Az egészségügyi rendszer mélyreható reformjára van szükség, hogy a román állam ne kerüljön többé abba a súlyos helyzetbe, hogy kórháztüzeket oltson – jelentette ki Klaus Johannis, a fővárosi Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szervezett tanévnyitó ünnepségen.
Az államfő szerint a koronavírus-világjárvány miatti nyomás alatt a román egészségügyi rendszer évtizedek óta fennálló hiányosságai és hibái minden eddiginél drámaibb módon kerültek előtérbe, és súlyos emberi tragédiákhoz vezettek. A helyzet orvoslása, a páciensek biztonsága és az elkövetkező orvos generációk jövője érdekében minél gyorsabban végre kell hajtani a rendszer mélyreható reformját, mondta Klaus Johannis. A koronavírus-világjárványt a félretájékoztatás járványa súlyosbította az elmúlt időszakban – jelentette ki Klaus Johannis. Az államfő azt mondta beszédében: a tudományos alapot nélkülöző vélemények és a közösségi médiában szándékosan terjesztett álhírek gerjesztette félretájékoztatási kampány eredményeként hosszú évek orvosi képzését és gyakorlatát kérdőjelezi meg az emberek egy része. Az álhírek járványszerű terjedése kétségbe vonta az évek során tökéletesített módszerekkel előállított vakcinák hatékonyságát. Mindez fölöslegesen megterheli az orvosok amúgy is nehéz munkáját.Az államelnök emlékeztetett, hogy a Képzett Románia projekt egyik nagy célkitűzése a funkcionális és tudományos analfabetizmus jelentős csökkenése. Az innovációt életünk minden területére, a társadalomba, a gazdaságba és természetesen az oktatásba is be kell építenünk – szögezte még le az államelnök.