Reading
A Gázai övezet és Egyiptom közötti határnál a kimenekítésére vár 240 román állampolgár – tudta meg hétfőn az Agerpres kormányzati forrásokból.
(tovább…) Continue Reading
A romániai szexuális agresszorok listáján jelenleg 65 000 személy szerepel – közölte Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Románia 2023 első nyolc hónapjában 16,3 százalékkal kevesebb földgázt importált a tavalyi év azonos időszakához mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közölt adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Az idei első kilenc hónapban 1,8 százalékkal csökkent a hazánkban gyártott járművek száma – közölte a romániai autógyártók egyesülete.
(tovább…) Continue ReadingMadarász Isti, a Tündérkert című magyar sorozatfilm rendezője elmondta, hogy ez a film élete eddigi legnagyobb projektje.
(tovább…) Continue ReadingElfogadta tegnap a Képviselőház az Alkotmánybíróság határozatához igazított különnyugdíjtörvényt. A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak. A jogszabályt a Szenátus által múlt héten megszavazott formában fogadták el – tájékoztat az Agerpres.
Az Alkotmánybíróság csak az igazságszolgáltásban dolgozók nyugdíjával kapcsolatban kért törvénymódosításokat. A módosított törvény szerint a legkevesebb 25 éves szolgálati idővel rendelkező bírák, ügyészek és alkotmánybírák nyugdíjkorhatára 60 év, a nyugdíjuk pedig a nyugdíjazásuk előtti 48 hónapban kapott bruttó fizetésük és bérpótlékaik átlagának a 80 százaléka.
A jogszabály korábbi változata szerint a bírák, ügyészek és alkotmánybírák juttatását a nyugdíjazásuk előtti három hónapban kapott jövedelmük alapján számolták ki. A törvény előírja azt is, hogy a nyugdíj nem lehet nagyobb a nyugdíjazás előtti utolsó fizetés nettó összegénél. A tervezet szerint csak azok a nyugdíjkorhatárt elért bírák, ügyészek, alkotmánybírák, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái és a 221-es törvény hatálya alá tartozó jogi szakszemélyzet tagjai jogosultak szolgálati nyugdíjra, akik legkevesebb 20 éven át töltötték be a felsorolt funkciók valamelyikét.
A nyugdíj összege a 25 évből hiányzó szolgálati évek számával egyenlő százalékkal csökken, és nettó összege nem lehet nagyobb a nyugdíjazás előtti utolsó fizetés nettó összegénél. Azok a személyek, akik kitöltötték a 25 év szolgálati időt a felsorolt tisztségek valamelyikében, akkor is jogosultak a szolgálati nyugdíjra, ha nyugdíjba vonulásukkor más területen dolgoznak. Ebben az esetben csak azok a bírák és ügyészek jogosultak szolgálati nyugdíjra, akiket önhibájukon kívül mentettek fel tisztségükből. (Agerpres)
" ["post_title"]=> string(62) "Elfogadta tegnap a Képviselőház a különnyugdíjtörvényt" ["post_excerpt"]=> string(85) "A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "elfogadta-tegnap-a-kepviselohaz-a-kulonnyugdijtorvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-17 11:27:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-17 08:27:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431644" ["menu_order"]=> int(9866) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(431624) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 15:08:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:08:43" ["post_content"]=> string(1114) "A tegnapi lengyel parlamenti választásokon várhatóan az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kapta a legtöbb szavazatot, de az előrejelzések szerint a konzervatív erő nem fog tudni kormánykoalíciót alkotni.
A ma reggel közzé tett pontosított exit poll eredmény szerint a Jog és Igazságosság a szavazatok 36,6 százalékát kapta. Második helyen végzett a fő ellenzéki erő, a Donald Tusk által vezetett Polgári Koalíció (KO), amely a voksok 31 százalékát kapta. Harmadik lett 13 százalékkal a szintén ellenzéki Harmadik Út. A bejutási küszöböt átlépte még az Új Baloldal, valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció. Ez utóbbi azonban csak várhatóan a szavazatok 6,4 százalékát kapta, így a Jog és Igazságosság nem fog tudni vele parlamenti többséget alkotni. Az ellenzéki erőknek azonban megvan az ehhez szükséges szavazatszámuk és mandátumuk.
" ["post_title"]=> string(72) "A PiS kapta a legtöbb szavazatot Lengyelországban, de nincs többsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-pis-kapta-a-legtobb-szavazatot-lengyelorszagban-de-nincs-tobbsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 15:09:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:09:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431624" ["menu_order"]=> int(9868) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3503 (24) { ["ID"]=> int(431622) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 15:05:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:05:47" ["post_content"]=> string(1043) "Az izraeli légierő hétfőre virradóra ismét intenzíven bombázta a Gázai-övezetben a területet uraló és Izraelt megtámadó Hamász iszlamista terrorszervezet katonai létesítményeit. Közben folytatódott a gázai civilek menekülése a várható izraeli szárazföldi hadművelet elől az övezet déli részébe.
A ma éjjeli volt az eddigi legjelentősebb izraeli bombázás az övezetben a Hamász Izrael ellen október 7-én elindított terrortámadása óta. Az izraeli hadsereg szóvivőinek közlése szerint az éjszaka folyamán légitámadásban meghalt a Hamász újabb fontos vezetője. Közzétették az iszlamista szervezet azon hat, magas rangú vezetőjének a listáját, akiket a hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat a háború kezdete óta megölt. Viszont a Hamász vezetőinek jelentős része nem a Gázai övezetben, hanem külföldön él.
" ["post_title"]=> string(61) "Az izraeli légierő intenzíven bombázta a Gázai övezetet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "az-izraeli-legiero-intenziven-bombazta-a-gazai-ovezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 15:05:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:05:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431622" ["menu_order"]=> int(9869) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3473 (24) { ["ID"]=> int(431620) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 15:03:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:03:49" ["post_content"]=> string(832) "Ilham Aliyev azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Khankendiben (Sztyepanakert), Hegyi-Karabah központjában, ahol beszédet is mondott – jelentette vasárnap az Azertac azeri hírügynökség.
Azerbajdzsán szeptemberben indított sikeres villámoffenzívát az ott élő örmények által egyoldalúan kikiáltott, nemzetközileg el nem ismert, szakadár „Hegyi-karabahi Köztársaság” ellen, amelynek területe a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozik. A korábban örmény többségű, mintegy 120 ezres terület az azeri győzelem óta szinte teljesen elnéptelenedett. Lakosai tömegesen menekültek Örményországba megtorlásoktól tartva.
" ["post_title"]=> string(52) "Aliyev felhúzta az azeri zászlót Hegyi-Karabahban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "aliyev-felhuzta-az-azeri-zaszlot-hegyi-karabahban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 15:03:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:03:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431620" ["menu_order"]=> int(9870) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(431618) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 15:01:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:01:25" ["post_content"]=> string(701) "A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat is nyert az Elfogy a levegő című filmdráma, amely a Sapientia Tudományegyetemen, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett, szovátai Moldovai Katalin első egészestés alkotása.
A Filmtett portál beszámolója szerint az Elfogy a levegő elnyerte az első- és második filmeket versenyeztető fesztivál fődíját, a nemzetközi filmkritikusok, valamint a fiatal filmkritikusok díját. A filmdráma premierje október elején, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt.
" ["post_title"]=> string(82) "A szovátai Moldovai Katalin filmje három díjat nyert a varsói filmfesztiválon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "a-szovatai-moldovai-katalin-filmje-harom-dijat-nyert-a-varsoi-filmfesztivalon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 15:01:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 12:01:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431618" ["menu_order"]=> int(9871) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3556 (24) { ["ID"]=> int(431616) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:58:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:58:49" ["post_content"]=> string(1345) "A képviselőház várhatóan mai ülésén szavaz az úgynevezett speciális nyugdíjakat szabályozó törvénytervezetről, amelyet az alkotmánybíróság kérésére kell felülvizsgálnia a törvényhozói testületnek.
A múlt héten a szenátus már megszavazta a módosított jogszabályt. A tervezet szerint a bírák öregségi járandósága a nyugdíjazásuk előtti utolsó négy év bruttó jövedelmük és pótlékuk átlagának a 80 százalékát fogja kitenni. A nyugdíjkorhatár évente négy hónappal fog nőni, amíg eléri a 60 évet. Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a tervezet ellen szavazott, mert szerintük nem hoz radikális változást. Ugyanakkor a kormánykoalíciót alkotó szociáldemokraták és a liberálisok szerint a tervezet elfogadása nem tűr halasztást, mert Románia vállalta, hogy az európai uniós helyreállítási alapokért cserében megrefomálja a speciális nyugdíjak rendszerét, amelyet hosszú távon fenntarthatóvá kell tenni. A jogszabály már többször elbukott az alkotmánybíróságon a bírák nyugdíja miatt, amelynek drasztikus módosítását a talárosok alkotmányellenesnek tartják.
" ["post_title"]=> string(73) "A képviselőház várhatóan ma szavaz a speciális nyugdíjtövényről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-kepviselohaz-varhatoan-ma-szavaz-a-specialis-nyugdijtovenyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:58:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:58:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431616" ["menu_order"]=> int(9872) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(431614) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:56:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:56:27" ["post_content"]=> string(775) "Együttes ülést tart ezen a héten Kijevben a román és az ukrán kormány - jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő, aki ugyanakkor cáfolta, hogy izraeli látogatásra készül.
A miniszterelnök egy kereskedelmi televíziónak elmondta, hogy a román-ukrán együttes kormányülésről Denisz Smihallal állapodott meg az ukrán kormányfő bukaresti látogatásakor. Hangsúlyozta, hogy ezen a héten várhatóan a kijevi látogatása lesz az egyetlen külföldi útja. Ciolacu ezzel cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint kedden találkozni fog Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel Izraelben.
" ["post_title"]=> string(63) "Együttes ülést tart Kijevben a román és az ukrán kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "egyuttes-ulest-tart-kijevben-a-roman-es-az-ukran-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:56:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:56:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431614" ["menu_order"]=> int(9873) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3444 (24) { ["ID"]=> int(431612) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:54:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:54:29" ["post_content"]=> string(521) "A Gázai övezet és Egyiptom közötti határnál a kimenekítésére vár 240 román állampolgár - tudta meg hétfőn az Agerpres kormányzati forrásokból.
A román hatóságok kapcsolatban állnak ezekkel a személyekkel, és az egyiptomi határ átlépése után autóbusszal szállítanák őket egy repülőtérre, ahonnan repülővel jutnának Romániába.
" ["post_title"]=> string(74) "Kétszáznegyven román állam vár a kimenekítésre a Gázai övezetből" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "ketszaznegyven-roman-allam-var-a-kimenekitesre-a-gazai-ovezetbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:54:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:54:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431612" ["menu_order"]=> int(9874) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(431610) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:52:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:52:49" ["post_content"]=> string(968) "A romániai szexuális agresszorok listáján jelenleg 65 000 személy szerepel - közölte Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
A tárcavezető az Agerpres hírügynökségnek elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy a szexuális agresszorokat nyilvántartásba vegyék. Közölte, minden oktatási, egészségügyi, szociális védelmi köz- vagy magánintézmény - amelynek tevékenysége közvetlen kapcsolatot feltételez gyerekekkel, idősekkel vagy fogyatékkal élőkkel - köteles feddhetetlenségi bizonyítványt kérni ennek a nyilvántartásnak a kezelőitől, mielőtt valakivel munkaviszonyt létesítene. 2019-ben fogadták el a szexuális bűncselekményeket elkövető személyek országos nyilvántartásáról szóló törvényt. Azóta 65 ezer szexuális agresszort vettek nyilvántartásba.
" ["post_title"]=> string(57) "Hatvanötezren vannak a szexuális agresszorok listáján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "hatvanotezren-vannak-a-szexualis-agresszorok-listajan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:52:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:52:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431610" ["menu_order"]=> int(9875) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(431608) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:51:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:51:15" ["post_content"]=> string(562) "Románia 2023 első nyolc hónapjában 16,3 százalékkal kevesebb földgázt importált a tavalyi év azonos időszakához mérten - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közölt adataiból.
A hazai földgázkitermelés a vizsgált időszakban ugyanakkor 4,1 százalékkal nőtt. Hazánk tavaly 2,4 millió tonna földgázt importált, 16,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben.
" ["post_title"]=> string(60) "Kevesebb földgázt importáltunk, nőtt a hazai kitermelés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "kevesebb-foldgazt-importaltunk-nott-a-hazai-kitermeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:51:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:51:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431608" ["menu_order"]=> int(9876) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3437 (24) { ["ID"]=> int(431606) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:50:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:50:02" ["post_content"]=> string(676) "Az idei első kilenc hónapban 1,8 százalékkal csökkent a hazánkban gyártott járművek száma - közölte a romániai autógyártók egyesülete.
A francia Renault tulajdonában lévő Dacia és a török-amerikai Ford Otosan összesen 375 860 járművet szerelt össze a hazai üzemeiben. Ebből több mint 234 500-at a Dacia és több mint 141 300-at a Ford Otosan. Az egyesület azt is közölte, hogy szeptemberben 9,1 százalékkal csökkent a járműgyártás a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten.
" ["post_title"]=> string(47) "Csökkent az itthon gyártott járművek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "csokkent-az-itthon-gyartott-jarmuvek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:50:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:50:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431606" ["menu_order"]=> int(9877) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3219 (24) { ["ID"]=> int(431604) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-16 14:48:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:48:53" ["post_content"]=> string(1154) "Madarász Isti, a Tündérkert című magyar sorozatfilm rendezője elmondta, hogy ez a film élete eddigi legnagyobb projektje.
Az első két epizód premiervetítése előtt Szatmárnémetiben szervezett kerekasztal-beszélgetésen a rendező úgy fogalmazott, akkor kapcsolódott be a munkafolyamatokba, amikor már készen voltak a forgatókönyvek, amelyek - mint mondta - lenyűgözték. Kiderült, hogy a sorozatban látható jeleneteknek egyebek mellett a Visegrádi és a Sümegi vár adott otthont, Báthory Gábor kolozsvári palotáját pedig a Kiscelli Múzeumban elevenítették meg. A sorozatban Bethlen Gábort alakító Bokor Barna elmondta, hogy karakterének megformálása nagy feladat volt, de egyben megtisztelő is. A Tündérkert című nyolcrészes sorozat Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült. A sorozat első két részét pénteken vetítette a Duna TV, a többi rész minden pénteken este román idő szerint 10-kor kerül műsorra.
" ["post_title"]=> string(66) "Madarász Isti: a Tündérkert életem eddigi legnagyobb projektje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "madarasz-isti-a-tunderkert-eletem-eddigi-legnagyobb-projektje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-16 14:48:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-16 11:48:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431604" ["menu_order"]=> int(9878) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3502 (24) { ["ID"]=> int(431644) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-10-17 11:27:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-10-17 08:27:20" ["post_content"]=> string(2187) "Elfogadta tegnap a Képviselőház az Alkotmánybíróság határozatához igazított különnyugdíjtörvényt. A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak. A jogszabályt a Szenátus által múlt héten megszavazott formában fogadták el – tájékoztat az Agerpres.
Az Alkotmánybíróság csak az igazságszolgáltásban dolgozók nyugdíjával kapcsolatban kért törvénymódosításokat. A módosított törvény szerint a legkevesebb 25 éves szolgálati idővel rendelkező bírák, ügyészek és alkotmánybírák nyugdíjkorhatára 60 év, a nyugdíjuk pedig a nyugdíjazásuk előtti 48 hónapban kapott bruttó fizetésük és bérpótlékaik átlagának a 80 százaléka.
A jogszabály korábbi változata szerint a bírák, ügyészek és alkotmánybírák juttatását a nyugdíjazásuk előtti három hónapban kapott jövedelmük alapján számolták ki. A törvény előírja azt is, hogy a nyugdíj nem lehet nagyobb a nyugdíjazás előtti utolsó fizetés nettó összegénél. A tervezet szerint csak azok a nyugdíjkorhatárt elért bírák, ügyészek, alkotmánybírák, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái és a 221-es törvény hatálya alá tartozó jogi szakszemélyzet tagjai jogosultak szolgálati nyugdíjra, akik legkevesebb 20 éven át töltötték be a felsorolt funkciók valamelyikét.
A nyugdíj összege a 25 évből hiányzó szolgálati évek számával egyenlő százalékkal csökken, és nettó összege nem lehet nagyobb a nyugdíjazás előtti utolsó fizetés nettó összegénél. Azok a személyek, akik kitöltötték a 25 év szolgálati időt a felsorolt tisztségek valamelyikében, akkor is jogosultak a szolgálati nyugdíjra, ha nyugdíjba vonulásukkor más területen dolgoznak. Ebben az esetben csak azok a bírák és ügyészek jogosultak szolgálati nyugdíjra, akiket önhibájukon kívül mentettek fel tisztségükből. (Agerpres)
" ["post_title"]=> string(62) "Elfogadta tegnap a Képviselőház a különnyugdíjtörvényt" ["post_excerpt"]=> string(85) "A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "elfogadta-tegnap-a-kepviselohaz-a-kulonnyugdijtorvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-10-17 11:27:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-10-17 08:27:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=431644" ["menu_order"]=> int(9866) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39515) ["max_num_pages"]=> int(3293) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "94f3177d8e7e82aede976be1dd760137" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:552336ac2093294a849d585fe87d0a41" }