A család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó népszavazás után kormányátalakításra kerül sor – közölte Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt elnöke péntek este, a PSD országos végrehajtó bizottsági ülése után úgy nyilatkozott, a kormányfő már elkezdte a miniszterek tevékenységének kiértékelését, és a referendum után újabb végrehajtó bizottsági ülést tartanak, amelyen eldől majd, hogy „a kormány szociáldemokrata párti tagjai közül ki marad meg tisztségében, és ki nem”.A Dăncilă-kormány minisztereinek egyharmada eshet áldozatául a pénteken bejelentett kormányátalakításnak.Az elemzők szerint a kabinetből várhatóan távozni fog többek között Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, George Ivaşcu kulturális miniszter vagy az autópálya-építésekért felelős Lucian Șova szállítási miniszter. Előfordulhat, hogy az augusztus 10-i tüntetések után sokat bírált Carmen Dan belügyminiszter is megválik pozíciójától.Az RMDSZ pénteken Valentin Popa tanügyminiszter leváltását kérte – elemzők szerint ennek eleget tesz a nagyobbik kormánypárt, ugyanis szüksége van a szövetség támogatására.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...