A Kolozsvári Rádió a Román Rádiótársasághoz (SRR) tartozó regionális közszolgálati rádióadó, amely románul és magyarul sugározza műsorát. Kezdetben, azaz 1954-ben négy…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3501 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A Kolozsvári Rádió a Román Rádiótársasághoz (SRR) tartozó regionális közszolgálati rádióadó, amely románul és magyarul sugározza műsorát. Kezdetben, azaz 1954-ben négy…
Continue Reading
Március 15-e alkalmából Klaus Johannis államfő, és Marcel Ciolacu miniszterelnök is üzenetet fogalmazott meg a romániai magyarság számra. Klaus Johannis ünnepi üzenetében többek…
Continue Reading
Ma országszerte ünnepel a romániai magyarság, számos rendezvény emlékezik meg és idézi fel, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseit, eseményeit,…
Continue Reading
Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelik Bukarestben március 15-ét. Forró László tudósít.
Continue Reading
A hatóságok szerint 251 gyerek közül 246-nak nincs születési anyakönyvi kivonata sem.
Continue Reading
Vlagyimir Putyin harmadik hatéves ciklusára készül.
Continue Reading
A rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett.
Continue Reading
Előrehozott helyhatósági választásokat jelentett be május 21-ére Pere Aragonés katalán elnök tegnap Barcelonában, miután a tartományi parlament elutasította a regionális…
Continue Reading
Ezzel tizenegyre nőtt az Ausztriából 2020 nyara óta kiutasított orosz diplomaták száma.
Continue Reading
Ma van a matematika nemzetközi napja.
Continue Reading
A pályázat egy évre, hét kiválasztott pályázó számára fejenként 48 ezer lejt biztosít, amelynek utalása havi 4 000 lejes részletekben történik.
Continue Reading
Tavalyhoz képest felére csökkent a teljesen elektromos autókra nyújtott kedvezmény, azaz 5 ezer lej.
Continue Reading
A Kolozsvári Rádió a Román Rádiótársasághoz (SRR) tartozó regionális közszolgálati rádióadó, amely románul és magyarul sugározza műsorát.
Kezdetben, azaz 1954-ben négy tartománynak szóltak a Kolozsvári Rádió műsorai: Kolozsvár, Nagyvárad, Nagybánya és a Magyar Autonóm Tartomány dolgozóinak. Az 1968-as megyésítés után, és ma is 8 megyében hallható a Kolozsvári Rádió. Vételkörzete Közép-Erdély és Partium területe (Beszterce-Naszód, Bihar, Fehér, Kolozs,Máramaros, Szatmár, Szeben és Szilágy megyék), ahol körülbelül a Romániában élő magyarok 34 százalékához jut el.
A Kolozsvári Rádió 1954. március 15-én 16 órától sugározta első műsorát, egy-egy órát román és magyar nyelven, önálló stúdióból. Ekkor még nem létezett külön magyar szerkesztőség, mégis sok jelentős magyar kulturális produkció született itt, ám később az akkori hatalom igyekezett fokozatoan csökkenteni a magyar nyelvű adásidőt. Ennek a csúcsa 1985 január 12-én következett be, amikor az egész stúdiót központi utasításra felszámolták, az értékes hangszalagokat őrző Aranyszalagtárt Jilavára, Románia leghírhedtebb börtönébe szállították át.
A romániai forradalom után, 1989 decemberétől ismét működik a kolozsvári rádió magyar nyelvű műsora, amely 2004 óta a nap 24 órájában hallható.

Március 15-e alkalmából Klaus Johannis államfő, és Marcel Ciolacu miniszterelnök is üzenetet fogalmazott meg a romániai magyarság számra. Klaus Johannis ünnepi üzenetében többek között arról beszél, hogy a magyar kisebbség hozzájárul „a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításához. A civilizációk szimfóniájához hozzájáruló, büszkén vállalt hagyományai és öröksége, illetve kulturális, tudományos, szellemi és politikai személyiségeinek tevékenysége révén a magyar kisebbség a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításának megbecsült támogatója” - idézi Iohannis üzenetét az Államelnöki Hivatal közleménye. Az államfő szerint a társadalom megszilárdítására irányuló törekvéseket ebben a választási évben újra meg kell erősíteni”
Közös sikerünk kulcsa az egység, a jövő mindannyiunké, etnikai hovatartozástól és származástól függetlenül – fogalmaz Marcel Ciolacu kormányfő a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából írt üzenetében.
(Forrás: gov.ro,presindency.ro)

Ma országszerte ünnepel a romániai magyarság, számos rendezvény emlékezik meg és idézi fel, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseit, eseményeit, eszményeit és mindaztamit a mának üzennek a 176 évvel ezelőtti történések, gondolatok, az akkor megfogalmazott célkitűzések.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében többek között arról értekezik, hogy hiába telt el 176 év az események óta, a forradalom és szabadságharc története mégsem csorbul. „Nem lesz kevesebb vagy unalmasabb, nem megy ki a divatból. Épp ellenkezőleg: új utakat nyit meg előttünk, és új támpontokat szolgáltat az előttünk álló kihívásokhoz.Kihívásból ma sincs kevés. Borús időket élünk, nem messze tőlünk véres háború zajlik, az egyik válság a másikat követi, a világ átalakulóban van. Mindannyian tapasztaljuk, hogy Európa évtizedek óta nem volt ilyen nehéz helyzetben.Ezekben a történelmi időkben állunk négy sorsdöntő választás előtt, amelyek egy évtizedre eldöntik jövőnket. Történelmi idők történelmi választásai ezek egytől-egyig, ahol van esélyünk változtatni a tágabb és a szűkebb világunkban: az Európai Unióban és itthon, Romániában is.” – fogalmazott az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében.

Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelik Bukarestben március 15-ét. Forró László tudósít.
A zimbabwei hatóságok 251 gyereket mentettek ki egy magát prófétának beállító férfi szektájából, ahol gyerekmunkára kényszerítették őket - közölte ma a helyi rendőrség.
A hatóságok szerint 251 gyerek közül 246-nak nincs születési anyakönyvi kivonata sem.
A szekta által irányított farmon 16 azonosítatlan sírt is találtak, köztük hét csecsemőjét is. A helyi rendőrség szóvivője nyilatkozatában közölte: az Ishmael Chokurongewra néven ismert, most 56 éves önjelölt próféta több mint ezer fős szektát vezetett a fővárostól, Hararétól nagyjából 34 kilométerre fekvő farmon, ahol a kimenekített gyerekek és a többi hívő élt. "A gyerekeket a szektavezetés különféle fizikai munkákra fogta be". A szóvivő szerint a nyomozás előrehaladtával hoznak majd nyilvánosságra további információkat.
" ["post_title"]=> string(59) "Több száz gyereket mentettek ki egy zimbabwei szektából" ["post_excerpt"]=> string(92) "A hatóságok szerint 251 gyerek közül 246-nak nincs születési anyakönyvi kivonata sem." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "tobb-szaz-gyereket-mentettek-ki-egy-zimbabwei-szektabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 14:03:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 12:03:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436360" ["menu_order"]=> int(10491) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(436358) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 14:01:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 12:01:54" ["post_content"]=> string(628) "Ha a péntek és vasárnap között zajló első fordulóban egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, akkor áprilisban második fordulót tartanak, ott már elegendő az egyszerű többség megszerzése.
Elemzők nem valószínűsítik, hogy Vlagyimir Putyint legyőzze a három másik jelölt bármelyike. Vlagyimir Putyin harmadik hatéves ciklusára készül. Kampányát arra az ígéretre alapozta, hogy teljesíti Ukrajnában kitűzött céljait. A konfliktust a nyugat elleni küzdelemnek nevezi.
" ["post_title"]=> string(69) "Háromnapos államelnök-választás kezdődik holnap Oroszországban" ["post_excerpt"]=> string(56) "Vlagyimir Putyin harmadik hatéves ciklusára készül. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "haromnapos-allamelnok-valasztast-kezdodik-holnap-oroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 14:05:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 12:05:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436358" ["menu_order"]=> int(10492) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(436356) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 14:00:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 12:00:44" ["post_content"]=> string(490) "Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg ma Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét. A földrengés epicentruma az ország nyugati részén volt, fészke pedig 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett.
A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.
" ["post_title"]=> string(75) "Földrengés rázta meg Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét" ["post_excerpt"]=> string(67) "A rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "foldrenges-razta-meg-ma-montenegro-es-bosznia-hercegovina-hatarvideket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 14:05:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 12:05:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436356" ["menu_order"]=> int(10493) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(436353) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 13:59:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:59:51" ["post_content"]=> string(634) "Előrehozott helyhatósági választásokat jelentett be május 21-ére Pere Aragonés katalán elnök tegnap Barcelonában, miután a tartományi parlament elutasította a regionális kormány által beterjesztett költségvetést.
Az elnök felelőtlennek nevezte a büdzsétervezetet leszavazó képviselőcsoportokat, amelyek szavai szerint pártérdekeiket az ország érdekei elé helyezték, és valójában nem a kormány, hanem Katalónia polgárai ellen voksoltak.
" ["post_title"]=> string(59) "Előrehozott választásokat jelentett be a katalán elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "elorehozott-valasztasokat-jelentett-be-a-katalan-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-18 16:04:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-18 14:04:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436353" ["menu_order"]=> int(10494) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(436351) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 13:59:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:59:05" ["post_content"]=> string(633) "Diplomáciai "státusukkal összeegyeztethetetlen lépések miatt" nemkívánatos személynek minősített két orosz diplomatát Ausztria, és felszólította őket, hogy egy héten belül hagyják el az országot - jelentette be tegnap közleményben az osztrák külügyminisztérium.
Ezzel tizenegyre nőtt az Ausztriából 2020 nyara óta kiutasított orosz diplomaták száma. Mint a korábbi esetekben, most sem ismertették, hogy pontosan milyen lépések miatt, illetve körülmények között hozták meg a döntést.
" ["post_title"]=> string(44) "Ausztria kiutasított két orosz diplomatát" ["post_excerpt"]=> string(94) "Ezzel tizenegyre nőtt az Ausztriából 2020 nyara óta kiutasított orosz diplomaták száma." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ausztria-kiutasitott-ket-orosz-diplomatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 13:59:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:59:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436351" ["menu_order"]=> int(10495) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(436349) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 13:57:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:57:58" ["post_content"]=> string(1483) "Ma van a matematika nemzetközi napja. Március 14-én a matematika egyik leghíresebb számát, a pí-t (π) ünnepeljük. Ennek értéke két tizedesjegy pontossággal 3,14. Ezért választották március 14-ét a pí nemzetközi napjának, amelyet egyre szélesebb körben világszerte különböző rendezvényekkel, vetélkedőkkel és konferenciákkal ünnepelnek.
A nemzetközi pí-napot 1988 óta tartják, de csak 2019-ben nyerte el hivatalos elismerését az UNESCO 40. ülésszakán.
A nemzetközi nap egyik célja a matematika szeretetének közvetítése a fiatalok körében. Az ünneplés fontos üzenete mindemellett az is, hogy a matematika mindenhol jelen van, a matematika szép és hasznos. A Pi - a kör kerületének és átmérőjének hányadosa - egy transzcendens szám, ami azt jelenti, hogy végtelen sok számjegyből áll és nincs benne semmilyen mintázat vagy ismétlődés. Ezért mindig is nagy kihívás volt a Pi értékének minél hosszabb számjegyig történő kiszámítása.
Ez a nap ugyanakkor az emberi szellemtörténet egyik legnagyobb alakja, Albert Einstein születésnapja is. A Nobel-díjas német születésű amerikai fizikus, a relativitáselmélet kidolgozója 145 évvel ezelőtt, 1879 március 14-én született.
" ["post_title"]=> string(7) "Pí-nap" ["post_excerpt"]=> string(39) "Ma van a matematika nemzetközi napja. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "pi-nap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 13:58:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:58:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436349" ["menu_order"]=> int(10496) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(436345) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 13:56:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:56:15" ["post_content"]=> string(555) "Első alkalommal hirdet 40 év feletti alkotóknak irodalmi ösztöndíjat az Iskola Alapítvány. A pályázat egy évre, hét kiválasztott pályázó számára fejenként 48 ezer lejt biztosít, amelynek utalása havi 4 000 lejes részletekben történik.
A jelentkezéseket március 31-ig várják, eredményhirdetésre április 11-én, a magyar költészet napján kerül sor. További részletek az Iskola Alapítvány honlapján érhetők el.
" ["post_title"]=> string(85) "Negyven év feletti alkotóknak hirdet irodalmi ösztöndíjat az Iskola Alapítvány" ["post_excerpt"]=> string(160) "A pályázat egy évre, hét kiválasztott pályázó számára fejenként 48 ezer lejt biztosít, amelynek utalása havi 4 000 lejes részletekben történik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "negyven-ev-feletti-alkotoknak-hirdet-irodalmi-osztondijat-az-iskola-alapitvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 13:56:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:56:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436345" ["menu_order"]=> int(10497) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(436341) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-14 13:54:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:54:25" ["post_content"]=> string(1083) "Az érdekelt magánszemélyek kedden 10 órától iratkozhatnak a termelőkhöz, a jogi személyek pedig a telefonos alkalmazásban tölthetik fel a szükséges dokumentumokat.
Tavalyhoz képest felére csökkent a teljesen elektromos autókra nyújtott kedvezmény, azaz 5 ezer lej. Maximum 70 ezer euró értékű új autót lehet vásárolni és legalább egy roncsot le kell adni - közölte a környezetvédelmi minisztérium.
A klasszikus Roncsautó program keretében a hálózatról nem tölthető hibrid és belső égésű motorral felszerelt gépkocsikra lehet támogatást kérni. Itt az állam 7 ezer lejt ad egy és 10 ezer lejt két roncsautó leadására. A klasszikus roncsautó program költségvetése is csökkent, a tavalyi 560 millióról 300 millió lejre. Újdonság idén, hogy a program keretében vásárolt autókra matricát tesznek, amelyet meg kell őrizni a program érvényessége idején.
" ["post_title"]=> string(48) "Március 19-én indul az idei Roncsautó program" ["post_excerpt"]=> string(106) "Tavalyhoz képest felére csökkent a teljesen elektromos autókra nyújtott kedvezmény, azaz 5 ezer lej." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "marcius-19-en-indul-az-idei-roncsauto-program" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-14 13:54:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-14 11:54:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436341" ["menu_order"]=> int(10498) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(436400) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-15 14:51:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-15 12:51:25" ["post_content"]=> string(1952) "
A Kolozsvári Rádió a Román Rádiótársasághoz (SRR) tartozó regionális közszolgálati rádióadó, amely románul és magyarul sugározza műsorát.
Kezdetben, azaz 1954-ben négy tartománynak szóltak a Kolozsvári Rádió műsorai: Kolozsvár, Nagyvárad, Nagybánya és a Magyar Autonóm Tartomány dolgozóinak. Az 1968-as megyésítés után, és ma is 8 megyében hallható a Kolozsvári Rádió. Vételkörzete Közép-Erdély és Partium területe (Beszterce-Naszód, Bihar, Fehér, Kolozs,Máramaros, Szatmár, Szeben és Szilágy megyék), ahol körülbelül a Romániában élő magyarok 34 százalékához jut el.
A Kolozsvári Rádió 1954. március 15-én 16 órától sugározta első műsorát, egy-egy órát román és magyar nyelven, önálló stúdióból. Ekkor még nem létezett külön magyar szerkesztőség, mégis sok jelentős magyar kulturális produkció született itt, ám később az akkori hatalom igyekezett fokozatoan csökkenteni a magyar nyelvű adásidőt. Ennek a csúcsa 1985 január 12-én következett be, amikor az egész stúdiót központi utasításra felszámolták, az értékes hangszalagokat őrző Aranyszalagtárt Jilavára, Románia leghírhedtebb börtönébe szállították át.
A romániai forradalom után, 1989 decemberétől ismét működik a kolozsvári rádió magyar nyelvű műsora, amely 2004 óta a nap 24 órájában hallható.
