A demonstrációk résztvevői Románia európai irányvonala mellett tettek hitet. A legnagyobb megmozdulás Bukarestben zajlott, ahol a szervezők szerint mintegy tízezer ember gyűlt össze az Egyetem téren, majd innen indultak el a kormánypalota felé.
Sokan Románia és az Európai Unió zászlaját vitték magukkal, míg mások olyan transzparenseket tartottak magasba, mint „Apa itt harcolt a szabadságért, én a demokráciáért fogok”.
Hasonló felvonulásokat tartottak Egy út: EURÓPA mottóval Kolozsvárott, Temesvárott, Jászvásáron, valamint Brüsszelben is.
A minden évben május 9-én megrendezett Európa-nap az európai béke és egység ünnepe. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon adta ki a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozatot, amely megteremtette az európai együttműködés alapjait.