November 18-a és 25-e között kerül sor a Rádiózenekarok Nemzetközi Fesztiváljára Bukarestben. A Román Közszolgálati Rádió által immár negyedik alkalommal megszervezett RadiRo Fesztivál nyolc napja alatt 12 komolyzenei hangversenyre és négy dzsesszkoncertre várják a közönséget. 

A Román Rádió Zenekara, kórusa valamint Big Band Zenekara mellett fellép a Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekara (Németország), a BBC Filharmonikus Zenekara (Nagy-Britannia), a Lugánói Svizzera Italiana Zenekar (Svájc), továbbá az írországi Nemzeti Szimfonikus Zenekar, a Horvát Rádió- és Televízió Társaság Dzsesszzenekara, valamint a Dániai Rádió Big Band Zenekara. A komolyzenei hangversenyeket a Román Rádió koncerttermében, a dzsesszkoncerteket a Román Művészeti Múzeum előadótermében tartják esténként 7 órától.

A komolyzenei hangversenyek esetében a jegyek ára 40, 60, illetve 80 lej, a dzsesszkoncerteké 30 lej.

A hangversenyeket a Román Rádió zenei csatornája élőben közvetíti, a koncerteken készült felvételeket pedig utólag műsorára tűzi a Román Televízió, valamint minden rádió, amely tagja az Európai-, illetve az Ázsiai és Csendes Óceáni Műsorszolgáltató Szövetségnek.

A RadiRo Európa- és világszerte az egyetlen olyan fesztivál, amelyet a rádiózenekaroknak szerveznek.

További információk a www.radirofestival.ro honlapon találhatók.