A nyugat-balkáni országokban ismét bojkottot hirdettek a magas árakat alkalmazó boltok ellen pénteken, miután az egy héttel ezelõtti akció a szervezõk szerint a legtöbb helyen sikerrel járt.
(tovább…) Continue Reading
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
" ["post_title"]=> string(81) "Az első fél évben 2 százalékra mérséklődött az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-fel-evben-2-szazalekra-merseklodott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465858" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(465856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:44" ["post_content"]=> string(740) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
" ["post_title"]=> string(75) "A PSD nem szavazza meg a bértörvény tervezetét a jelenlegi formájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-psd-nem-szavazza-meg-a-bertorveny-tervezetet-a-jelenlegi-formajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(465854) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:51:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:51:28" ["post_content"]=> string(1006) "A magyar kormány a jövőben is támogatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket – közölte Facebook-oldalán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A bejegyzés szerint a Pro Bono Publico konzorcium igazgatótanácsát csütörtökön Budapesten fogadta Tarr Zoltán, a magyar Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetője. A konzorciumot többek között Tonk Márton, a Sapientia rektora, Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, valamint Kovács Sándor, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora képviselte. A közlés szerint a magyar kormány képviselői meghallgatták az intézményvezetők beszámolóit, majd Tarr Zoltán megerősítette, hogy a magyar kormány továbbra is finanszírozza az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket. Azt is jelezte, hogy áttekintik az elmúlt tíz évben nyújtott támogatások felhasználásának tapasztalatait.
" ["post_title"]=> string(62) "A Sapientia EMTE számíthat a magyar kormány támogatására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-sapientia-emte-is-szamithat-a-magyar-kormany-tamogatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465854" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(465861) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 13:02:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 10:02:34" ["post_content"]=> string(736) "Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.

A nyugat-balkáni országokban ismét bojkottot hirdettek a magas árakat alkalmazó boltok ellen pénteken, miután az egy héttel ezelõtti akció a szervezõk szerint a legtöbb helyen sikerrel járt.
(tovább…) Continue Reading
Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetõen rivális drogkereskedõ bandák összecsapásához köthetõ lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.
(tovább…) Continue Reading
A gyártó szerint a csirkehúst egyetlen csirketojásból vett sejtmintából növesztették.
Continue Reading
Az amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a transznemű sportolóknak, hogy részt vegyenek a női sportversenyeken.
Continue Reading
Mahmúd Abbász palesztin elnök határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát.
Continue Reading
A Kreml szóvivője üdvözölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentését, miszerint az egypólusú rendszer anomália.
Continue Reading
A korábbi miniszterelnök kifejezte reményét, hogy visszavonulását a törvényhozásból „természetes” gesztusként értelmezik.
Continue Reading
Errőé Mátrai Károly, az MVM csoport vezérigazgatója nyilatkozott ma.
Continue Reading
A szolgáltatásért továbbra is fizetniük kell az ingatlanberuházóknak.
Continue Reading
A NIS Petrol 2012 óta van jelen Romániában, ahol 19 üzemanyagtöltő állomást működtet Gazprom márkanévvel.
Continue Reading
Az adatok nem tartalmazzák a személygépkocsi- és a motorkerékpár-értékesítéseket.
Continue Reading
2025-ben havi 292 lejes összeget utalnak a 2 és 18 év közötti gyermekek számára.
Continue ReadingA nyugat-balkáni országokban ismét bojkottot hirdettek a magas árakat alkalmazó boltok ellen pénteken, miután az egy héttel ezelõtti akció a szervezõk szerint a legtöbb helyen sikerrel járt.
Szerbiában, Montenegróban, Észak-Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában a múlt hét végére a fogyasztóvédelmi szervezetek hirdettek bojkottot a szerintük irreálisan magas árszabást alkalmazó üzletek ellen. A bojkottal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az embereknek elegük van abból, hogy az európai uniós áraknál is drágábban árulnak bizonyos termékeket, fõleg élelmiszereket az üzletekben. A nagy boltok elkerülését azért javasolták a fogyasztóvédelmi szervezetek, mert úgy vélik, a nagy cégek egyezséget kötöttek a magas árak érvényesítésérõl. Az Eurostat adatai szerint az élelmiszerek ára Szerbiában 2023-ban az európai uniós átlag 95 százaléka, a fizetéseké 40 százaléka volt, és a 2024-es adatok ennél is lesújtóbbak lehetnek - közölte Branimir Jovanovic közgazdász a BBC szerbiai irodájának beszámolója szerint.
" ["post_title"]=> string(40) "Hétvégén sem vásárolnak a boltokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "hetvegen-sem-vasarolnak-a-boltokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:53:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:53:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447021" ["menu_order"]=> int(4999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(447019) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-07 13:52:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:52:24" ["post_content"]=> string(841) "Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetõen rivális drogkereskedõ bandák összecsapásához köthetõ lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében - közölte a belga ügyészség.
Az anderlechti Peterbos negyed, ahol a lövöldözés történt, a drogkereskedelem egyik központja. Csütörtök hajnalban is történt egy lövöldözés a brüsszeli Anderlecht negyed Clémenceau metróállomása közelében, egy embert kézifegyverrel lábon lõttek. Szerdán ugyanazon a helyen, két gépkarabéllyal felfegyverzett férfi a levegõbe lõtt, a támadásban senki sem sebesült meg, de komoly fennakadások keletkeztek több közlekedési vonalon.
" ["post_title"]=> string(34) "Megint lövöldöztek Brüsszelben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "megint-lovoldoztek-brusszelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:52:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:52:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447019" ["menu_order"]=> int(5000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3562 (24) { ["ID"]=> int(446995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:59:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:59:16" ["post_content"]=> string(1138) "Laboratóriumban növesztett csirkehússal készült kutyatáp került forgalomba az Egyesült Királyságban – adta hírül ma a The Guardian című brit napilap.
A gyártó szerint a csirkehúst egyetlen csirketojásból vett sejtmintából növesztették, melyből állításuk szerint annyi húst lehet előállítani, hogy "örökre" elegendő lenne a háziállatoknak. Véleményük szerint a mesterségesen előállított hús "ugyanolyan ízletes és tápláló, mint a hagyományos csirkemell", és tartalmazza a háziállatok egészségéhez szükséges aminosavakat, zsírsavakat, ásványi anyagokat és vitaminokat.
Júliusban az Egyesült Királyság lett az első európai ország, amely támogatta a háziállatok számára készült eledelekben a laborban növesztett hús felhasználását a Meatly cég számára, melyet a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium és az Állat- és Növényegészségügyi Hivatal is jóváhagyott.
" ["post_title"]=> string(86) "Laborban növesztett hússal készült kutyatáp került forgalomba Nagy-Britanniában" ["post_excerpt"]=> string(94) "A gyártó szerint a csirkehúst egyetlen csirketojásból vett sejtmintából növesztették." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "laborban-novesztett-hussal-keszult-kutyatap-kerult-forgalomba-nagy-britanniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-06 12:59:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:59:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446995" ["menu_order"]=> int(5003) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3530 (24) { ["ID"]=> int(446992) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:58:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:58:08" ["post_content"]=> string(412) "Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a transznemű sportolóknak, hogy részt vegyenek a női sportversenyeken.
Kijelentette, hogy “a női sportok elleni háborúnak vége”. Múlt héten az elnök azt is megtiltotta a transzneműeknek, hogy belépjenek a hadseregbe.
" ["post_title"]=> string(86) "Donald Trump megtiltja a transznemű sportolók részvételét a női sportversenyeken" ["post_excerpt"]=> string(138) "Az amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a transznemű sportolóknak, hogy részt vegyenek a női sportversenyeken. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "donald-trump-megtiltja-a-transznemu-sportolok-reszvetelet-a-noi-sportversenyeken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-06 12:58:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:58:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446992" ["menu_order"]=> int(5004) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(446989) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:56:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:56:53" ["post_content"]=> string(2132) "Megosztja a nemzetközi közvéleményt Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata, miszerint az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet, miután lakosságát áttelepítették más országokba.
A kínai külügyminisztérium szóvivője emlékeztet, hogy Kína mindig is úgy vélte, a háború után a Gázai övezetben a kormányzás alapelve, hogy a 'palesztinok irányítják Palesztinát'. Kína tehát ellenezi az emberek erőszakos áttelepítését. A békekötés során a rendezést a kétállami megoldás megvalósítása felé kell terelni, tartós stabilitást teremtve a Közel-Keleten – tette hozzá a szóvivő.
Szaúd-Arábia elutasít minden olyan kísérletet, amely a palesztinok szülőföldjükről való kiszorítására irányul, és közleményben jelentette ki, hogy a palesztin állam megteremtése nélkül nem fog kapcsolatokat létesíteni Izraellel.
Franciaország is ellenzi a gázai palesztin lakosság erőszakos kitelepítését, hangsúlyozva, hogy ez a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne.
Oroszország szerint a közel-keleti rendezés csak a kétállami megoldás mentén lehetséges.
Az ausztrál kormány is a kétállami megoldást támogatja, hogy a térségben "mind az izraeliek, mind a palesztinok békében és biztonságban élhessenek". Trump terveinek nem csak ellenzői, hanem támogatói is vannak szerte a világon, így Izraelben is egyetért vele a kormány és a közvélemény egy része.
Mahmúd Abbász palesztin elnök határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát – jelentette ki a palesztin politikus szóvivője. A közlemény szerint a palesztinok kitelepítése súlyosan sértené a nemzetközi jogot.
" ["post_title"]=> string(81) "Megosztja a nemzetközi közvéleményt Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata" ["post_excerpt"]=> string(151) "Mahmúd Abbász palesztin elnök határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "megosztja-a-nemzetkozi-kozvelemenyt-donald-trump-amerikai-elnok-nyilatkozata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-06 12:56:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:56:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446989" ["menu_order"]=> int(5005) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(446987) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:54:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:54:40" ["post_content"]=> string(1043) "Kormányhivatalokon keresztül párbeszéd folyik Oroszország és az Egyesült Államok között, a kapcsolatok intenzívebbé váltak – jelentette ki tegnap Dmitrij Peszkov.
A Kreml szóvivője üdvözölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentését, miszerint az egypólusú rendszer anomália, a multipolaritás a mai valóság.
A szóvivő szerint ezek a szavak összhangban vannak Oroszország látásmódjával. Trumpnak a gázai lakosok áttelepítésére vonatkozó kijelentésére reagálva azt mondta, a Kreml "meghallotta" amerikai elnök szavait, de felhívta a figyelmet arra is, hogy az arab országok elutasítják
az ötletet. Hangsúlyozta, hogy Oroszország az ENSZ által elfogadott, kétországi megoldást célzó palesztin megközelítéséből indul ki. "Ezt támogatjuk, és úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen lehetséges opció" - mondta.
Lemondott szenátori mandátumáról Nicolae Ciucă volt házelnök, korábbi miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke.
Ciucă Facebook-üzenetében kifejezte reményét, hogy visszavonulását a törvényhozásból "természetes" gesztusként értelmezik, tekintettel arra, hogy szenátori tisztségét a PNL támogatásával nyerte el. Leszögezte: meggyőződéses liberális marad, a jobbközép politikai értékek rendíthetetlen híve, aki "immár nem a reflektorok fényében, hanem egyszerű PNL-tagként tisztességgel és méltósággal támogatja a magánkezdeményezést, demokráciát és családot".
A tartalékos tábornok Nicolae Ciucát, a hadsereg korábbi (2015-2019) vezérkari főnökét Klaus Iohannis államfő vitte a nagypolitikába.
" ["post_title"]=> string(51) "Lemondott szenátori mandátumáról Nicolae Ciucă" ["post_excerpt"]=> string(134) "A korábbi miniszterelnök kifejezte reményét, hogy visszavonulását a törvényhozásból "természetes" gesztusként értelmezik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "lemondott-szenatori-mandatumarol-nicolae-ciuca" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-06 12:46:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:46:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446982" ["menu_order"]=> int(5007) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(446979) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:37:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:37:40" ["post_content"]=> string(948) "Idén nyáron zárulhat le az E.ON Energie Románia felvásárlása - nyilatkozta a Portfolio.hu portálnak adott mai interjúban Mátrai Károly, az MVM csoport vezérigazgatója.
Mint arról beszámoltunk, Magyarország második legnagyobb vállalata decemberben jelentette be, hogy megállapodást írt alá az E.ON romániai lakossági és ügyfélmegoldások üzletágának adásvételéről. Eszerint az MVM Csoport megvásárolja az E.ON 68 százalékos részesedését az E.ON Energie Romániában, valamint 98 százalékos részesedést szerez az E.ON Asist Completben.
A szóban forgó interjúban Mátrai Károly leszögezte, hogy az MVM Csoport, ha megkapja a jóváhagyást a tranzakcióra, akkor helyi gázforrásokra támaszkodva szeretnék ellátni a román leánycéget'.
" ["post_title"]=> string(67) "Idén nyáron zárulhat le az E.ON Energie Románia felvásárlása" ["post_excerpt"]=> string(74) "Errőé Mátrai Károly, az MVM csoport vezérigazgatója nyilatkozott ma." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "iden-nyaron-zarulhat-le-az-e-on-energie-romania-felvasarlasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-06 12:37:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:37:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446979" ["menu_order"]=> int(5008) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3523 (24) { ["ID"]=> int(446977) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:29:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:29:12" ["post_content"]=> string(1315) "A telekkönyvi kivonatok kikéréséért a telek- és ingatlantulajdonosok ezentúl nem fizetnek díjat – jelentette be ma bukaresti sajtótájékoztatóján Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.
Az intézkedés legkésőbb április 10-én lép érvénybe, a virtuálisan igényelt kivonatok pedig nyártól lesznek ingyenesek. A miniszter hozzátette, hogy eltörlik a telekelési díjat is.
Tavaly a kataszteri hivatal – a fejlesztési minisztérium alárendeltségében működő közintézmény – 3,5 millió telekkönyvi kivonatot állított ki, és 60 millió lejt szedett be a szolgáltatásért.
A szolgáltatásért továbbra is fizetniük kell az ingatlanberuházóknak, akik egyszerre több tucat kivonatot igényelnek, valamint azoknak a személyeknek, akik más tulajdonáról kérnek telekkönyvi kivonatot – tette hozzá a miniszter.
Az orosz gázipari vállalat nevét viselő kutak soha nem voltak nyereségesek – írja az economica.net.
A Gazprom benzinkutakat nem közvetlenül az orosz állami gázipari vállalat üzemelteti, hanem a szerb NIS, mely mögött a Gazprom áll. „A vezetőség számol az említett piacokról történő kivonulás lehetőségével, ha a kihívások fennmaradnak vagy súlyosbodnak, beleértve az aktívumok teljes vagy részleges eladásának a mérlegelését” – idézi a maszol.ro a NIS 2024-es harmadik negyedévi pénzügyi jelentéséből.
A NIS Petrol 2012 óta van jelen Romániában, ahol 19 üzemanyagtöltő állomást működtet Gazprom márkanévvel. A cég kilátásait rontja, hogy január 10-én az Egyesült Államok szankcionálta anyavállalatát, a NIS-t, mivel annak többségi tulajdonosa a Gazprom.
" ["post_title"]=> string(53) "Kivonulhat a Gazprom Romániából és Bulgáriából" ["post_excerpt"]=> string(118) "A NIS Petrol 2012 óta van jelen Romániában, ahol 19 üzemanyagtöltő állomást működtet Gazprom márkanévvel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "kivonulhat-a-gazprom-romaniabol-es-bulgariabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-06 12:27:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:27:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446975" ["menu_order"]=> int(5010) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(446972) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-06 12:10:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-06 10:10:38" ["post_content"]=> string(970) "Tavaly a nyers adatok szerint 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom hazánkban 2023-hoz képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 14,8 százalékos, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítésének 3,8 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 3,6 százalékos gyarapodása járult hozzá.
Tavaly novemberhez viszonyítva decemberben a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal nőtt, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint pedig 1,3 százalékkal csökkent a román kiskereskedelmi forgalom.
Az említett adatok a személygépkocsi- és a motorkerékpár-értékesítéseket nem tartalmazzák.
Holnaptól folyósítják a bankszámlákra a februári gyermektámogatásokat – derül ki az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) közleményéből.
2025-ben havi 719 lejes juttatásban részesülnek a 2 éves korig, illetve a fogyatékkal élő gyermekek és 292 lejes összeget utalnak a 2 és 18 év közötti gyermekek számára.
Az állami juttatásokat a szülők és törvényes gyámok bankszámlájára utalják, de készpénz formájában is át lehet venni a postahivatalokban.
A nyugat-balkáni országokban ismét bojkottot hirdettek a magas árakat alkalmazó boltok ellen pénteken, miután az egy héttel ezelõtti akció a szervezõk szerint a legtöbb helyen sikerrel járt.
Szerbiában, Montenegróban, Észak-Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában a múlt hét végére a fogyasztóvédelmi szervezetek hirdettek bojkottot a szerintük irreálisan magas árszabást alkalmazó üzletek ellen. A bojkottal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az embereknek elegük van abból, hogy az európai uniós áraknál is drágábban árulnak bizonyos termékeket, fõleg élelmiszereket az üzletekben. A nagy boltok elkerülését azért javasolták a fogyasztóvédelmi szervezetek, mert úgy vélik, a nagy cégek egyezséget kötöttek a magas árak érvényesítésérõl. Az Eurostat adatai szerint az élelmiszerek ára Szerbiában 2023-ban az európai uniós átlag 95 százaléka, a fizetéseké 40 százaléka volt, és a 2024-es adatok ennél is lesújtóbbak lehetnek - közölte Branimir Jovanovic közgazdász a BBC szerbiai irodájának beszámolója szerint.
" ["post_title"]=> string(40) "Hétvégén sem vásárolnak a boltokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "hetvegen-sem-vasarolnak-a-boltokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-07 13:53:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-07 11:53:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447021" ["menu_order"]=> int(4999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39312) ["max_num_pages"]=> int(3276) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f5b9fb244639cc1b537ced5b9af604f4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:07a3a5a491c381806f1a697bc84c4dbb" }