Az év végéig meghosszabbítja a kormány az energiaárak támogatását a jelenlegi formában március 31-i lejárta után is – jelentette be a miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
" ["post_title"]=> string(81) "Az első fél évben 2 százalékra mérséklődött az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-fel-evben-2-szazalekra-merseklodott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465858" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(465856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:44" ["post_content"]=> string(740) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
" ["post_title"]=> string(75) "A PSD nem szavazza meg a bértörvény tervezetét a jelenlegi formájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-psd-nem-szavazza-meg-a-bertorveny-tervezetet-a-jelenlegi-formajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3551 (24) { ["ID"]=> int(465854) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:51:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:51:28" ["post_content"]=> string(1006) "A magyar kormány a jövőben is támogatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket – közölte Facebook-oldalán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A bejegyzés szerint a Pro Bono Publico konzorcium igazgatótanácsát csütörtökön Budapesten fogadta Tarr Zoltán, a magyar Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetője. A konzorciumot többek között Tonk Márton, a Sapientia rektora, Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, valamint Kovács Sándor, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora képviselte. A közlés szerint a magyar kormány képviselői meghallgatták az intézményvezetők beszámolóit, majd Tarr Zoltán megerősítette, hogy a magyar kormány továbbra is finanszírozza az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket. Azt is jelezte, hogy áttekintik az elmúlt tíz évben nyújtott támogatások felhasználásának tapasztalatait.
" ["post_title"]=> string(62) "A Sapientia EMTE számíthat a magyar kormány támogatására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-sapientia-emte-is-szamithat-a-magyar-kormany-tamogatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465854" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3253 (24) { ["ID"]=> int(465861) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 13:02:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 10:02:34" ["post_content"]=> string(736) "Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.

Az év végéig meghosszabbítja a kormány az energiaárak támogatását a jelenlegi formában március 31-i lejárta után is – jelentette be a miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
Újabb állampapírokat bocsát ki a pénzügyminisztérium, a FIDELIS kötvények kamata 7,95 százalék – közölte a pénzügyminiszter. Tánczos Barna szerint mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők az állampapírok a FIDELIS program keretében.
(tovább…) Continue Reading
A légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
(tovább…) Continue Reading
A miniszterelnök ellenőrző testülete befejezte a vizsgálódásait a Nemzeti Történelmi Múzeumnál és a művelődésügyi minisztériumnál a dák kincsek hollandiai kiállításával kapcsolatban.
(tovább…) Continue Reading
Több száz bejelentés érkezett a holland rendőrséghez a román kincsek lopásával kapcsolatban.
(tovább…) Continue Reading
Az MVM Csoport becslései szerint idén júniusban vagy júliusban zárulhat le az E.ON Energie Románia felvásárlása – nyilatkozta a Portfolio.hu portálnak adott interjúban Mátrai Károly vezérigazgató.
(tovább…) Continue Reading
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2024-ben 12 területen vizsgálta meg Románia előrelépéseit, és mind a 12 értékelés sikeresen lezárult – számolt be a Facebook-oldalán Luca Niculescu, Románia OECD-csatlakozási folyamatának országos koordinátora.
(tovább…) Continue Reading
A következő négy hétre szóló előrejelzést adtak ki a meteorológusok. Ezek szerint főként a jövő héten hideg lesz, a hegyvidéken és völgyekben fagyos éjszakákra és reggelekre kell számítani.
(tovább…) Continue Reading
A használt autók vásárlóinak tett közzé tanácsokat az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. A hivatal honlapján megjelent közlemény szerint azt javasolják a vevőknek, hogy először győződjenek meg, hogy az eladó gazdasági szereplő törvényesen működik-e, olvassák el más ügyfelek véleményét, amennyiben online vásárolnak.
(tovább…) Continue Reading
A román hadsereg különleges egységeinek hivatásos katonái nem vesznek részt magán biztonsági küldetésekben Afrikában Horaţiu Potra vezetésével – közölte a nemzetvédelmi minisztérium szóvivője.
(tovább…) Continue Reading
Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni, szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik külföldrõl fogadnak el pénzt a magyar politika befolyásolására – jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában.
(tovább…) Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá, amelynek értelmében Washington szankciókkal sújtja a Nemzetközi Büntetõbíróságot az Egyesült Államok és közeli szövetségese, Izrael ellen folytatott eljárások miatt, köztük azért, mert szerinte visszaélt hatalmával, amikor alaptalanul elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök és volt védelmi minisztere, Joáv Gallant ellen.
(tovább…) Continue ReadingAz év végéig meghosszabbítja a kormány az energiaárak támogatását a jelenlegi formában március 31-i lejárta után is - jelentette be a miniszterelnök.
Marcel Ciolacu szerint semmiképpen nem mondanak le erről a lakosságot támogató intézkedésről. Hozzátette, a kormány valószínűleg a jövő héten állapítja meg, hogy milyen összeggel támogatja a kis és közepes nyugdíjasokat, mivel az idei költségvetésben nem szerepel a nyugdíjak inflációarányos emelése.
" ["post_title"]=> string(52) "Energia ártámogatás és segély a nyugdíjasoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "energia-artamogatas-es-segely-a-nyugdijasoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:10:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:10:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447047" ["menu_order"]=> int(4987) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3518 (24) { ["ID"]=> int(447043) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:09:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:09:17" ["post_content"]=> string(875) "Újabb állampapírokat bocsát ki a pénzügyminisztérium, a FIDELIS kötvények kamata 7,95 százalék – közölte a pénzügyminiszter. Tánczos Barna szerint mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők az állampapírok a FIDELIS program keretében.
A lakosság számára az államkötvények vásárlása biztonságos és előnyös, az állam számára pedig a költségvetési hiány finanszírozásának legjobb módja, hiszen így a kötvények után fizetett kamat közvetlenül az állampolgárokhoz kerül vissza – mondta Tánczos Barna. Hozzátette, a pénzügyi előnyök mellett a véradást is ösztönzik, hiszen magasabb kamatot kaphatnak azok a FIDELIS állampapírvásárlók, akik vért adnak.
" ["post_title"]=> string(52) "Ismét a lakosságtól vesz fel kölcsönt az állam" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "ismet-a-lakossagtol-vesz-fel-kolcsont-az-allam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:13:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:13:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447043" ["menu_order"]=> int(4988) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(447041) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:05:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:05:41" ["post_content"]=> string(680) "A légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
A tárcavezető megjegyezte, hogy a pandémia idején hozott szélsőséges intézkedés, az iskolák bezárása 'nagyon sok családot traumatizált'. Pedig amikor ezt az intézkedést meghozták, országos szinten hetente 35 koronavírusos esetet regisztráltak - emlékeztetett.
" ["post_title"]=> string(29) "Nem zárják be az iskolákat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nem-zarjak-be-az-iskolakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:05:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:05:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447041" ["menu_order"]=> int(4989) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3552 (24) { ["ID"]=> int(447039) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:04:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:04:40" ["post_content"]=> string(693) "A miniszterelnök ellenőrző testülete befejezte a vizsgálódásait a Nemzeti Történelmi Múzeumnál és a művelődésügyi minisztériumnál a dák kincsek hollandiai kiállításával kapcsolatban.
Erről Marcel Ciolacu számolt be az újságíróknak a kormány csütörtöki ülése előtt. A miniszterelnök nem kívánta részletezni az ellenőrző testület előzetes jelentését. Annyit mondott: úgy tűnik, a kiállítást sietősen szervezték meg, hogy a tervezett időpontban megnyithassák az asseni Drents Múzeumban.
" ["post_title"]=> string(37) "Befejeződött a romániai vizsgálat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "befejezodott-a-romaniai-vizsgalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:04:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:04:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447039" ["menu_order"]=> int(4990) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3489 (24) { ["ID"]=> int(447037) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:03:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:03:38" ["post_content"]=> string(766) "Több száz bejelentés érkezett a holland rendőrséghez a román kincsek lopásával kapcsolatban.
A holland rendőrség közlése szerint a Drents Múzeumból történt lopásra vonatkozó információk főként arra vonatkoznak, hogy hol látták az elkövetőket és kikkel találkoztak a rablók. Ezek segítségével próbálják megtalálni az ellopott tárgyakat - monda a holland rendőrség egyik magas rangú tisztviselője. A három gyanusított továbbra sem hajlandó megmondani mit tettek az ellopott tárgyakkal, egy negyedik gyanúsítottat pedig azonosítottak, de még nem sikerült elfogni.
" ["post_title"]=> string(32) "Folyik a nyomozás Hollandiában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "folyik-a-nyomozas-hollandiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:03:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:03:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447037" ["menu_order"]=> int(4991) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3488 (24) { ["ID"]=> int(447035) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:02:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:02:34" ["post_content"]=> string(1755) "Az MVM Csoport becslései szerint idén júniusban vagy júliusban zárulhat le az E.ON Energie Románia felvásárlása - nyilatkozta a Portfolio.hu portálnak adott interjúban Mátrai Károly vezérigazgató.
Magyarország második legnagyobb vállalata decemberben jelentette be, hogy megállapodást írt alá az E.ON romániai lakossági és ügyfélmegoldások üzletágának adásvételéről. Január közepén a román energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy értesítette az ügyletről a közvetlen külföldi befektetéseket átvilágító bizottságot. A szaktárca ezt azzal indokolta, hogy szükségesnek tartja a tranzakció Románia nemzetbiztonságára gyakorolt hatásának mélyreható elemzését.
Az interjúra reagálva Sebastian Burduja energiaügyi miniszter azt mondta, a felvásárlást a lehető legszigorúbban fogják elemezni az illetékesek, és a végső döntést a szükséges vizsgálatok elvégzése után hozzák meg.
Az ügyben megszólalt a Versenytanács elnöke is, aki úgy nyilatkozott, hogy várhatóan a Legfelsőbb Védelmi Tanács asztalára kerül az E.ON Energie Románia MVM általi felvásárlása. Bogdan Chirițoiu kifejtette: a tranzakció nemzetbiztonsági szempontból 'nem problémamentes', és 'alapos tanulmányozásra' szorul. Erre pedig a CSAT-ot fogják felkérni - jelentette ki, hozzátéve, hogy az állítását többek között a külföldi befektetéseket átvilágító bizottság tagjainak nyilatkozataira alapozza.
" ["post_title"]=> string(52) "A védelmi tanács is beleszól az energia bizniszbe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-vedelmi-tanacs-is-beleszol-az-energia-bizniszbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:02:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:02:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447035" ["menu_order"]=> int(4992) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3484 (24) { ["ID"]=> int(447033) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:01:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:01:24" ["post_content"]=> string(787) "A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2024-ben 12 területen vizsgálta meg Románia előrelépéseit, és mind a 12 értékelés sikeresen lezárult - számolt be a Facebook-oldalán Luca Niculescu, Románia OECD-csatlakozási folyamatának országos koordinátora.
A külügyi államtitkár bejegyzése szerint a legutóbbi két véleményezés a halászati és az egészségügyi bizottságtól származott. Luca Niculescu közölte, hogy még 13 bizottsági értékelésnek kell lezárulnia, és ha tartani lehet a jelenlegi ütemet, akkor Románia a terveknek megfelelően 2026-ban csatlakozhat az OECD-hez.
" ["post_title"]=> string(49) "Jól halad a Románia felzárkózása az OECD-hez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jol-halad-a-romania-felzarkozasa-az-oecd-hez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:01:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:01:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447033" ["menu_order"]=> int(4993) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3485 (24) { ["ID"]=> int(447031) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:00:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:00:09" ["post_content"]=> string(828) "A következő négy hétre szóló előrejelzést adtak ki a meteorológusok. Ezek szerint főként a jövő héten hideg lesz, a hegyvidéken és völgyekben fagyos éjszakákra és reggelekre kell számítani.
Az idő február 17-20-tól kezd lassan enyhülni, a legmelegebb a nyugati országrészben lesz. A hőmérsékleti csúcsértékek -2 és +10 fok között lesz, ennél hidegebb csak a Keleti Kárpátokban, a völgyekben várható. Csapadékra a következő hónap első és utolsó hetén nem kell számítani, a másik két héten a sok évi átlagnak megfelelő lesz a csapadékmennyiség - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
" ["post_title"]=> string(36) "Hideg lesz a következő hetekben is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "hideg-lesz-a-kovetkezo-hetekben-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:00:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:00:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447031" ["menu_order"]=> int(4994) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3486 (24) { ["ID"]=> int(447029) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 13:58:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:58:49" ["post_content"]=> string(1156) "A használt autók vásárlóinak tett közzé tanácsokat az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. A hivatal honlapján megjelent közlemény szerint azt javasolják a vevőknek, hogy először győződjenek meg, hogy az eladó gazdasági szereplő törvényesen működik-e, olvassák el más ügyfelek véleményét, amennyiben online vásárolnak.
Fontos megnézni a gépkocsi belsejét és külsejét egyaránt, illetve összehasonlítani az illető autóval azonos márkájú és gyártási évű más gépkocsik árát. A fogyasztóvédelmi felügyelők ugyanakkor javasolják, hogy vizsgáltassák meg egy megbízható szerelővel a vásárolandó autót. Hasznos továbbá ellenőrizni, hogy azonos a papírokban és az autón szereplő alvázszám. Ezen kívül a gépkocsinyilvántartó hivatal, a RAR honlapján ellenőrizhető a jármű szervízelési története és a megtett kilométerek száma. További információk a fogyasztóvédelem honlapján, az anpc.ro. címen találhatók.
" ["post_title"]=> string(43) "Tanácsok a használt autót vásárlóknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "tanacsok-a-hasznalt-autot-vasarloknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:58:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:58:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447029" ["menu_order"]=> int(4995) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3478 (24) { ["ID"]=> int(447027) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 13:57:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:57:16" ["post_content"]=> string(1041) "A román hadsereg különleges egységeinek hivatásos katonái nem vesznek részt magán biztonsági küldetésekben Afrikában Horaţiu Potra vezetésével - közölte a nemzetvédelmi minisztérium szóvivője.
Constantin Spînu ezzel cáfolta a sajtóban megjelent információkat és elmondta, egyetlen román katona sem vett ki fizetetlen szabadságot, hogy magán küldetésekben vegyen részt Afrikában. Az ellenőrzés során kiderült, hogy 2022-2024 között a különleges egységek egyetlen katonája volt fizetetlen szabadságból objektív okokból, semmi köze nem lévén a cikkben foglaltakhoz. A PressOne online kiadvány szerint az elmúlt három évben Horaţiu Potra mintegy ezer román zsoldost szállított Kongóba, köztük a román hadsereg elit struktúráiban dolgozókat, titkosszolgálati személyzetet és a rendőrségi külön egységek alkalmazottait.
" ["post_title"]=> string(36) "Román katonák nem voltak Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "roman-katonak-nem-voltak-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:57:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:57:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447027" ["menu_order"]=> int(4996) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3477 (24) { ["ID"]=> int(447025) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 13:56:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:56:18" ["post_content"]=> string(1036) "Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni, szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik külföldrõl fogadnak el pénzt a magyar politika befolyásolására - jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az Amerikából érkezõ összes pénzt nyilvánosságra kell hozni, és szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik azt fogadják. Azt mondta, most végre egy olyan idõablak nyílik ki, amikor a szuverenitást legnagyobb értéknek elfogadó kormány van Amerikában és Magyarországon is. Õk most csinálják azt, amit mi itt már 15 éve építünk, most van az a pillanat, amikor ezekkel a nemzetközi hálózatokkal le kell számolni, ki kell õket söpörni, jogilag lehetetlenné kell tenni a létezésüket – közölte Orbán Viktor.
" ["post_title"]=> string(60) "A Soros-hálózat kitakarításáról beszélt Orbán Viktor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "a-soros-halozat-kitakaritasarol-beszelt-orban-viktor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:56:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:56:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447025" ["menu_order"]=> int(4997) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3494 (24) { ["ID"]=> int(447023) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 13:54:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:54:46" ["post_content"]=> string(948) "Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá, amelynek értelmében Washington szankciókkal sújtja a Nemzetközi Büntetõbíróságot az Egyesült Államok és közeli szövetségese, Izrael ellen folytatott eljárások miatt, köztük azért, mert szerinte visszaélt hatalmával, amikor alaptalanul elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök és volt védelmi minisztere, Joáv Gallant ellen.
A rendelet értelmében az Egyesült Államok "kézzelfogható és jelentõs következményekkel járó intézkedéseket hoz az ICC kihágásaiért felelõs személyekkel szemben". Ez vonatkozhat ingatlanok és eszközök lefoglalására, valamint arra is, hogy megtilthatják ICC-tisztviselõk és alkalmazottak, továbbá rokonaik belépését az Egyesült Államokba.
" ["post_title"]=> string(41) "Trump bünteti a nemzetközi bíróságot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "trump-bunteti-a-nemzetkozi-birosagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:54:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:54:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447023" ["menu_order"]=> int(4998) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(447047) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 14:10:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:10:36" ["post_content"]=> string(649) "Az év végéig meghosszabbítja a kormány az energiaárak támogatását a jelenlegi formában március 31-i lejárta után is - jelentette be a miniszterelnök.
Marcel Ciolacu szerint semmiképpen nem mondanak le erről a lakosságot támogató intézkedésről. Hozzátette, a kormány valószínűleg a jövő héten állapítja meg, hogy milyen összeggel támogatja a kis és közepes nyugdíjasokat, mivel az idei költségvetésben nem szerepel a nyugdíjak inflációarányos emelése.
" ["post_title"]=> string(52) "Energia ártámogatás és segély a nyugdíjasoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "energia-artamogatas-es-segely-a-nyugdijasoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 14:10:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 12:10:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447047" ["menu_order"]=> int(4987) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39312) ["max_num_pages"]=> int(3276) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "717b75dc70c68344231dc6bf5430da47" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:73fbd274303ff9cd928d25c3cd49f09e" }