Lázár Levente, korondi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntetnek
Mintegy ezer településen építenek ki nagysebességű internetet biztosító hálózatot
Jóváhagyta a kormány a felnőttképzési stratégiát
Kitüntették az államfőt
A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni.
A szervezet tiltakozó akciójának mottója "A munka és a dolgozók tiszteletet érdemelnek! A romániai munkavállalók nem akarnak többé kísérleti nyulak lenni az adóügyi intézkedésekhez!". A kormánypalota előtti nagygyűlést követően a tüntetők a gazdasági-, a munkaügyi-, majd a pénzügyminisztérium székhelye elé vonulnak.
Az Országos Szakszervezeti Tömb szerint uniós és világviszonylatban is Románia az egyetlen ország, ahol minden társadalombiztosítási járulék a munkavállalókra hárul, ugyanakkor az EU-ban itt az egyik legnagyobb a munkaerőköltség adóterhe.
A szakszervezet a magas adókkal elégedetlen minden munkavállalót, munkanélkülit, diákot, egyetemistát és nyugdíjast meghív a hétfői tüntetésre – áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(57) "A munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntetnek" ["post_excerpt"]=> string(227) "A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-munkaberek-adoterheinek-csokkenteseert-tuntetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:46:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:46:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438165" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2828 (24) { ["ID"]=> int(438163) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:44:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:44:41" ["post_content"]=> string(917) "Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy ezer településen nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot építenek ki.
Marcel Ciolacu miniszterelnök tájékoztatása szerint az iskolák, könyvtárak, egészségügyi és közintézmények elsőbbséget fognak élvezni. A projekt keretében ugyanakkor figyelnek a hátrányos helyzetű vidékekre is, és olyan településeket is csatlakoztatnak a hálózatra, ahol eddig nem volt internet.
Az Országos Statisztikai Intézet 2022-es adatai szerint a lakosság 85,5 százalékának van internetkapcsolata, viszont nagysebességű vezetékes internethez csupán 32,4 százalékuknak volt az országban.
" ["post_title"]=> string(91) "Mintegy ezer településen építenek ki nagysebességű internetet biztosító hálózatot" ["post_excerpt"]=> string(224) "Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy ezer településen nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot építenek ki. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "mintegy-ezer-telepulesen-epitenek-ki-nagysebessegu-internetet-biztosito-halozatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:44:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:44:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438163" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2831 (24) { ["ID"]=> int(438161) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:43:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:43:08" ["post_content"]=> string(1004) "Jóváhagyta tegnap a kormány a 2024 és 2030 közötti időszakra vonatkozó országos felnőttképzési stratégiát, amelynek célja, hogy megháromszorozza a képzésekben részt vevő felnőttek számát a foglalkoztatási esélyeik, valamint személyes és szakmai fejlődésük javítása érdekében.
A kabinet közleménye szerint a stratégia szakmai és általános képzésekre is lehetőséget nyújt. Célkitűzése szerint 2030-ra Romániában a felnőttek (25 és 64 év közöttiek) 17,4 százaléka vesz részt felnőttképzésben, ami háromszorosa lenne a 2022-ben jegyzett 5,4 százalékos aránynak.
A stratégia gyakorlatba ültetéséért a Tanügyminisztérium együtt fog működni a központi és helyi közigazgatási hatóságokkal, a civil szférával, a civil szervezetekkel, a médiával és magáncégekkel is.
" ["post_title"]=> string(56) "Jóváhagyta a kormány a felnőttképzési stratégiát" ["post_excerpt"]=> string(207) "Célkitűzése szerint 2030-ra Romániában a felnőttek (25 és 64 év közöttiek) 17,4 százaléka vesz részt felnőttképzésben, ami háromszorosa lenne a 2022-ben jegyzett 5,4 százalékos aránynak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "jovahagyta-a-kormany-a-felnottkepzesi-strategiat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:43:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:43:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438161" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3135 (24) { ["ID"]=> int(438150) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-09 14:36:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:36:10" ["post_content"]=> string(1255) "Klaus Johannis államfő Washingtonban átvette az Atlanti Tanácstól a kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kapott díját.
Közép- és Kelet-Európában Románia számos területen példát mutat - a NATO keleti szárnyának védelmétől a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság megerősítéséig - mondta Klaus Johannis a díj átvételekor. Az államfő hangsúlyozta, hogy a kitüntetést „Románia elmúlt 20 évben tanúsított vezető szerepének elismeréseként, a NATO méltó tagjaként, valamint az Egyesült Államok partnereként és barátjaként” fogadja el. Klaus Johannis az első európai államfő, akit az Atlanti Tanács alapítása óta eltelt 24 év alatt kitüntettek a Kiváló Nemzetközi Vezető díjjal - közölte az elnöki hivatal. Az amerikai Atlanti Tanács úgy döntött, hogy a díjat Románia elnökének ítéli oda „karrierje, valamint transzatlanti és európai vezetőként betöltött szerepe elismeréseként” - közölte ugyanez a forrás.
" ["post_title"]=> string(27) "Kitüntették az államfőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kituntettek-az-allamfot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 14:36:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:36:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438150" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2832 (24) { ["ID"]=> int(438165) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:46:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:46:05" ["post_content"]=> string(1234) "A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni.
A szervezet tiltakozó akciójának mottója "A munka és a dolgozók tiszteletet érdemelnek! A romániai munkavállalók nem akarnak többé kísérleti nyulak lenni az adóügyi intézkedésekhez!". A kormánypalota előtti nagygyűlést követően a tüntetők a gazdasági-, a munkaügyi-, majd a pénzügyminisztérium székhelye elé vonulnak.
Az Országos Szakszervezeti Tömb szerint uniós és világviszonylatban is Románia az egyetlen ország, ahol minden társadalombiztosítási járulék a munkavállalókra hárul, ugyanakkor az EU-ban itt az egyik legnagyobb a munkaerőköltség adóterhe.
A szakszervezet a magas adókkal elégedetlen minden munkavállalót, munkanélkülit, diákot, egyetemistát és nyugdíjast meghív a hétfői tüntetésre – áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(57) "A munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntetnek" ["post_excerpt"]=> string(227) "A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-munkaberek-adoterheinek-csokkenteseert-tuntetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:46:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:46:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438165" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31340) ["max_num_pages"]=> int(7835) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "db97fd67ad9da1f607770148084ee32e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Unitárius igehirdetés, április 12.
Unitárius igehirdetés, április 12.
Lázár Levente, korondi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA kubai forradalom óta először tárgyalt az amerikai és a kubai külügyminiszter
John Kerry és Bruno Rodríguez csütörtök este Panamavárosban, az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) kezdődő csúcstalálkozója előtt találkozott ? írja az MTI. Ezzel több mint fél évszázada, a kubai forradalom kezdete óta először tárgyalt egymással a két ország diplomáciájának vezetője. (tovább…)
Continue ReadingVasárnap jelenti be indulását Hillary Clinton
Hillary Clinton a tervek szerint vasárnap, a Twitteren jelenti majd be hivatalosan is, hogy megpályázza a demokraták elnökjelöltségét ? értesült a Guardian. (tovább…)
Continue ReadingHétfőn tartják a számlalottó első sorsolását
A sorsoláson részt vesz valamennyi román állampolgár, aki ezer lejnél kisebb értékben vásárolt a február 2. és március 28- közötti időszakban. Regisztrálni nem kell, azaz nem is lehet: a részvételhez elég eltenni a vásárláskor kapott számlát.
Continue ReadingMárciusban még nőtt az infláció, de év végére nulla százalék lehet
Márciusban enyhén nőtt az infláció. Februárhoz képest enyhén, 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INSSE). A Költségvetési Tanács szerint decemberre nulla százalékra mérséklődik az infláció.
Continue ReadingÁll a bál a Le Pen famíliában
Fegyelmi eljárást indított a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) vezetője, Marine Le Pen saját apja, egyben a párt alapítója és egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen ellen. Marine Le Pen mindezt a TF1 televízió műsorában jelentette be csütörtök este, hozzátéve: azt szeretné, ha a tiszteletbeli elnök, a 86 éves Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. (tovább…)
Continue ReadingNem prioritás az észak-erdélyi autópálya
Csupán az ötödik helyen szerepel a kormány prioritáslistáján a Brassó-Bors autópálya – derül ki a Hotnews hírportál birtokába jutott dokumentumból, amelyet a kormány megküldött jóváhagyásra az Európai Bizottságnak. Az úgynevezett master plan Románia 2020-ig terjedő közúti infrastruktúra-fejlesztési stratégiáját tartalmazza. (tovább…)
Continue ReadingVádat emeltek Markó Attila ellen
Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, az RMDSZ volt képviselője ellen. A vádhatóság többrendbeli hivatali visszaéléssel vádolja őket: állítólag 84 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért. A bizottsági tagokon kívül négy ingatlan-felértékelőt is bíróság elé állítottak. (tovább…)
Continue ReadingOrszágszerte forgalmi dugókra kell számítani az ortodox húsvét miatt
A következő két napon komolyabb forgalomnövekedésre kell számítani az ortodox húsvét miatt – idézi az MTI a belügyminisztérium figyelmeztetését. (tovább…)
Continue ReadingErdélyi zsidó integrációs utak 1918
A Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézetének Erdély másfél évszázados történelmét feldolgozó előadássorozata következő állomásaként Gidó Attila történész, a kolozsvári Nemzeti…
Continue ReadingA „kijárás” útjára lépett az EMNT
Az autonómiáról, a regionális átszervezésről, a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyéről egyeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége Laurentiu-Mihai Ştefannal, az elnöki hivatal belpolitikai tanácsadójával – idézi az EMNT csütörtöki közleményét az MTI. (tovább…)
Continue Reading