Alig szabadulty, máris lecsukták Putyin kihívóját

Újabb húsz nap elzárásra ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust még aznap, hogy hétfőn kiengedték egy moszkvai különleges fogva tartási központból, ahol éppen letöltötte 30 napos „adminisztratív letartóztatását” a nyilvános politikai megmozdulások megszervezésére vonatkozó előírások megsértése miatt. (tovább…)

Continue Reading

Mozaik, 2018. október 2-a

Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója beszámol az általa vezetett intézet őszi programjairól, majd a csíkszeredai filmfesztivál második kiadásáról, illetve Juhász Béla közíró, nyugalmazott tanár Aradi személyiségek című interjúkötete harmadik kiadásáról hallhatnak. (tovább…)

Continue Reading

Kormányátalakítás várható

A család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó népszavazás után kormányátalakításra kerül sor – közölte Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt elnöke péntek este, a PSD országos végrehajtó bizottsági ülése után úgy nyilatkozott, a kormányfő már elkezdte a miniszterek tevékenységének kiértékelését, és a referendum után újabb végrehajtó bizottsági ülést tartanak, amelyen eldől majd, hogy „a kormány szociáldemokrata párti tagjai közül ki marad meg tisztségében, és ki nem”. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3607 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(457501) [1]=> int(458248) [2]=> int(458247) [3]=> int(458246) [4]=> int(458245) } ["paged"]=> int(2166) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(457501) [1]=> int(458245) [2]=> int(458246) [3]=> int(458247) [4]=> int(458248) } ["paged"]=> int(2166) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3523 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3606 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (457501,458245,458246,458247,458248) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 25980, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(366567) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-03 09:52:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:52:35" ["post_content"]=> string(1941) "A bukaresti szociálliberáis kormánykoalíció vezetői megalapozatlan vádaskodásnak tartják és elutasítják Frans Timmermans bírálatait, amelyeket az Európai Parlament állampolgári jogi bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának hétfő esti ülésén fogalmazott meg az Európai Bizottság első alelnöke a román jogállamiság helyzetéről. Timmermans a korrupcióellenes harc eddigi eredményeit veszélyeztető visszalépésnek nevezte a bukaresti kormánytöbbség által idén elfogadott új igazságügyi törvényeket és a büntetőjog módosításait. Az EB első alelnöke bírálta a bukaresti rendvédelmi szervek erőszakos fellépését is az augusztus 10-i kormányellenes tüntetésen, és arra figyelmeztette Bukarestet, hogy az EB nem fog habozni az Európai Bírósághoz fordulni, ha azt tapasztalja, hogy Románia megszegi az uniós szabályokat. Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt mondta: csalódott, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy az unióban "ilyen gorombán megfenyegessenek" egy tagállamot. Szerinte a LIBE-bizottságban nem vitát rendeztek, csak előítéletekre alapozott állásfoglalások hangzottak el, és Romániát anélkül marasztalták el, hogy áttanulmányozták volna a Bukarest által beterjesztett konkrét "bizonyítékokat", és valaki is rámutatott volna: melyek azok a törvénycikkelyek, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetik. Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik román kormánypárt, a liberális ALDE elnöke szerencsétlen egybeesésnek nevezte, hogy az európai parlamenti választások közeledtével tűzték napirendre a LIBE-bizottságban a román jogállamiság helyzetét, mivel szerinte a felszólalókat főleg saját választási szempontjaik vezérelték, és nem igazán törődtek az előítéleteiknek ellentmondó tényekkel." ["post_title"]=> string(67) "A kormánykoalíció vezetői elutasítják Timmermans bírálatait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-kormanykoalicio-vezetoi-elutasitjak-timmermans-biralatait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-03 10:01:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 07:01:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366567" ["menu_order"]=> int(22101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(366349) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-25 15:50:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-25 12:50:02" ["post_content"]=> string(572) "Újabb húsz nap elzárásra ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust még aznap, hogy hétfőn kiengedték egy moszkvai különleges fogva tartási központból, ahol éppen letöltötte 30 napos "adminisztratív letartóztatását" a nyilvános politikai megmozdulások megszervezésére vonatkozó előírások megsértése miatt. Navalnij alighogy kilépett a fogva tartási központból, a hatóságok hasonló címen ismét őrizetbe vették, a büntetés-végrehajtási intézmény bejáratától egyenesen egy autóbuszba kísérték." ["post_title"]=> string(54) "Alig szabadulty, máris lecsukták Putyin kihívóját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "alig-szabadulty-maris-lecsuktak-putyin-kihivojat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-26 10:50:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-26 07:50:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366349" ["menu_order"]=> int(22102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(366569) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-03 09:54:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:54:14" ["post_content"]=> string(1230) "A korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi vizsgálatot indít egy újabb, Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnököt érintő ügyben, miután a legfelsőbb bíróság hétfőn jóváhagyta egy 2013-ban vádemelés nélkül lezárt dosszié újbóli megnyitását. A DNA új bizonyítékokra - az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által közzétett jelentésre - hivatkozva érte el a vizsgálat újraindítását a Tel Drum nevű, Teleorman megyei önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalat privatizálása és a vállalat bizonyos állami szerződései ügyében. A feltételezett bűncselekmények idején Dragnea a megyei önkormányzat elnöke volt. A legfelsőbb bíróság csak részlegesen hagyta jóvá a vádhatóság kérését: az ügyben csak a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják, a lehetséges vádpontok közül pedig csak a közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélés maradt. Elévülés miatt nem kezdhetik újra az eljárást azzal a gyanúval kapcsolatban, hogy a privatizálás során a vállalat értékét szándékosan alulbecsülték. Ez már a Dragneát érintő negyedik büntetőeljárás." ["post_title"]=> string(80) "Újabb Dragneát érintő ügyben vizsgálódik a korrupcióellenes ügyészség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "ujabb-dragneat-erinto-ugyben-vizsgalodik-a-korrupcioellenes-ugyeszseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-03 09:54:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:54:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366569" ["menu_order"]=> int(22103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3352 (24) { ["ID"]=> int(366347) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-25 15:48:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-25 12:48:31" ["post_content"]=> string(637) "Az adatot a Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) jogvédő szervezet közölte. A managuai kormány ugyanakkor hivatalosan csak 199 halálos áldozatról beszél. A jogvédők szerint az április közepe óta tartó zavargások nyomán 1428 embert jelentettek eltűntként. Alvaro Leiva, a jogvédők vezetője, illetve több munkatársa is augusztus elején Costa Ricába kényszerült menekülni fenyegetések miatt. Azóta az ANPDH száműzetésből működik. Nicaraguában április közepén kezdődtek a zavargások, miután a biztonsági erők leverték a nyugdíjcsökkentések miatt kirobbant tüntetéseket." ["post_title"]=> string(82) "Már több mint 500 halottja és 4000 sebesültje van a nicaraguai tüntetéseknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "mar-tobb-mint-500-halottja-es-4000-sebesultje-van-a-nicaraguai-tunteteseknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-26 10:49:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-26 07:49:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366347" ["menu_order"]=> int(22104) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3436 (24) { ["ID"]=> int(366343) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-11-16 10:01:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-11-16 07:01:16" ["post_content"]=> string(1537) "November 18-a és 25-e között kerül sor a Rádiózenekarok Nemzetközi Fesztiváljára Bukarestben. A Román Közszolgálati Rádió által immár negyedik alkalommal megszervezett RadiRo Fesztivál nyolc napja alatt 12 komolyzenei hangversenyre és négy dzsesszkoncertre várják a közönséget.  A Román Rádió Zenekara, kórusa valamint Big Band Zenekara mellett fellép a Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekara (Németország), a BBC Filharmonikus Zenekara (Nagy-Britannia), a Lugánói Svizzera Italiana Zenekar (Svájc), továbbá az írországi Nemzeti Szimfonikus Zenekar, a Horvát Rádió- és Televízió Társaság Dzsesszzenekara, valamint a Dániai Rádió Big Band Zenekara. A komolyzenei hangversenyeket a Román Rádió koncerttermében, a dzsesszkoncerteket a Román Művészeti Múzeum előadótermében tartják esténként 7 órától. A komolyzenei hangversenyek esetében a jegyek ára 40, 60, illetve 80 lej, a dzsesszkoncerteké 30 lej. A hangversenyeket a Román Rádió zenei csatornája élőben közvetíti, a koncerteken készült felvételeket pedig utólag műsorára tűzi a Román Televízió, valamint minden rádió, amely tagja az Európai-, illetve az Ázsiai és Csendes Óceáni Műsorszolgáltató Szövetségnek. A RadiRo Európa- és világszerte az egyetlen olyan fesztivál, amelyet a rádiózenekaroknak szerveznek. További információk a www.radirofestival.ro honlapon találhatók." ["post_title"]=> string(67) "RadiRo 2018 - Rádiózenekarok Nemzetközi Fesztiválja Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "radiro-2018-radiozenekarok-nemzetkozi-fesztivalja-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-11-16 13:19:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-11-16 10:19:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366343" ["menu_order"]=> int(22105) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3357 (24) { ["ID"]=> int(366575) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-03 09:59:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:59:49" ["post_content"]=> string(1512) "Ostobaságnak és az ukrán kormányzat részéről felelőtlenségnek nevezte a beregszászi magyar konzul kilátásba helyezett kiutasítását Ukrajnából Nesztor Sufrics, az ellenzéki Életért párt képviselője kedden a kijevi parlamentben, újságíróknak nyilatkozva - közölte egy ukrán hírportál. A politikus rámutatott arra, hogy a konzul kiutasítására Budapest hasonló lépéssel reagál majd, azaz ki fog utasítani egy ukrán konzult. Sufrics hangsúlyozta, hogy Magyarország Ukrajna stratégiai partnere, és emlékeztetett arra: Magyarország volt az első, amely elismerte Ukrajna függetlenségét, és követelte az európai uniós vízummentesség feltétel nélküli megadását. "Egy ilyen stratégiai partner elvesztése felelőtlenség" - szögezte le. Pavlo Klimkin külügyminiszter múlt szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának helyszínén Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után jelentette ki, hogy Ukrajna rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, amennyiben Magyarország nem hívja vissza őt. Álláspontja szerint ugyanis a beregszászi konzulátus munkatársai megsértették Ukrajna törvényeit, ezáltal a konzuli tevékenységről szóló bécsi egyezményt a magyar útlevelek ukrán állampolgároknak kiadásával, illetve azzal, hogy az iratok ukrán hatóságok előli eltitkolását javasolták az állampolgársági esküt letevőknek." ["post_title"]=> string(63) "Ukrán képviselő lobbizik a magyar konzul kiutasítása ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ukran-kepviselo-lobbizik-a-magyar-konzul-kiutasitasa-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-03 09:59:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:59:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366575" ["menu_order"]=> int(22106) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3441 (24) { ["ID"]=> int(366573) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-03 09:58:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:58:42" ["post_content"]=> string(1405) "A Pew Research Center felmérése szerint – amely 25 országra terjedt ki – Donald Trumpot világszerte kevésbé tartják képesnek a vezetésre, mint Vlagyimir Putyin orosz vagy Hszi Csin-ping kínai elnököt. Az USA-val szembeni bizalom már tavaly összeomlott, ez pedig így maradt idén is, különösen az ország szövetségesei körében. Kanadában például, amelynek miniszterelnökét, Justin Trudeau-t "tisztességtelennek és gyengének" nevezte Trump, a megkérdezettek 39 százaléka vélekedik pozitívan az Egyesült államokról, szemben az Obama-időszak 65 százalékával. Mexikóban 66-ról 32-re csökkent ugyanez a szám, és bár az Egyesült Királyságban 50 százalékos a bizalom, ez is 11 százalékkal alacsonyabb a 2016 előtt mértnél. Ezzel szemben Oroszországban 26 százalékos a bizalom, ez pedig erős emelkedést jelent, hiszek Obama második mandátumának végén mindössze 15 százalékos volt. Globálisan mérve a megkérdezettek 50 százaléka pozitív véleménnyel bír, 43 negatívval – az Egyesült Államokról, Trump azonban nem áll jól: 27 százalék bízik abban, hogy jót tesz a külpolitikai kérdésekben. Putyin 30 százalékot kapott, 24-et pedig Hszi Csin-ping, míg Angela Merkel német kancellár jóval előttük járt a maga 52 százalékával, és Emmanuel Macron francia elnök is a 46 százalékkal." ["post_title"]=> string(73) "Erősen gyengült az USA imázsa Donald Trump elnökké választása óta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "erosen-gyengult-az-usa-imazsa-donald-trump-elnokke-valasztasa-ota" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-03 09:58:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:58:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366573" ["menu_order"]=> int(22109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3440 (24) { ["ID"]=> int(366325) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-25 15:30:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-25 12:30:12" ["post_content"]=> string(1539) "Adásunkban két képzőművészeti eseményre kalauzoljuk el hallgatóinkat: a bukaresti Balassi Intézetben október 5-ig megtekinthető Kereszteződések 2. című tárlatra, illetve a Kovászna megyei Bikfalván első alkalommal megszervezett illusztrációs táborba. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/Mozaik2018-09.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/Mozaik2018-09-25.ogg"][/audio] Kereszteződések 2. címmel nyílt kiállítás múlt szerdán, szeptember 19-én a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlat legfontosabb célja a romániai kulturális közeg összetettségének bemutatása a sokszínű kifejezésmód, a különbözőségek találkozási pontjai, kapcsolódásai által. Az eseményen jelen volt kollégánk, Forró László is, aki a kiállítást megnyitó Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával, valamint kiállítás kurátorával, Nagy Andrea festőművésszel, a Bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetem tanárával beszélgetett. Tíz képzőművész vett részt az első illusztrációs táborban Bikfalván, Kovászna megyében, amelynek a támogatói a bukaresti Balassi Intézet és az Árkosi Kulturális Központ voltak. A résztvevők “A rózsát nevető királykisasszony” című mesét dolgozták fel Szabó Enikő meseterapeuta segítségével. Az Illusztrábor hangulatát az is meghatározta, hogy a művészek magukkal vihették a gyerekeiket - tudhatjuk meg Molnár Krisztina hangképes összeállításából." ["post_title"]=> string(39) "Kereszteződések 2. & Illusztrábor 1." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "366325" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-25 10:57:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-25 07:57:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366325" ["menu_order"]=> int(22112) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(366551) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-02 15:50:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-02 13:50:10" ["post_content"]=> string(506) "Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója beszámol az általa vezetett intézet őszi programjairól, majd a csíkszeredai filmfesztivál második kiadásáról, illetve Juhász Béla közíró, nyugalmazott tanár Aradi személyiségek című interjúkötete harmadik kiadásáról hallhatnak. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/Mozaik2018-10.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/Mozaik2018-10.ogg"][/audio]  " ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2018. október 2-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2018-oktober-2-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-03-01 13:37:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-03-01 11:37:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366551" ["menu_order"]=> int(22113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3437 (24) { ["ID"]=> int(366543) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-01 16:02:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-01 13:02:32" ["post_content"]=> string(3070) "

Szeptember 30 –október 5. között hat erdélyi városban tart előadást Stefano Bottoni olasz–magyar történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az 1956-os események erdélyi következményeiről.

1956 Romániában egy nagyon mély, rendszerszintű átalakulás volt; beindította a későbbi nemzeti-kommunista formát öltő rendszer kiépítését, amivel a román kommunista rendszer kivetkőzte magából a szovjet jelleget, illetve felhagyott a Szovjetunióhoz való szervilis viszonyulásával, és kialakított egy önálló kül- és belpolitikai arculatot. Ez érdekes módon megtartotta a szovjet szisztéma elemeit – a láger- és börtönrendszert, a rendkívül durva állami – fizikai és lelki – erőszaknak a módszereit, mondhatni egészen az 1989-es forradalomig, ugyanakkor átállította a rendszert egy nemzetibb vonalra, és ezzel sokkal elfogadhatóbbá tette a román tömegek számára. Ez volt ez egyik fő oka annak, hogy noha Romániában nem volt forradalom 1956-ban, mégis hozzávetőleg ugyanannyi embert börtönöznek be az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején, mint Magyarországon – mondja a most következő interjúban Stefano Bottoni, akivel az előadássorozat első állomásán, Sepsiszentgyörgyön beszélgettünk a vasárnap esti előadás után.

[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/10/Bottoni_128.mp3"][/audio] Az olasz–magyar nemzetiségű Stefano Bottoni kutatási területe Közép-Kelet Európa, illetve a romániai kisebbségek XX. századi története. Számtalan tanulmány és önálló kötet szerzője. Magyar, román, angol, olasz áés német nyelven kutat, illetve ír, művei gyakran jelennek meg fordításban. Legismertebb könyve alighanem a Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952-1960), amely nemrégiben megjelent angol nyelven a Harvard Egyetem Hidegháború sorozatában. Mostani erdélyi turnéja a Szacsvay Akadmémia történelmi előadássorozatának, amelyet az RMDSZ-szel közösen szervez a centenáriumi év kapcsán. A programsorozat kiemelt célja – az elmúlt száz esztendő értékeinek és meghatározó személyiségeinek felmutatása mellett – pontos információkat nyújtani az időszak történelmi hátteréről. Stefanio Bottoni következő előadásai:
  • Csíkszereda: október 1 –én, hétfőn 17 órától Hargita Megye Tanácsának Márványtermében;
  • Marosvásárhely: október 2 –án, kedden 17 órától a Bernády Házban;
  • Kolozsvár: október 3 –án, szerdán 18 órától az Erdélyi Múzeum- Egyesület (EME) székházában;
  • Szatmárnémeti: október 4 –én, csütörtökön 17 órától a szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében;
  • Nagyvárad: október 5-én, pénteken 18 órától az Ady Endre Elméleti Líceumban.
" ["post_title"]=> string(92) "Forradalom nélküli megtorlás: '56-ról tart előadássorozatot Erdélyben Stefano Bottoni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "forradalom-nelkuli-megtorlas-56-rol-tart-eloadassorozatot-erdelyben-stefano-bottoni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-02 10:18:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-02 07:18:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366543" ["menu_order"]=> int(22115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(366320) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-24 14:41:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-24 11:41:59" ["post_content"]=> string(432) "A Romániai Biztosító Társaságok Országos Szövetségének elnöke szerint a kártérítési összegek és a kezelési költségek idén az első három hónapban meghaladták a biztosításokból befolyó összeget. Míg 2017 végén a profit körülbelül 3 százalékos volt, az idei év első felében 9 százalékos veszteséggel számolnak. A szövetség elnöke szerint ez a biztosítási díjak növeléséhez vezethet." ["post_title"]=> string(42) "Nőhet a gépjármű-biztosítás összege" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "nohet-a-gepjarmu-biztositas-osszege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-24 14:41:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-24 11:41:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366320" ["menu_order"]=> int(22116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3439 (24) { ["ID"]=> int(366317) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-09-24 14:41:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-09-24 11:41:10" ["post_content"]=> string(1227) "A család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó népszavazás után kormányátalakításra kerül sor - közölte Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt elnöke péntek este, a PSD országos végrehajtó bizottsági ülése után úgy nyilatkozott, a kormányfő már elkezdte a miniszterek tevékenységének kiértékelését, és a referendum után újabb végrehajtó bizottsági ülést tartanak, amelyen eldől majd, hogy "a kormány szociáldemokrata párti tagjai közül ki marad meg tisztségében, és ki nem".A Dăncilă-kormány minisztereinek egyharmada eshet áldozatául a pénteken bejelentett kormányátalakításnak.Az elemzők szerint a kabinetből várhatóan távozni fog többek között Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, George Ivaşcu kulturális miniszter vagy az autópálya-építésekért felelős Lucian Șova szállítási miniszter. Előfordulhat, hogy az augusztus 10-i tüntetések után sokat bírált Carmen Dan belügyminiszter is megválik pozíciójától.Az RMDSZ pénteken Valentin Popa tanügyminiszter leváltását kérte – elemzők szerint ennek eleget tesz a nagyobbik kormánypárt, ugyanis szüksége van a szövetség támogatására." ["post_title"]=> string(31) "Kormányátalakítás várható" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "kormanyatalakitas-varhato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-09-24 14:41:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-09-24 11:41:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366317" ["menu_order"]=> int(22118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(366567) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-03 09:52:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 06:52:35" ["post_content"]=> string(1941) "A bukaresti szociálliberáis kormánykoalíció vezetői megalapozatlan vádaskodásnak tartják és elutasítják Frans Timmermans bírálatait, amelyeket az Európai Parlament állampolgári jogi bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának hétfő esti ülésén fogalmazott meg az Európai Bizottság első alelnöke a román jogállamiság helyzetéről. Timmermans a korrupcióellenes harc eddigi eredményeit veszélyeztető visszalépésnek nevezte a bukaresti kormánytöbbség által idén elfogadott új igazságügyi törvényeket és a büntetőjog módosításait. Az EB első alelnöke bírálta a bukaresti rendvédelmi szervek erőszakos fellépését is az augusztus 10-i kormányellenes tüntetésen, és arra figyelmeztette Bukarestet, hogy az EB nem fog habozni az Európai Bírósághoz fordulni, ha azt tapasztalja, hogy Románia megszegi az uniós szabályokat. Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt mondta: csalódott, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy az unióban "ilyen gorombán megfenyegessenek" egy tagállamot. Szerinte a LIBE-bizottságban nem vitát rendeztek, csak előítéletekre alapozott állásfoglalások hangzottak el, és Romániát anélkül marasztalták el, hogy áttanulmányozták volna a Bukarest által beterjesztett konkrét "bizonyítékokat", és valaki is rámutatott volna: melyek azok a törvénycikkelyek, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetik. Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik román kormánypárt, a liberális ALDE elnöke szerencsétlen egybeesésnek nevezte, hogy az európai parlamenti választások közeledtével tűzték napirendre a LIBE-bizottságban a román jogállamiság helyzetét, mivel szerinte a felszólalókat főleg saját választási szempontjaik vezérelték, és nem igazán törődtek az előítéleteiknek ellentmondó tényekkel." ["post_title"]=> string(67) "A kormánykoalíció vezetői elutasítják Timmermans bírálatait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-kormanykoalicio-vezetoi-elutasitjak-timmermans-biralatait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-03 10:01:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-03 07:01:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366567" ["menu_order"]=> int(22101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37155) ["max_num_pages"]=> int(3097) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9e126f3bb8fc6acdbe79db427867e2d4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:82ddf5b58ffb66447d5c27adfc0890c9" }