Egy éve „élünk” a koronavírussal

Mától kezdődően az új, a nemzetközi szabványoknak megfelelő szabályok szerint számolják a településekre vonatkozó fertőzöttségi arányt, amelybe a gócpontokat is beleszámolják egy két héttel ezelőtt kiadott kormányrendelet értelmében – magyarázta Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter. Egy évvel ezelőtt, 2020. február 26-án vették nyilvántartásba az első koronavírus-fertőzött személyt Romániában. Azóta az igazolt esetek száma a 800 ezret közelíti, a valóságban azonban ennél sokkal több fertőzött lehet.

(tovább…) Continue Reading

Túl korai lenne a „vakcinaútlevél” bevezetése az európai unió vezetői szerint

Egy úgynevezett „vakcinaútlevél” bevezetése, amellyel szabadon közlekedhetnének az országok között azok, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást még nem időszerű – véli több EU-s politikus. Az európai döntéshozókat megosztja Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök múlt heti javaslata, amely szerint az Európai Uniónak el kellene fogadnia egy egységes oltási igazolást, az ugyanis hozzá tudna járulni a koronavírus-világjárvány által egyik leginkább sújtott idegenforgalom újraindulásához.

(tovább…) Continue Reading

Összefognának Fehéroroszországért

Közös nyilatkozatot fogadott el Klaus Iohannis román, Gitanas Nauseda litván, valamint Andrzej Duda lengyel elnök a fehéroroszországi helyzet kapcsán. A három államfő támogatásáról biztosítja a fehérorosz népet a demokratikus folyamatok elindításában, hangsúlyozva a szabadság és a demokratikus elvek támogatását, illetve azt, hogy a szabad, tisztességes és átlátható választások minden nemzet demokratikus alapjogát képezik.

(tovább…) Continue Reading

Megszavazta a Szenátus is a karanténtörvényt

Csütörtökön este megszavazta a Szenátus a járványhelyzetben, vagy biológiai veszély esetén elrendelhető karanténtörvényt. A jogszabályt  115 szenátor támogatta, nyolcan ellene szavaztak, hárman tartózkodtak. Amennyiben a törvényt az államfő kihirdeti, és megjelenik a Hivatalos Közlönyben a hatóságoknak lesz jogalapjuk a Covid–19-betegek és a fertőzésgyanús személyek kórházba utalására, otthoni elkülönítésére, illetve hatósági karanténba elhelyezésére.

(tovább…) Continue Reading