Az autonómiáról, a regionális átszervezésről, a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyéről egyeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége Laurentiu-Mihai Ştefannal, az elnöki hivatal belpolitikai tanácsadójával – idézi az EMNT csütörtöki közleményét az MTI.

A Cotroceni-i palotában szerdán lezajlott találkozón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnök az EMNT tevékenységét, valamint a Demokrácia Központok munkáját ismertette. Mátis Jenő alelnök az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) regionalizációs kerettörvény-tervezetét mutatta be.

Nagy Pál alelnök az eddig elkészült autonómiatervezeteket ismertette. A küldöttség átadta Klaus Iohannis államfő tanácsosának a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – 2004-ben a parlament elé is beterjesztett, utóbb elutasított – törvénytervezetét, amely Székelyföld jogállását szabályozná. Az EMNT vezetői hangsúlyozták: az autonómia Románia minden lakosának érdekeit szolgálná, és az erdélyi magyar közösség fejlődésének garanciája.

A megbeszélésen Laurentiu-Mihai Ştefan értékelte, hogy az EMNT képviselői személyesen tájékoztatták az általuk képviselt kérdésekről és úgy vélte: a szerdai találkozóhoz hasonló egyeztetések kiváló lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy – a magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd nyomán – megtalálják azokat a törvényi és intézményi kereteket, melyek alkalmazásával Románia minden lakosának anyagi és szellemi jólétét biztosíthatják – olvasható az EMNT közleményében.

Laurentiu-Mihai Ştefan felhívta a figyelmet arra, hogy a közéleti témákban megjelenő nyilatkozatok, valamint a magyar közösségen belüli politikai viták – a nyelvi korlátok miatt – sok esetben elérhetetlenek a szélesebb romániai közvélemény számára.

Tőkés László, az EMNT elnöke korábban sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy találkozót kért a román államfőtől: e megkeresés nyomán jött létre az EMNT küldöttsége és az elnöki tanácsos közötti találkozó.

Az EMNT képviselői megegyeztek az elnöki tanácsossal, hogy rendszeresítik az egyeztetéseket, és az államelnöki hivatal rendelkezésére bocsájtják a magyar közösség ügyeit érintő szakmai anyagokat.